Vádat emelt a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség egy mentőápoló ellen, aki ahelyett, hogy kórházba vitte volna, hazaszállított egy eséstől lebénult férfit, majd papíron már azt jelentette, hogy nem is találták meg a kivonuláskor – olvasható a Pest Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében.
A vádirat szerint 2022. szeptember 18-án, a hajnali órákban egy szigetszentmiklósi HÉV-állomáshoz riasztották a mentőket, mivel a peronon egy férfi feküdt, és nem tudott felállni.
A mentő kiérkezése után az ápoló is megpróbálta felállítani az ekkor már más személyek által egy padra ültetett ittas sértettet, de nem járt eredménnyel. Ekkor az ápoló úgy döntött, hogy a sértettet nem szállítják be egészségügyi intézménybe további vizsgálatok céljából, hanem otthonába viszik.
Miután a sértettet hazaszállították, közölték az édesanyjával, hogy zsibbad a lába, valamint nagyon fáznak a végtagjai, és amennyiben ezek a tünetei nem enyhülnek, hívjon hozzá újfent mentőt. Ezután a vádlott és az őt szállító mentőautó otthonában hagyta a sértettet.
A mentőápoló ezt követően a kivonulásukat már úgy dokumentálta, hogy mire a HÉV-állomásra kiérkeztek, az ismeretlennek megjelölt személy már onnan eltávozott, így nem volt kit ellátniuk.
Mivel a férfi fájdalmai nem enyhültek, az édesanyja mentőt hívott hozzá, és kórházba szállították, ahol megműtötték és mélyaltatásba helyezték.
Az eljárás során megállapították, hogy a HÉV-állomáson történt esése következtében a sértett két csigolyája is eltört, továbbá a gerincvelője is súlyosan sérült. Ennek következtében az alsó testfele már a HÉV-állomáson teljesen lebénult.
Az elkövető ápoló nem a számára előírt szakmai szabályoknak megfelelően látta el a sérült férfit, és szabálysértése alkalmas volt a sértett közvetlen veszélyeztetésére.
Később, a műtét utáni kórházi kezelése során a sértett elhunyt, de az már nem vezethető vissza a vádlott szakmai szabályszegésére.
Az ügyben a Szigetszentmiklósi Járási Ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat az ápoló ellen.