Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A kormány szerint a szervezet politikai testületté vált.
134 igen, 37 nem szavazat és 7 tartózkodás mellett kedden elfogadta a parlament a Nemzetközi Büntetőbíróságból (ICC) való kilépésről szóló javaslatot, amelyet Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes nyújtott be.
A Nemzetközi Büntetőbíróság „egy tiszteletre méltó kezdeményezés volt”, ugyanakkor az elmúlt időszakban azt látni, hogy – és erre a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő elleni vádemelés a legszomorúbb példa – politikai testületté vált – ezekkel a szavakkal jelentette be a kilépést Gulyás Gergely még április elején egy kormányinfón, nem sokkal azelőtt, hogy Netanjahu Budapestre érkezett.
A kormány szerint Magyarország eddig is sajátos helyzetben volt, mert szemben más ICC-tagállamokkal, az Országgyűlés soha nem hirdette ki a bíróság statútumát, így az nem lett a belső jog része, vagyis letartóztatni sem lehetett ez alapján senkit, így az izraeli miniszterelnököt sem. Semjén Zsolt már a bejelentés napján benyújtotta az Országgyűlésnek a kilépésről szóló törvényjavaslatot.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.