Itthon

Szász szerint hecckampány folyik a PSZÁF ellen

"Egy sértett ember valótlanságokra épülő, alaptalan rágalmainak" nevezte Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke azt a nyilatkozatot, amelyet a felügyelet működéséről tett egy volt alkalmazott. Ugyanebből a kormány több tagja a felügyelet Fidesz iránti elkötelezettségére következtet, ha igazak a vádak.

Itthon

Kövér: Kovácsnak nincs "egészséges magyar lelke"

A Fidesz választmányi elnöke úgy véli, Kovács László "egészséges magyar lélek híján" értette félre az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács kolozsvári alakuló ülésén tett kijelentését, mely szerint azok a kisebbségek, amelyek "nem voltak restek" fegyverhez nyúlni, többet értek el, mint a magyar kisebbség.

Itthon

Kövér alkalmasságát kérdőjelezi meg az MSZP

Kövér László kolozsvári beszéde felveti az Országgyűlés előtti felelősségének, illetve a nemzetbiztonsági bizottság elnöki posztjára való alkalmasságának kérdését - jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke. A Fidesz választmányi elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alakuló ülésén mondott beszédet.

Itthon

Április 1-jéig lehet adatot egyeztetni a bankoknál

Az Országgyűlés 352 igen szavazattal, egy ellenében hétfőn elfogadta a pénzmosás megelőzéséről szóló törvény módosítását, amely december 31. helyett április 1-jéig ad időt arra, hogy az emberek adategyeztetés céljából személyesen felkeressék bankjukat.

Itthon

Elfogadták a filmtörvényt

Az Országgyűlés hétfőn 354 igen szavazattal, egyhangúlag elfogadta a mozgóképről szóló törvényt, amely többek között a filmipar fejlődését szolgáló források hatékony felhasználását támogató rendszer kialakítását tűzte ki céljául.

Itthon

Pénzért toborzott roma tagokat az MSZP?

Pénzt kínált a pártba való belépésért Vas megyei romáknak az MSZP egyik aktivistája - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.

Itthon

PSZÁF-törvény: az államfő előzetes normakontrollt kér

Mádl Ferenc köztársasági elnök előzetes normakontrollt kér az Alkotmánybíróságtól a december 15-én elfogadott, úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében, mert a felügyelet vezetőire vonatkozó rendelkezéseket alkotmányosan aggályosnak ítélte.

Itthon

Az MTV kuratóriuma elfogadta Ragáts lemondását

Czeglédi László, a grémium elnöke szerint arról, hogy a kuratórium a vitatott filmvásárlás ügyében tesz-e feljelentést a tévéelnök ellen, az MTV felügyelő bizottságának jövő keddre elkészülő jelentésének ismeretében döntenek.

Itthon

Az MTV nem rendel több epizódot az EU-s rajzfilmből

Csak a belügyi és a külügyi tárca által finanszírozott epizódok vetítése szerepel a Szerencsi, fel! című európai uniós ismeretterjesztő rajzfilmsorozattal kapcsolatos, csütörtökön véglegesített szerződéstervezetben.

Itthon

Freedom House: szabadok vagyunk, de nem problémamentesek

Szabad országnak minősíti a Freedom House független amerikai megfigyelő szervezet Magyarországot a politikai jogok és a polgári szabadságjogok érvényesülése alapján. A csütörtökön közzétett jelentés kitér azonban a romákat érő megkülönböztetésre, a pártok kampánypénzeire és a korrupcióra is.

Itthon

Béranya-per: enyhítések másodfokon

Czeizel Endre felfüggesztett szabadságvesztés helyett másodfokon pénzbüntetést kapott, Körmendy-Ékes Judit büntetését pedig megrovásra enyhítette a bíróság.

Itthon

Lemondott a Magyar Televízió Rt. elnöke

Egészségi okokra hivatkozva, január elsejei hatállyal lemondott posztjáról Ragáts Imre, a Magyar Televízió Rt. nem egészen hét hónapja megválasztott elnöke.

Ha saját lakásból nézné a tűzijátékot, százmilliós kiadása lesz

Ha saját lakásból nézné a tűzijátékot, százmilliós kiadása lesz

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

A Bakáts téren rabolt és verekedett, keresi a rendőrség

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Halálos gombás fertőzések kísérhetik a globális felmelegedést

Merjünk kicsit álmodni: Z4-es BMW-ket eresztettünk össze egy spéci Mazda MX-5-tel

Merjünk kicsit álmodni: Z4-es BMW-ket eresztettünk össze egy spéci Mazda MX-5-tel

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Két barlangász rekedt a Lengyel-Tátra legmélyebb barlangjában

Szabó Győző: Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam

Szabó Győző: Már nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam

Trump megnyugtatta a grönlandiakat, nem épít hatvanemeletes szállodát

Trump megnyugtatta a grönlandiakat, nem épít hatvanemeletes szállodát

Légi csaták: „Nem az a csoda, ha nem indul el egy járat, hanem az, ha elindul”

Légi csaták: „Nem az a csoda, ha nem indul el egy járat, hanem az, ha elindul”

Megkerülte a Napot a Tesla autója

Megkerülte a Napot a Tesla autója

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

Gyilkosság Polgár főterén – szúrt a haragos

900 ezer forint az a speciális kerekesszék, amivel segíteni lehetne egy súlyos sérült fiún

900 ezer forint az a speciális kerekesszék, amivel segíteni lehetne egy súlyos sérült fiún

A címlapról ajánljuk