Elnézést kért az IKEA a fekete színésztől, amiért nem vették fel egy görögöknek készített reklámba

Elnézést kért az IKEA a fekete színésztől, amiért nem vették fel egy görögöknek készített reklámba

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

A bőrszíne volt a probléma.

Az IKEA novemberben bízott meg egy ügynökséget azzal a feladattal, hogy keressenek szereplőket egy a Black Friday alkalmából Görögországban megjelentetni kívánt reklámhoz – írta a Bloomberg. Az ügynökség a svéd színészt, Fernando Carabalit javasolta a szerepre, az IKEA szerint azonban nem ő volt a megfelelő választás. Az ügynökség a színésznek küldött elutasító levélben azzal indokolta az IKEA döntését, hogy nem készülhet fekete színésszel a görög piacra szánt reklám.

Az IKEA bocsánatot kért, amiért pusztán a bőrszíne miatt utasították el a színészt. A svéd bútoróriás szóvivője, Jakob Holmstrom elmondta, hogy szőke, világos bőrű színészt szerettek volna a szerepre, de ezt elfelejtették kommunikálni az ügynökség felé, amelyik viszont a Carabalinak küldött választ nem fogalmazta meg túl szerencsésen. Carabali úgy nyilatkozott, belefáradt abba, hogy a bőrszíne alapján diszkriminálják.