A szódások országa vagyunk, mégis hagynánk, hogy kihaljon a szakma
Vállalkozás

A szódások országa vagyunk, mégis hagynánk, hogy kihaljon a szakma

Visszaváltható palackban, közvetlenül a gyártótól házhoz szállított tisztított, szűrt szén-dioxiddal dúsított víz – ha komolyan vesszük a műanyagmentes életet, a csapvízen kívül talán ez a legjobb választás. A szódavíz ráadásul hungarikum, és azt minden magyar tudja, hogy a fröccs mással nem is jó. A szódások számára mégsem hozott sikert a hulladékcsökkentésre irányuló akció. A helyzetről Szabó István szikvízgyártóval, az ipartestület elnökével beszélgettünk.

Ungváry Krisztián Karrier

Éhbérért dolgoznak észak-koreai varrónők Csehországban

Szinte éhbérért dolgozik állítólag mintegy 360 észak-koreai varrónő Csehországban, s ráadásul bérük egy részét a „szocialista forradalom támogatása” címén kötelezően átutalják az észak-koreai kommunista rezsim számlájára – írta szerdán a Mladá Fronta Dnes című cseh napilap.

hvg.hu Vállalkozás

IPOSZ-Budapest Bank-együttműködés a mikrovállalkozásokért

A Budapest Bank és az Ipartestületek Országos Szövetsége együttműködési megállapodást kötött a mikrovállalkozások támogatására. A bank kedvezményes pénzügyi szolgáltatásokat nyújt az IPOSZ által képviselt közel 60 ezer mikro- és családi vállalkozás számára.

hvg.hu Vállalkozás

Új e-adóbevallás kisebb rizikóval

Április utolsó hetéig alig több mint 3 ezer cég regisztrálta magát a több mint ötvenezerből. Nem csoda, hisz az új havi kötelezettség számos nehézséget ró az adózókra, köztük a késedelmes vagy pontatlan adatszolgáltatásért járó sokszázezres büntetés terhét.

MTI Gazdaság

Nem büntet az APEH az elektronikus bevallások hibái miatt

Az APEH a Központi Rendszeren keresztül 2006. május 31-ig feladott hibás, illetve késedelmes 0608, 06081K és 06083 számú bevallásokat és adatszolgűltatásokat a bevallási késedelem, illetve a bevallás hibája miatt nem fogja mulasztási bírsággal sújtani.

Vállalkozás

Egészségvédelem - a jövő zenéje

Csupán néhány év, és az egészségügy - hála a technológiának - forradalmi változáson megy keresztül. Szenzorok fogják mérni létünk minden rezzenését. Mobil rögzíti az EKG-t, e-mailben elküldi a klinikára, ahol az orvos felállítja a diagnózist, de ha kell, műholdas kapcsolat segítségével állít a pacemakeren. A jövő egészségtudatos embere komolyan veszi a testét, és egy pillanatig sem hagyja felügyelet nélkül.

Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Mitől profi az e-mail marketing? – II. rész

Cikksorozatunk első részében összehasonlítottuk az e-mail marketinget a hagyományos direkt marketinggel. Most megismerheti azokat a lehetőségeket, melyeket egyértelműen az e-mail marketing hozott magával. Ezek a módszerek nem, vagy csak nagyon nehezen kivitelezhetőek egy hagyományos direkt marketing kampányban. Az alábbiakban bemutatásra kerülő technikák alkalmazása nélkül ma már elképzelhetetlen lenne egy jövedelmező weboldal működtetése.

MTI Karrier

Egyeztetnének a munkavállalók és a munkaadók

A kormányprogramról, annak elfogadása előtt egyeztetni kívánnak a szociális partnerek - erről az Országos Érdekegyeztető Tanács munkavállalói és munkaadói oldala közös közleményt adott ki pénteken.

MTI Vállalkozás

Véletlenül gyilkolt a lúzerbanda

Bíróság elé került az oroszországi Jekatyerinburgban a pechesek bandája. Az ügyefogyott gazfickók még 2003-ban szövetkeztek, ám kétéves ténykedésük során a banditákat mindvégig üldözte a balszerencse - olvasható a NEWSru című orosz hírportálon.

hvg.hu Vállalkozás

Mennyibe kerül egy szabadalom?

A sorozatunk első két részében megpróbáltunk kedvet csinálni a szabadalmak, mint üzleti eszközök használatához. Mivel azonban nem keveset kell fizetni a megszerzéséért és a fenntartásáért, nem árt megismerni, hogy hol és min érdemes spórolni.

Salgó Andrea (hvg.hu) Vállalkozás

Nem az ár döntött az iWiW-nél?

Meglepetésszerűen jelentették be az iWiW közösségi portál eladását az Origo-t is tulajdonló T-Online-nak. A Sanoma érdeklődött, az Index versenyben volt, ráadásul nem is az ár döntött. A hvg.hu úgy tudja, hogy a T-Online, amely már régóta stratégiai partnere volt az iWiW Kft.-nek, minden követ megmozgatott a 100 százalékos tulajdonrész megszerzéséért. A vételár kifizetése folyamatban van, ahogy a wiw.hu (iwiw elődje) domain nevének megszerzése is.

MTI/hvg.hu Vállalkozás

Demján: Magyarország a nemzetközi tőke kezében van

Hazánk a nemzetközi tőke, a kormány pedig az EU kezében van, mondta Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének ügyvezető elnöke. A szeptemberi konvergenciaprogram ugyanis eldöntheti az ország sorsát. Reális veszély, hogy rossz program esetén kivonják a nemzetközi tőkét az országból.

MTI Vállalkozás

Az e-bevallások határideje május 12.

A MiniszterelnökiHivatal (MeH) Elektronikuskormányzat-központ (Ekk) május 1-jére technikailag alkalmassá tette a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszert arra, hogy fogadja az elektronikus adó- és járulékbevallásokat - mondta Baja Ferenc a MeH Ekk kormánymegbízottja, a rendszert bemutató sajtótájékoztatón.

hvg.hu Vállalkozás

Végkielégítés jár a munkakör megszűnésekor?

Milyen jogai és kötelezettségei vannak a munkavállalónak munkaköre megszűnésekor? Hogyan és hol érvényesítheti azokat? Milyen eszközök vannak a kezében a munkáltatóval szemben? Dr. Viszló László, a hvg.hu munkajogi szakértője ezekre az olvasói kérdéseket válaszolja meg az alábbiakban.

MTI Karrier

Csaknem 8 ezer feketén foglalkoztatottat találtak

A munkaügyi felügyelők csaknem 8 ezer feketén foglalkoztatott személy miatt vontak felelősségre munkáltatókat az első negyedévben tartott ellenőrzések során - tájékoztatott az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

hvg.hu Vállalkozás

Munkabiztonság olcsón

Sok kivállalkozásnál működnek még 30-40 éves munkagépek is, melyek nem mindenben felelnek meg a jelenlegi munkabiztonsági előírásoknak, de ennek ellenére funkcionálisan jól használhatók. Aki nem teheti meg, hogy újakra cserélje ezeket, próbálja meg használhatóvá tenni.

MTI Vállalkozás

A kkv-szektor elégedett, javuló konjunktúra-mutató

Az Ecostat nagyvállalati, TOP-100 indexe kiegyensúlyozott fejlődést jelezve 54 százalékot mutat a februári és márciusi 55 százalék után, míg a kis- és középvállalati (kkv) index 50,9 százalékos értéke lassú, de folyamatos emelkedést tükröz a februári 48,6 illetve a márciusi 49,9 százalék után.

MTI Vállalkozás

Az APEH akár 500 millió forint járulékot is követelhet

Nehezíti a külföldi építőipari cégek helyzetét a teherként rájuk háruló napidíj, illetve a devizaellátmány utáni járulék fizetése. Ezt ugyanis most 4 évre visszamenőleg követeli az APEH a vállalkozóktól, akiknek ez 300-500 millió forint közötti plusz költséget is jelenthet.

Eladó a Porsche legendás első autója

Eladó a Porsche legendás első autója

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Meghalt Roger nyúl megalkotója, Richard Williams

Négy órára leálltak a számítógépes rendszerek az amerikai repülőtereken

Négy órára leálltak a számítógépes rendszerek az amerikai repülőtereken

Tömegek búcsúztatták az El Paso-i lövöldözés áldozatát

Tömegek búcsúztatták az El Paso-i lövöldözés áldozatát

Az udvaráról hajtott ki, amikor elgázolták

Az udvaráról hajtott ki, amikor elgázolták

Pars Krisztián szinte biztos, hogy megy Dohába

Pars Krisztián szinte biztos, hogy megy Dohába

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Négy autóval ütközött egy medve Romániában

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Lengyelországban is jól fekszik a hatalomnál az, aki kormánypárti médiát működtet

Csak úgy ömlik a pénz a fűbizniszbe

Csak úgy ömlik a pénz a fűbizniszbe

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

Orvosszakértői jelentés: Epstein felakasztotta magát

A címlapról ajánljuk