szerző:
hvg.hu

Nyolcvanméteres kútmélységig eltörölné az engedélyezési és bejelentési eljárást több fideszes képviselő, akik benyújtották javaslatukat a parlamentnek.

Az indítvány kimondja, hogy engedély és bejelentés nélkül létesíthető a 80 méternél sekélyebb, a házi vízigényt meg nem haladó kút. Továbbra is engedélyköteles lesz a hideg- és termálkarszt-készletekbe beavatkozás; az az eset, ha érintett a vízbázisok védőterülete; továbbá mélységtől és vízmennyiségtől függetlenül a gazdasági célú vízkivétel. A javaslat kimondja, hogy továbbra is minden esetben biztosítani kell a vízkészletek védelméhez fűződő érdekeket, valamint a vízgazdálkodási, műszaki, biztonsági és vízvédelmi szabályokat.

A módosítás érinti az illegálisan létesített, továbbra is engedélyköteles vízkivételt biztosító létesítményeket is. Ez esetben a 2018. december 31-én lejáró moratóriumot 2028. december 31-ig meghosszabbítanák. Ugyanez vonatkozna a 2016. június 3. után engedély nélkül, vagy az engedélytől eltérően létesített kutakra is. A kezdeményezők azt is kérik, hogy a jogszabály hatálybalépésétől számított 30 napon belül fizessék vissza a már befizetett illetéket azoknak, akik 2016. június 3. után fennmaradási engedélyt kértek. A javaslat 2018. március 15-én lépne hatályba.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Felmentették azt a román bandát, amelyik több mint száz gyereket vitt ki Angliába koldulni

Felmentették azt a román bandát, amelyik több mint száz gyereket vitt ki Angliába koldulni

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Szigorítják a belépést a parlamentbe

Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát

Egyre több hackertámadás éri a németországi kritikus infrastruktúrát

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

Nincs apa és anya, csak szülő a francia iskolákban

Benézték a tudósok, „nyugtalanítóan” kevesebb víz van a Földön, mint gondolták

Benézték a tudósok, „nyugtalanítóan” kevesebb víz van a Földön, mint gondolták

Blikk: hírhedt bankrabló a meglőtt túszejtő

Blikk: hírhedt bankrabló a meglőtt túszejtő