Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Az üldözött zsenik ideje lejárt

Jobb esetben is évekig eltart, mire a találmányból üzleti siker lesz. A feltalálók körében gyakori "az üldözött zseni"-attitűd, másnéven feltalálói paranoia, ami sok esetben korlátozza a szabadalmak hasznosítását. A tudományos munka, az önerő hiánya pedig további akadályt jelenthetnek.

MTI Vállalkozás

APEH: 107 milliárdot fizettek az adósok

Végrehajtási eljárás keretében 207 milliárd forint bevételre tett szert az adóhivatal, ami 7,6 százalékos emelkedést jelent a 2004. évihez viszonyítva. Ebből 107 milliárdot fizettek az adósok.

MTI Vállalkozás

Három emlékplakett Somogyban

Ötven évnél régebben működő iparos, kereskedő és szolgáltató dinasztiák ma is dolgozó képviselőit díjazta a Somogy Megyei Önkormányzat elnöke Kaposváron. Összesen három somogyi iparos - egy ácsmester, egy szikvízgyártó, s egy vegyeskereskedő - kapott díjat.

hvg.hu Autó

Kevesebb teherkocsit adott el a Mercedes

Eredményesen zárta a 2005-ös évet a DaimlerChrysler Automotive Hungária. Tavaly a Mercedes-Benz, a smart, a Chrysler és a Jeep márkák autóiból összesen 3297 talált gazdára. Haszonjárműből kevesebb fogyott mint egy évvel korábban.

hvg.hu Vállalkozás

Hatékonyabb módszereket ígér az APEH

Jóllehet az APEH-vizsgálatok száma három éve folyamatosan csökken, a hivatal nem több, hanem hatékonyabb ellenőrzésre törekszik. Ennek érdekében az elmúlt években új módszereket vezetett be - írja a Magyarország.hu

Vállalkozás

Nincs 'jogorvoslat' színlelt szerződőknek

A munkaügyi hatóság által elmarasztalt cégek hiába fordulnak az igazságszolgáltató fórumhoz. A Fővárosi Munkaügyi Bíróság többnyire megalapozottnak találja és megerősíti a kifogásolt határozatot - írja a Világgazdaság.

Salgó Andrea (hvg.hu) Válaszol a szakértő

Tippek útiköltség elszámolásához

A januári törvények értelmében az egyéni vállalkozók az üzemanyagköltségen felül további kilenc forintot írhatnak le adójukból. Azt, hogy milyen jogcímen tehetik ezt meg, illetve mennyiről kell útnyilvántartást vezetniük, kiderül Béres Molnár Gergely és Vágyi Ferenc Róbert adószakértők válaszaiból.

MTI Gazdaság

Az MFB egyben a Magyar Vállalkozások Bankja lesz

A Magyar Fejlesztési Bankon (MFB) belül alakul ki az az egységes intézményrendszer, amely a vállalkozók számára hitel- és tőkejuttatást, valamint garanciát nyújt, s gyakorlatilag az MFB a Magyar Vállalkozások Bankjaként (MVB) is működik – jelentette be a kabinet döntését Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter.

hvg.hu Vállalkozás

Tiltakoznak az üzemanyag-adalékok betiltása ellen

A Jövedéki Törvény január 1-étől az üzemanyag-adalékokat forgalmazó cégek nagy részéből kikényszeríti a termékeik visszavonását a piaci forgalomból. A cégek tiltakoznak a törvénymódosítás ellen és annak visszaállítását követelik.

MTI Vállalkozás

Kóka: az MFB lesz a vállalkozók bankja

A kormány kialakítja azt az egységes intézményrendszert, amely a magyar vállalkozók számára hitel-, tőke- és garanciatermékeket biztosít. és az uniós támogatásokat is kezeli. Kóka János gazdasági miniszter rögzítette, hogy a Magyar Fejlesztési Bank válik a magyar vállalkozók bankjává.

Vállalkozás

Öt tipp áremeléshez

Ha egy vállalkozás növelni szeretné vevői számát, s marketing-eszköztára szűk, akkor automatikusan csökkenti árait. Ezáltal viszont gyakran romlik a cég imázsa. Most öt tippet adunk ahhoz, hogy miként lehet árat emelni anélkül, hogy a piaci részesedés csökkenne.

Gazdaság

Kikre figyel idén az APEH?

Az APEH hétfőn közzétette, hogy mely tevékenységeket végző vállalkozások készülhetnek nagyobb eséllyel 2006-ban az adórevizorok látogatására – írja a Napi Gazdaság.

Válaszol a szakértő

Honlapkritika a Kékhalálról

Honlapkritikusunk ezen a héten a www.bluedeath-polo.com weblapot elemezte. A weboldalon túl sok a körítés, az online pólóbolt grafikai megoldásai ugyan szellemesek, de nem elég informatívak.

MTI Hírek

Egyszerűbb megszüntetni a fantomcégeket

Az új cégtörvénynek a fantomcégek megszüntetését megkönnyítő szabályai közül néhány már február 3-án hatályba lép, például a cégbíróság nem köteles felkutatni a külföldi fő tulajdonost, hanem a cég tagjai is felelősségre vonhatók. Kibővül a jegyzett tőkéjüket nem forintban meghatározó társaságok köre is.

MTI Autó

Februártól változik a fuvarozók bírságolása

A parlament decemberben fogadta el a közúti közlekedésről szóló törvény módosítását, melynek értelmében februártól változik a fuvarozók szabálysértése miatt kiszabható bírság mértéke. Megszűnik a magyar rendszámú járművek pozitív diszkriminációja. A bírság kifizetéséig visszatarthatják az élő állatot és a gyorsan romló élelmiszert szállítókat is.

Mindegy, milyen telefonja van, ingyen letöltheti rá az egyik legnépszerűbb kártyajátékot, az Unót

Mindegy, milyen telefonja van, ingyen letöltheti rá az egyik legnépszerűbb kártyajátékot, az Unót

Nem lesz több száguldozás a német autópályákon a klímaváltozás miatt

Nem lesz több száguldozás a német autópályákon a klímaváltozás miatt

Majdnem harminc éve a leglassabb a kínai növekedés

Majdnem harminc éve a leglassabb a kínai növekedés

Szomorú vég: androidos mobilt és iPhone-t ajánl felhasználóinak a Microsoft

Szomorú vég: androidos mobilt és iPhone-t ajánl felhasználóinak a Microsoft

Ilyen a jóárasított 6x6-os monstrum Mercedes

Ilyen a jóárasított 6x6-os monstrum Mercedes

Még sosem gyilkoltak annyit Mexikóban, mint tavaly

Még sosem gyilkoltak annyit Mexikóban, mint tavaly

Simó György: Andy Vajna nem volt kikerülhető ember, a halála sem az

Simó György: Andy Vajna nem volt kikerülhető ember, a halála sem az

Félbeszakadt egy előadás a Nemzeti Színházban vasárnap

Félbeszakadt egy előadás a Nemzeti Színházban vasárnap

Megható, személyes posztban búcsúzik Vajnától az InterCom társalapítója

Megható, személyes posztban búcsúzik Vajnától az InterCom társalapítója

Elromlott a kerekesszéke, hazatolták a rendőrök a mozgássérült nőt

Elromlott a kerekesszéke, hazatolták a rendőrök a mozgássérült nőt

Szánkókat osztott a Momentum

Szánkókat osztott a Momentum

A címlapról ajánljuk