Foggal-körömmel védi vadászterületét a Mészáros família a pernyertes vadászokkal szemben
Vállalkozás

Foggal-körömmel védi vadászterületét a Mészáros família a pernyertes vadászokkal szemben

Különös per indult hétfőn Békésben a bélmegyeri vadászterületért, a felperes és az alperes is a Mészáros érdekkört képviseli. A perben „ellenérdekelt” felek pedig egymást támogatják a bíróság előtt. Ráadásul most annak a vadászati jogról is döntő közgyűlésnek az érvénytelenségéért harcolnak, amit ők bonyolítottak le. Hogy van ez?

hvg.hu Vállalkozás

Mit ne tegyen, aki Kínában szeretne vállalkozni?

Nem csoda, ha az olimpia és a földrengés mellett lassan már a franchise is eszünkbe jut majd Kínáról. Az országban már 87 ezer működő egység van, köztük megtalálhatóak olyan világmárkák is, mint a KFC vagy a McDonald's, a potenciális fogyasztók száma 1,3 milliárd, a növekedési ráta pedig meghaladja a 10 százalékot. A lehetőség nagy, de a terjeszkedés mégsem olyan egyszerű az európai hálózatok számára. Mire célszerű figyelniük a franchise-átvevőknek?

Vállalkozás

Startkártya: mennyit spórolnak a dolgozón?

Fejenként évente több százezer forintot takaríthat meg a munkáltató, ha Start-kártyás munkavállalót foglalkoztat. Ez a lehetőség egyelőre inkább a pályakezdőknek segít elhelyezkedni, az 50 felettieknek nem.

hvg.hu Vállalkozás

APEH: a szürkegazdaság kifehérítése a cél

További két év egyhelyben járással tíz évet veszít a magyar gazdaság a környező országokkal szemben – hangzott el szerdán Egerben a VOSZ Vállalkozók és Munkáltató Szövetségének Hallatjuk a Hangunkat című fórumán.

hvg.hu Vállalkozás

Társadalmi vita a termékdíjról

Az Európai Bizottság a hazai szabályozást diszkriminatívnak tartja, míg a magyar kormány továbbra is a fogyasztói szokások változtatására ösztönözné a gyártókat, vagyis a visszaváltást, újratöltést támogatja. A tárca májusra ígér társadalmi vitát, s a szakmai szervezetekkel folytatott közös munkája is megszakadt, így egyelőre nem tudni, a kormány milyen módosításokat vinne Brüsszelbe – ahol a legutóbbi határidő márciusig szólt.

hvg.hu Vállalkozás

Online reklámok, avagy mikor kattintunk a hirdetésre?

A PPC (vagy CPC) hirdetések a hazai online reklámok legújabb generációjához tartoznak. A Pay Per Click (vagy Cost Per Click) kattintás alapú elszámolást jelent, azaz csak azok után a megjelenések után fizet a hirdető cég, amire rákattintanak az érdeklődők. Az, hogy végül kiből lesz ügyfél, már a vállalati webszájton és a cégen múlik. Mi mindenre figyeljen az a vállalkozás, amelyik rutin nélkül szeretne eredményeket elérni a kattintás alapú reklámok világában?

hvg.hu Vállalkozás

Előrehozott nyugdíj, kompenzáció, EU-s nyugdíj-megállapítás

Mi a legutolsó határidő ahhoz, hogy előrehozott nyugdíjba mehessen egy nő? Növeli-e a nyugdíjat, ha alaki dolgozik mellette? Kinek jár nyugdíj-kompenzáció? Hogyan állapítják meg a nyugdíját, aki évtizedek óta Hollandiában él? Olvasóink kérdéseire Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője, egyben a Közép-magyarországi Regionális Nyugdíjfolyosító Intézet igazgatója válaszol.

hvg.hu Vállalkozás

Kik lettek a Zöld Iroda Verseny győztesei?

A „2008 Zöld irodája” címet nagyvállalati kategóriában az ALCOA- KÖFÉM Kft-nek, kisvállalati kategóriában az Ecm Eco Monitoring Kft-nek, civil szervezet és közintézmény kategóriában a Környezetünkért Közalapítványnak ítélték a KÖVET szakértői.

hvg.hu Vállalkozás

A feketemunka ellen fogott össze a vegyipar és az OMMF

Partnerségi együttműködésről írt alá megállapodást az OMMF és a Nitrogénművek Zrt. szervezésében Pétfürdőn 13 vállalkozás, szervezet, amely vállalja, hogy elkerüli a feketefoglalkoztatást, és mindent megtesz a munkavállalók védelmét biztosító munkaügyi és munkavédelmi előírások megtartásáért.

MTI Karrier

A távmunkaházak jelenthetik a megoldást a vidéki foglalkoztatásban

A távmunka enyhítheti az elmaradott térségek súlyos foglalkoztatási problémáit; az önkormányzatokból, civilekből és vállalkozásokból álló vidékfejlesztési közösségek néhány napig még benyújthatják támogatási igényüket távmunkaházak létesítésére - hívja fel a figyelmet a Deloitte sajtóközleményében.

hvg.hu Itthon

Az APEH és a névtelen feljelentés "kultúrája"

Évről évre nő az adóhivatalhoz érkező névtelen bejelentések száma, a vagyonosodási vizsgálatok beindulása pedig további lendületet adott a "felelős állampolgári magatartásnak". Idén a bejelentés nélküli foglalkoztatás a sláger. Magyar hungarikum a "feldobás"? Mi kell az APEH-nek az azonosításhoz? És mi is az a sárgairigység-faktor?

hvg.hu Vállalkozás

Melyik a 100 legdinamikusabb magyar vállalkozás?

Alultőkésítettség, gyűrűző nemfizetés, nehézkes banki finanszírozás - ezek még a legdinamikusabb hazai kkv-k fejlődését is megnehezítik. Problémát jelentenek még az irreálisan magas közterhek, a kiszámíthatatlanul változó szabályozói környezet és a negatívan megélt hivatalos ellenőrzések – derül ki a Coface Hungary és Az Üzlettárs magazin közös kutatásából.

Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Számlázási buktatók, avagy mire ugrik a revizor?

A külföldi anyacégek és magyarországi leányvállalkozásaik között gyakori, hogy ott számolják el a költségeket, ahol az adózási szempontból előnyösebb. Mindez persze nem feltétlenül marad rejtve az adórevizorok előtt.

hvg.hu Vállalkozás

Mit tehetünk, ha rosszul becsül az APEH?

Amikor egy vizsgálat során az adóhatóság úgy dönt, hogy az iratok és a könyvelés nem támasztják alá a benyújtott bevallások adatait, továbbá, hogy ezen iratok nem alkalmasak az adó, illetve költségvetési támogatás alapjának megállapítására, a bevételeket becsléssel állapítja meg. Mit jelent ez az adózó számára és mire célszerű odafigyelni az eljárás során?

MTI Gazdaság

Változott a zárjegyről szóló rendelet

A zárjegyek felhasználásáról naponta kell jelentést küldeni a vámhatóság részére, egyúttal a felére csökken a csomagolás közbeni rongálódás miatt elszámolható zárjegyek aránya - ezt tartalmazza a pénzügyminiszternek a Magyar Közlönyben megjelent rendelete, amely a zárjegyek alkalmazási szabályairól 1997-ben hozott rendeletet módosítja.

Egy makói „hegymászótanoncnő” eljutott a világ 8. legmagasabb csúcsára

Egy makói „hegymászótanoncnő” eljutott a világ 8. legmagasabb csúcsára

Több mint negyven tűzijátéknézőt ütött el egy vonat Indiában

Több mint negyven tűzijátéknézőt ütött el egy vonat Indiában

Videó: a Felcsút csodagólja a Fradi ellen

Videó: a Felcsút csodagólja a Fradi ellen

Lefújták Radics Gigi arénás koncertjét

Lefújták Radics Gigi arénás koncertjét

Fülke: Az Orbán-kormány mindent betilt, csak épp Lázár Jánost nem

Fülke: Az Orbán-kormány mindent betilt, csak épp Lázár Jánost nem

Engedélyezhetik a paksi atomerőmű légterébe való berepülést

Engedélyezhetik a paksi atomerőmű légterébe való berepülést

Végre már megrendelhetjük a régóta ígért repülő autót

Végre már megrendelhetjük a régóta ígért repülő autót

Ilyen a pillanat, amikor szemből jönnek az autópályán – videó

Ilyen a pillanat, amikor szemből jönnek az autópályán – videó

Egy nap alatt elszívták az összes füvet Kanadában

Egy nap alatt elszívták az összes füvet Kanadában

Egyszer csak feltűnt egy kisgyerek a biztonsági átvilágító képernyőjén (videó)

Egyszer csak feltűnt egy kisgyerek a biztonsági átvilágító képernyőjén (videó)

Egyetlen mellrákszűrő busz készült el az 1,7 milliárdért megrendelt tízből

Egyetlen mellrákszűrő busz készült el az 1,7 milliárdért megrendelt tízből

A címlapról ajánljuk