Lengyel Tibor
Lengyel Tibor
Tetszett a cikk?

Bár ezen a héten csak négynapos ülést tervezett az Országgyűlés, Semjén Zsolt most a kormány nevében kér egy pénteki, rendkívüli ülést, amelyen az utóbbi időszak legdurvább jogszabály-módosításait szavaznák meg sürgősen, vagy gyorsítanák fel a tárgyalásukat: köztük a pedagógusok státusztörvényét, az állami kastélyok magánosítását és az önkormányzati földadóstopot.

Jogaikat követelő tanárok
Egyre erősödik a tanárok, diákok, szülők tiltakozása, miután az oktatási kormányzat drasztikus lépésekkel próbálja megtörni a jogaikért kiálló pedagógusok ellenállását. Az iskolai akciók összérnek, a mozgalom már az ország mind több részére kiterjed. Kövesse cikksorozatunkban a friss híreket, riportokat, interjúkat, elemzéseket.
Friss cikkek a témában

“A kormány nevében az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását indítványozom június 16-ra" – írta hétfőn Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Kövér László fideszes házelnöknek. Az eddigi menetrend szerint ezen a héten csak négynapos ülést tartott volna a törvényhozás, de a váratlan sietséget és a plusznap beiktatását Semjén azzal indokolta, hogy ellenkező esetben az őszi ülésszakra tolódna néhány egyéni indítvány megszavazása, ez pedig

fontos jogalkotói célkitűzések megvalósítását veszélyeztetné.”

Levelében Semjén Zsolt meg is nevezte azt az öt – egyéni képviselői indítványt vagy kormánytag előterjesztését – amelynek tárgyalása, elfogadása nem tűr halasztást. Érdekesség, hogy ezek közül éppen a pedagógusokat érintő, heves vitákat és az ágazat ellenállását kiváltó státusztörvény az egyik, amelyről délelőtt még az atv.hu-nak a Fidesz-frakció azt állította, hogy nem kérik annak sürgős tárgyalását.

A sietősen tárgyalandó, Semjén által felsorolt témák:

- A helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény módosításáról szóló javaslat – kormánypárti önálló indítvány, amely eltörölné az önkormányzatok által kivetett földadót.

- A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény, valamint a választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény módosításáról – Ritter Imre német nemzetiségi képviselő indítványa a nemzetiségi önkormányzatok választásának szabályait módosítaná, már a jövő évi választásokon.

- A bányászatról szóló 1993. évi XLVIII. törvény, valamint a földgázellátásról szóló 2008. évi XL. törvény módosításáról – Németh Szilárd rezsibiztos javaslata, amely eltörölné a PB-gáz hatósági árát.

- A kulturális örökség egyes elemeinek fenntartható fejlesztéséről – Lázár János építési és közlekedési miniszter javaslata az állami tulajdonú kastélyok magánhasznosításba adására.

- A pedagógusok új életpályájáról – Pintér Sándor belügyminiszter javaslata a “státusztörvényről”.

Korm Kezdem RK ULES 20230616 by HVG on Scribd

A fentiek közül az egyik legvitatottabb a pedagógus státusztörvény – a tiltakozások és a valós szakmai egyeztetések elmaradása ellenére (a Belügyminisztérium ugyan „több hónapos átfogó egyeztetést” emleget, de a szakmai szervezetek látszategyeztetésről beszélnek) – célegyenesbe érkezett azzal, hogy június 6-án 23 óra 12 perckor benyújtották. Ez ellen újabb tüntetéshullám indult.

A státusztörvény-javaslat hatásairól itt írtunk részletesen: Újra alapjaiban változtatja meg a közoktatást az Orbán-kormány. A pedagógusok jogállásáról szóló törvénytervezetet már benyújtották a parlamentnek, de a kapcsolódó rendeletek és főleg a költségvetési források fájóan hiányoznak.

Szintén sok bírálatot kapott Lázár "kastélyprivatizálós" javaslata. Ráadásul azon egyet már csavartak, hiszen kezdetben csak arról volt szól, hogy tizenkét kastélyt jelölnek ki magánkézbe adásra. A végül benyújtott tervezet viszont már minden kastély esetében lehetővé tenné ezt. Ahogy írtuk, még kormánypárti körökben is ellenérzéseket váltott ki Lázár ötlete, amely alapján gyakorlatilag hűbérként osztogathatnák az uniós és állami pénzből felújított kastélyokat.

Ami a földadó tilalmáról szóló törvénytervezetet illeti, ez a közteher azóta szúrja a kormány szemét, amióta Márki-Zay Péter is indítványozta a bevezetését Hódmezővásárhelyen. Ahogy arról írtunk, baloldali ármányként tálalja a kormány, holott több mint kilencven település, köztük fideszes vezetésűek is adóztatják a földtulajdonosokat. A betiltással pedig a nagybirtokosok járhatnak jól.

Sürgősen tárgyaltatná a parlamenttel Semjén Zsolt azt a saját maga által egy rózsaszín pelikános tollal(!) írt törvényjavaslatot, amelynek lényege, hogy kivezetik a 11,5 kg-os töltettömegű PB-gázpalackra és a lakossági tartályos PB-gázra vonatkozó hatósági árakat, mert úgyse működtek, de bármikor vissza is vezethetik. Az „ellátásbiztonság” érdekében addig is a PB-gázpalackok forgalmazását külön energiahivatali engedélyhez kötnék.

A Ritter Imre-féle javaslat pedig – más mellett – arról szól, hogy mivel az elhalasztott népszámlálás miatt annak az adatai még nem lesznek készek jövő júniusra, más alapon dőljön el, hogy melyik településen kell nemzetiségi önkormányzatot választani. Ezt már a jövő évi, 2024-es önkormányzati választásoknál alkalmazni kell majd.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!