szerző:
Bakos Dalma

Nemrég mérték fel az Egyesült Államokban, mely szakmák felelősek a legtöbb halálos munkahelyi balesetért. A három legveszélyesebb foglalkozás ott a halászat, a favágás és a repülés lett. Megnéztük, nálunk mely ágazatok dolgozói vannak a legnagyobb veszélyben.

Az amerikai munkaügyi minisztérium felmérése szerint tavaly 4609-en haltak meg munkahelyi balesetben az országban, így átlagosan 3,5 végzetes baleset jut százezer dolgozóra évente. Bár soknak tűnhet, ez a szám a 2010-es adatokhoz képest 2 százalékos csökkenést jelent, akkor 4690 ilyen esetet rögzítettek.

©

jobs.aol.com által publikált adatok szerint tavaly a legveszélyesebb ágazatnak a halászat bizonyult, igaz, azt hozzá kell tenni, hogy az itt történt balesetek nem egy embert, hanem jellemzően egy komplett személyzetet érintenek. A favágóknál 102 halálos baleset történt, míg a légi forgalomban dolgozóknál 57 baleset végződött tragédiával.

Mi a helyzet nálunk?

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) statisztikái alapján idén az első félévben összesen 7503 munkabaleset történt (a tavalyi eredményekhez képest ez romlást jelent, akkor ugyanis 7343 volt ez a szám), ebből 31 volt halálos (a tavalyi 41-hez képest ez viszont javulást jelent).

A legnagyobb veszélyben az építőiparban dolgozók élete van, náluk eddig 325 baleset történt, ebből tíz volt halálos. A mezőgazdaságban és szállításban ugyanúgy 5-5 volt a végzetes balesetek száma, előbbinél az erődgazdálkodás 4, utóbbinál a szárazföldi szállítás szintén 4 halálos áldozatot követelt.

©

A legtöbb munkahelyi baleset, 2698 a feldolgozóiparban történt, ebből mindössze három volt halálos, de 71 csonkolásos volt (csonkolásos munkabalesetnek azt hívjuk, amikor a dolgozó bármely ujj első percét elveszíti, vagy hasonló módon, de súlyosabban sérül). Szintén három dolgozó életét követelte a közigazgatási-védelmi ágazat.

Itt volt a legtöbb baleset

Az NMH adatai alapján Budapesten kiemelkedően sok munkahelyi baleset történt, és a 1104 esetből négy volt halálos. A második helyet Pest megye birtokolja, 2012 első félévében itt öten haltak meg munkahelyi balesetben (az összes 717 volt). Érdekesség, hogy Vas megyében viszonylag kevés munkahelyi baleset történt (231), de ebből négy volt halálos kimenetelű.

A legbiztonságosabb megyék, ahol nem történt végzetes munkahelyi baleset, a számok alapján Baranya (összes munkahelyi baleset: 296), Békés (össze munkahelyi baleset: 200), Heves (összes munkahelyi baleset 249) és Nógrád (összes munkahelyi baleset 153).

Sok a szakképzetlen dolgozó

Az NMH rendszeresen elemzi a különböző munkabaleseti adatok változásának okait. Gedeon András szóvivő szerint a baleseti számok növekedésének okai közé lehet sorolni azt, hogy sokszor alacsony képzettségűek vagy szakképzetlenek a munkavállalók, illetve az új szakmával visszatérők, a fiatal munkavállalók munkába állása, vagy az idősödő vagy a fogyatékkal élő munkavállalók mind-mind sajátos kockázatokat hordoznak magukban, amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül sem munkáltató, sem a munkavédelmi hatóság.

©

Az építőiparban történt halálos munkabalesetek magas száma összefügg a gazdasági válság negatív hatásaival - mondta a szóvivő. Ezen belül kiemelte a költségtakarékosságra törekvést, a munkavédelmi kiadások csökkentését vagy a munkavédelmi tudatosság leértékelődését, valamint az állásféltésre, teljesítménykényszerre is visszavezethető fokozott kockázatvállalást.

A tavalyi év azonos időszakához képest a vendéglátóhelyeken és az egészségügyi, szociális ellátás területein is nőttek a baleseti számok. Ezeken a területeken leginkább csonkolásos balesetek történtek.

Ebben élen járunk az unióban: hullanak a magyarok fogai

Ebben élen járunk az unióban: hullanak a magyarok fogai

Félmillió forint értékben lopott kozmetikai termékeket két nő Budapesten

Félmillió forint értékben lopott kozmetikai termékeket két nő Budapesten

Úgy gondolja, helyesen ül a kormánynál? Ellenőrizze le

Úgy gondolja, helyesen ül a kormánynál? Ellenőrizze le

Donald Trump lehetséges NATO-tagként említette Brazíliát

Donald Trump lehetséges NATO-tagként említette Brazíliát

Elárulta a BMW, miért Magyarországon épít gyárat

Elárulta a BMW, miért Magyarországon épít gyárat

Szijjártó: Magyarország akkor is kap gázt a Gazpromtól, ha Kijev és Moszkva nem jut dűlőre

Szijjártó: Magyarország akkor is kap gázt a Gazpromtól, ha Kijev és Moszkva nem jut dűlőre