MTI Vállalkozás

Kiss Attila lesz júniustól az E.ON Hungária elnök-vezérigazgatója

Kiss Attila elnök-vezérigazgatóként a hálózattal kapcsolatos feladatokért is felel
Június 1-jétől Kiss Attila igazgatósági tag váltja Eric Depluet elnök-vezérigazgatót az E.ON Hungária Zrt. élén – jelentette be a
.... Kiss Attila az E.ON Hungária igazgatóságának áram- és gázelosztó hálózatokért felelős tagja, 1999-ben csatlakozott az E.ON

hvg.hu Nagyítás

Bartis Attila: A szigeteken

Az idén ötvenéves Bartis Attila eddigi legnagyobb fotókiállítása az elmúlt években készített felvételeit mutatja be, az alkotó második

hvg.hu Itthon

Az ELTE adjunktusa: vegyetek fel engem is a Soros-listára

Az ATV Csatt című műsorában az ELTE Politikatudományi Intézetének adjunktusa, Antal Attila és a "Soros-zsoldosokról" listát készítő
Adásban kérte Antal Attila politológus Lánczi Tamástól, a Figyelő főszerkesztőjétől, hogy vegyék fel őt is a Soros-listára. A Csatt

hvg.hu Itthon

Újabb Corvinus-tanszék ítélte el a listázást

A Vállalatgazdaságtan Intézetet Chikán Attila alapította, a közgazdász is rajta van a Figyelő által közölt listán a Soros-ügynökök
Az intézet büszkén vállalja és vallja magáénak azt a demokratikus értékvilágot és szellemi szabadságot, amelyet Chikán Attila

hvg.hu Itthon

Könnyeivel küszködött a Soros-zsoldosok listájára felkerült Chikán Attila a Hír TV-ben – videó

„Kornai Jánossal egy listára kerülni nekem mindig nagy élmény lesz” – ezt mondta a Hír TV Egyenesen című műsorában elcsukló hangon csütörtök este
tanárok, kutatók, újságírók szerepelnek valójában. Chikán Attila csütörtök este a Hír TV Egyenesen című műsorának vendége volt, ott
..., és azt mondta: „Kornai Jánossal egy listára kerülni nekem mindig nagy élmény lesz”. Chikán Attila a CEU igazgatósági tagja, de nem

hvg.hu Élet+Stílus

Baccál vélem, Hetedik, Tiszta szívvel – a költészet tényleg rock and roll

Április 11-e József Attila születésnapja, s egyben a Magyar Költészet Napja. Ennek apropóján gyűjtöttünk össze 11 felejthetetlen
Kezdjük a születésnapos költeményeivel. Rengetegen feldolgozták József Attila verseit, ezek közül a legemlékezetesebb talán a KEX
... meg.   És álljon itt még egy József Attila-vers Ágnes Vanillától, aki 2005-ben egy egész albumot szentelt a ma szülinapos
..., „hogy bizonyos emberek egy életre kibérelték maguknak József Attilát, és hozzá az érfelvágós hangulatot”. Szerinte József Attila nem

hvg.hu Itthon

Célpont: Ukrajnából is buszoztatták a Fidesz szavazóit

Beépült Tilki Attila, a Fidesz-KDNP egyik Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei jelöltjének kampányába a Hír TV oknyomozó műsora. A riport
Sonkádon, Kölcsén, Milotán, Kispaládon, Botpaládon, Mándon és Csaholcon fordult egy kisbusszal. "Én megmondtam nekik, hogy Tilki Attila

hvg.hu Itthon

Pintér Sándor lerázta a menekültekre szánt pénzekről kérdező Mesterházy Attilát

Az MSZP-s képviselő arra volt kíváncsi, hol jelölték meg a költségvetésben a nálunk tartózkodó 1291 menekült ellátására szolgáló keretet. A
Mesterházy Attila írásbeli kérdésében hivatkozott Végh Zsuzsannára, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal igazgatójára, aki az
... – spekulált az MSZP-s képviselő. Pintér Sándor gyors válasszal rendezte le a kérdést . A belügyminiszter szerint Mesterházy Attila

hvg.hu Itthon

Kósa Lajos a parlamentben sem szereti, ha a csengeri ügyről kérdezik

Az MSZP-s Mesterházy Attila több mint tizenöt kérdést tett fel Kósa Lajosnak a „csengeri háztartásbeli” nő ügyével kapcsolatban, de a
Mesterházy Attila részletes válaszokat szeretett volna kapni Kósa Lajostól az általa „csengeri szélhámosnőként” és „csengeri

hvg.hu Itthon

A Mazsihisz elhatárolódik a vásárhelyi hitközség vezetőjétől, aki kiállt a Jobbik mellett

Erdélyi Miklós ügyvéd, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke szerint a Jobbik nem náci párt, ezért Kiss Attila
Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is arról beszélt , Szegeden Szabó Sándor MSZP-s, míg Makón – Lázár János körzetében – Kiss
... Miklós hódmezővásárhelyi hitközségi elnök Kiss Attila, a Jobbik Mozgalom helyi képviselőjelöltje lakossági fórumán elmondott

hvg.hu Itthon

A vásárhelyi zsidó hitközség elnöke a Jobbik mellett kampányol

Erdélyi Miklós ügyvéd, a Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség ügyvezető elnöke szerint a Jobbik nem náci párt, ezért Kiss Attila
Jobbik nem nevezhető nácinak. Korábban Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester is arról beszélt , Szegeden Szabó Sándor MSZP-s, míg Makón

MTI Kult

Meghalt Szöllősi Zoltán

Hosszan tartó, súlyos betegség után, szerdán, 73 éves korában elhunyt Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő, műfordító – tudatta
Arany János-díjjal, 2001-ben József Attila-díjjal ismerték el, 2014-ben Balkány alapításának 800. évfordulóján a település

hvg.hu Sport

Orbán falujában a fociedző már "saját külföldijeit" szidja

Most idegenellenes lett Pintér Attila, vagy szimplán csak...Pintér
jelenetei egyikét. Pintér Attila ugyanis nekiállt szidalmazni saját csapata KÜLFÖLDI játékosait. Mint az m4sport.hu írta, a magyar
... kezdőcsapatában mindössze két nem külföldi játékos volt. Jah, és a csapatot bizonyos Pintér Attila rakta össze. Ide kattintva

1 2 3 4 5 6 7
146
Ne essen kétségbe, segítünk karácsonyi ajándékokat készíteni!

Ne essen kétségbe, segítünk karácsonyi ajándékokat készíteni!

Nagy betűkkel ráírta a véleményét valaki egy XIII. kerületi Fidesz-irodára

Nagy betűkkel ráírta a véleményét valaki egy XIII. kerületi Fidesz-irodára

Hillary Clinton levelet írt egy nyolcéves kislánynak, aki elvesztette az iskolai elnökválasztást

Hillary Clinton levelet írt egy nyolcéves kislánynak, aki elvesztette az iskolai elnökválasztást

Miskolcon félpályás sávelzárással tiltakoztak - fotó

Miskolcon félpályás sávelzárással tiltakoztak - fotó

Cafeteria: ezeket a támogatásokat éri meg még az új év előtt kiszórni

Cafeteria: ezeket a támogatásokat éri meg még az új év előtt kiszórni

MTVA: megsérült az egyik biztonsági őr

MTVA: megsérült az egyik biztonsági őr

Hétfőn már csak egy cikk fért el a Lokálban az állami hirdetésektől

Hétfőn már csak egy cikk fért el a Lokálban az állami hirdetésektől

Szerelmi bánata van? Így is békés lehet a karácsonya

Szerelmi bánata van? Így is békés lehet a karácsonya

Bajban Matolcsy unokatestvérének bankja, intézkedik az MNB

Bajban Matolcsy unokatestvérének bankja, intézkedik az MNB

Szabadon engedték a salvadori nőt, akit teherbe ejtett a megerőszakolója

Szabadon engedték a salvadori nőt, akit teherbe ejtett a megerőszakolója

Megmenekült az olasz kormány

Megmenekült az olasz kormány

A címlapról ajánljuk
Még több hír a Samsung támogatásával