szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Magyarország hiába tagja a Nemzetközi Büntetőbíróságnak (ICC), nem hirdette ki az ICC statútumát.

Háború Ukrajnában
Több mint ezer napja tart már az orosz-ukrán háború. A frontvonalak mára lényegében befagytak, a konfliktus mégis eszkalálódni látszik, ahogy a háborús felek igyekszenek minél több szövetségest és fegyvert szerezni, illetve több országot bevonni a konfliktusba. De vajon mi lesz döntő: a fegyverszállítmányok, a szankciók, vagy esetleg a béketárgyalások? Meddig tartanak ki az ukránok és meddig tűri az orosz társadalom a veszteségeket? Cikksorozatunkban ezekre a kérdésekre is igyekszünk válaszolni.
Friss cikkek a témában

A magyar jogrend szerint nem tudnánk letartóztatni az orosz elnököt – ezt válaszolta Gulyás Gergely a csütörtöki kormányinfón, mikor megkérdezték tőle, hogy érvényt szerezne a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsának Magyarország, ha Vlagyimir Putyin belépne a területére.

A miniszter szerint Áder János korábbi köztársasági elnöki hivatala is többször jelezte, hogy az ICC statútuma ellentétes a magyar alkotmánnyal, az Országgyűlés pedig „nem akart olyan helyzetbe kerülni, hogy kihirdeti a statútumot, majd az az Alkotmánybíróság elé kerül, mely a köztársasági elnöknek ad igazat”.

A hágai bíróság múlt héten közölte: alapos okkal feltételezhető, hogy Putyin büntetőjogi felelősséggel tartozik mind az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökért, mind az ukrán gyermekek Oroszországba való deportálásáért. Az ICC ezért adott ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz elnökre.

Joe Biden erre reagálva kijelentette, hogy Vlagyimir Putyin „egyértelműen háborús bűnöket követett el”, ezért a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) döntése elfogatóparancs kiadásáról szóló döntése jogos.  Az oroszok viszont kijelentették, hogy „az ország nem ismeri el az ICC-t, az elfogatóparancsnak semmiféle jogi következménye nincs Putyinra nézve”.

Elfogatóparancs Putyin ellen: bár Moszkva legyint, az orosz elnöknek van mitől tartania

Aki azt hiszi, hogy semmit sem jelent a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) nemzetközi elfogatóparancsa Vlagyimir Putyin orosz államfő ellen, az gondoljon arra, mi történt több mint két évtizeddel ezelőtt Slobodan Milosevic szerb, majd jugoszláv elnökkel és több szövetségesével. A testületnek ugyanis van ideje várni és nincs biztosíték arra, hogy Putyin élete végéig hivatalban marad.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!