Arra hiába vár a kormány, hogy a jómódú nők teleszülik az országot
Itthon

Arra hiába vár a kormány, hogy a jómódú nők teleszülik az országot

Több szakértő szerint megmagyarázhatatlan, hogy a jelenlegi demográfiai helyzetben miért a háromgyerekes családok kapják a legnagyobb támogatást, ahogy az is látszik, a vágyott népességszámot a jómódú családoktól hiába várja el a kormány. Óriási probléma az elöregedés és az abból fakadó munkaerőhiány, amit a megugró elvándorlás csak tetéz.

Itthon

Fidesz: teljes zűrzavar az új kormány első napján

A Fidesz szerint "abszolút zűrzavar" jellemezte Gyurcsány Ferenc kormányfői tevékenységének első napját. Szerintük Gyurcsány "azért sérti meg" az államháztartási törvényt, mert előkészítetetlen a jövő évi költségvetés.

Itthon

Futballszurkolók csaptak össze a belvárosban

Gumibotokkal verekedtek össze magyar és angol futballszurkolók a Belvárosban. A hvg.hu értesülései szerint a mérkőzésre az angol szurkolók rendőri kísérettel vonulnak ki a Felvonulási térről az Üllői útig.

Itthon

Kődobálás a pesti szerb nagykövetség ellen, Belgrád tiltakozik

A szerbia-montenegrói külügyminisztérium közleményében a leghatározottabban elítélte csütörtökön azt, hogy ismeretlenek "kockakövekkel" betörték az ország budapesti nagykövetségének több ablakát. A tárca elvárja, hogy a magyar hatóságok megtalálják a szerdai incidens elkövetőit.

Internet

Hírszájttá alakul az MTV honlapja

Megújítja a világhálón jelentkező hírszolgáltatását és teletext-szolgáltatását október elsejével a Magyar Televízió (MTV) - közölte Mucsi Csaba, az MTV internetes szerkesztőségének vezetője.

Itthon

Kulcsár Attila hazament egy Audival

Házi őrizetbe helyezte Kulcsár Attilát a Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) csütörtökön az ügyészség indítványára - közölte a volt bróker ügyvédje újságírókkal a bíróság döntése után; a volt bróker bilincs nélkül, egy Audiba ülve hagyta el a bíróság épületét.

Itthon

Két évre eltiltották Annust és Fazekast

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) fegyelmi bizottsága a kalapácsvető Annus Adriánt és a diszkoszvető Fazekas Róbertet két évre eltiltotta az "atlétikai sporttevékenység gyakorlásától". A tiszta körülmények között eredményt elért érmeseink nem szeretnék, ha a dopping lenne a fő téma.

Itthon

A BKV vezére szerint jár a jutalom

Aba Botond, a BKV Rt. vezérigazgatója szerint jár neki a szerdán megszavazott húszmilliós forintos prémium, amelyet a budapesti 2-es metró felújításának sikeres befejezése miatt kapott.

Itthon

Nincs lényeges változás a koalíciós szerződésben

Lendvai Ildikó MSZP-frakcióvezető és Kuncze Gábor SZDSZ-elnök közölte: az aláírandó új koalíciós megállapodás lényeges változást nem tartalmaz, megítélésük szerint a jelenlegi működő koalíció.

Itthon

Meglepetések a kormánynévsorban

Új miniszter vezeti a gazdasági, egészségügyi, igazságügyi, munkaügyi és a külügyi tárcát, és egy új minisztériumot hoztak létre az ifjúsági, családügyi és esélyegyenlőségi ügyek irányítására. Tárca nélküli miniszter lett Baráth Etele és Kolber István.

Itthon

Gyurcsány Ferenc Magyarország miniszterelnöke

Az Országgyűlés megszavazta a kormányprogramot és a Magyar Köztársaság miniszterelnökévé választotta Gyurcsány Ferencet, a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége jelöltjét szerda este.

Nemrég adták át, máris ledarálta egy busz az egri állomás tetejét

Nemrég adták át, máris ledarálta egy busz az egri állomás tetejét

Bombaüzlet az olaj feketepiaca, de kinek?

Bombaüzlet az olaj feketepiaca, de kinek?

Ez lesz Amerika történetének második legnagyobb lottónyereménye

Ez lesz Amerika történetének második legnagyobb lottónyereménye

Hatalmas pókok ijesztgetik a rábaközieket

Hatalmas pókok ijesztgetik a rábaközieket

Még ma délelőtt visszaadja parlamenti mandátumát Balog Zoltán

Még ma délelőtt visszaadja parlamenti mandátumát Balog Zoltán

„Szexet akarok, úgyhogy kussolj, és ne nézz rám!”

„Szexet akarok, úgyhogy kussolj, és ne nézz rám!”

Készüljön: A Facebook-csoportok is megkapják a funkciót, amit állandóan nyomogatnak a felhasználók

Készüljön: A Facebook-csoportok is megkapják a funkciót, amit állandóan nyomogatnak a felhasználók

A világ legcukibb elektromos autója hamarosan végre kapható lesz

A világ legcukibb elektromos autója hamarosan végre kapható lesz

Ő itt Uzma – az első női autószerelő Pakisztánban

Ő itt Uzma – az első női autószerelő Pakisztánban

Csak a versenyszférában várja vissza dolgozni a nyugdíjasokat a kormány

Csak a versenyszférában várja vissza dolgozni a nyugdíjasokat a kormány

Szojuz-baleset: összevissza dobálta az űrhajó az utasokat, 7G-s erő hatott rájuk

Szojuz-baleset: összevissza dobálta az űrhajó az utasokat, 7G-s erő hatott rájuk

A címlapról ajánljuk