A málló sárkányfogak, egy Kreml-közeli klán és persze Putyin – miért halhatott meg az orosz miniszter?
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
Pechére épp beleakadt a Nemzeti Védelmi Szolgálat ellenőrzésébe, így videó is készült az esetről.
Lezárták a betegszállítás közben pénzt lopó mentős ügyében indult rendőrségi eljárást – közölte kedden a police.hu.
Az óbudai rendőrkapitányság bíróság elé állítási javaslattal küldte tovább az ügy iratait az ügyészségre.
Ahogy arról korábban már beszámoltunk, egy mentőápoló február elején akadt fenn a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) megbízhatósági vizsgálatán.
A megalapozott gyanú szerint a férfi munka közben lopott el 70 ezer forintot az NVSZ kórházba szállított munkatársától, akit betegnek hitt.
A rendőrök a kórházban ellenőrizték a mentőst, akinél megtalálták az ellopott pénzt. A férfi először tagadta a történteket, de a rendőrségi kihallgatásán már beismerő vallomást tett.
A Fővárosi Főügyészség később közölte, hogy a Budapesti II. és III. kerületi ügyészség a férfit lopás vétsége miatt gyorsított eljárásban még szerdán bíróság elé állítja.
Az esetről videó is készült:
Egy komoly korrupciós ügy állhat a hátterében annak, hogy meghalt Roman Sztarovojt volt orosz közlekedési miniszter.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
A kolónia egyre nő, megoldás még nincs.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Ez a HVG kvízjátéka.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.