szerző:
MTI/hvg.hu

A Kreml a bűnüldöző szervekkel közösen fogja mérlegelni annak a 16, az orosz igazságszolgáltatás elől Nagy-Britanniába menekült üzletembernek az ügyét, akik jelezték, hogy hajlandók lennének hazatérni – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A hazavágyó üzletemberek listáját Borisz Tyitov üzleti ombudsman, a Növekedés Pártjának elnökjelölt-aspiránsa hozta el Londonból és adta át a múlt hét végén Vlagyimir Putyin elnöknek. Tyitov szerint az érintettek elleni büntetőeljárást felül lehetne vizsgálni. Az ombudsman korábban közölte: eljár annak érdekében, hogy azoknak az üzletembereknek a nevét, akiknek bűnössége nem bizonyított, töröljék az Interpol körözési listájáról.

Peszkov elmondta, hogy a lista kedden került az elnöki hivatalhoz. Hozzátette, hogy a 16 üzletember ügyeit aligha fogják azonos módon kezelni, mert mindegyikük esete egyedi. Meglátása szerint a munkához időre lesz szükség. Tyitov arról számolt be, hogy az az érintettek némelyike már 20 éve emigrált. A vállalkozók folyamodványaikat 80 oldalon fejtették ki, rámutatva, hogy kényszerből hagyták el Oroszországot és visszatérve bekapcsolódnának a gazdaság fejlesztésébe. Kérték az ellenük indított büntetőeljárások jogszerűségének felülvizsgálatát, emellett hazatérésüket kárpótláshoz és jogi garanciákhoz kötötték.


 A hazatérés lehetőségét Alekszej Smatko (Penza), Jevgenyij Petrov (Komszomolszk-na-Amure), Azamat Kuldigusev (Ufa), Szergej Kapcsuk (Jekatyerinburg), G. Trefilova, Jevgenyij Rizsov, Viktor Lamas, Alekszej Bazsanov (Moszkva), Alekszandr Gyelisz, Pavel Vlaszjuk, Alekszandr Bajgusev (Nyizsnyij Novgorod), Andrej Kakovkin (Rosztov-na-Donu), Konsztantin Gyulgerov (Nyizsnyevartovszk), Vlagyimir Zjuzin (Szentpétervár), Vaszilij Gyakun (Omszk) és Leonyid Kurajev (Kaluga megye) kérte.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lengyel László Ingatlan

Kedves orosz oligarcha, miből él ilyen fényűzően Nagy-Britanniában?

Ezt a kínos kérdést immár jogosan feltehetik Őfelsége bűnüldöző hatóságai, mert életbe lépett az Unexplained Wealth Orders. A jogszabály értelmében az 50 ezer font értéket meghaladó vagyontárgyakat akár el is lehet kobozni, ha a tulajdonos nem tudja megfelelőképp igazolni, hogyan jutott hozzájuk.

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Milliós hiteleket veszünk fel az iskolakezdés előtt

Letartóztatták a mohácsi férfit, aki a gyanú szerint egy serpenyővel ölte meg az anyját

Letartóztatták a mohácsi férfit, aki a gyanú szerint egy serpenyővel ölte meg az anyját

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Soros megüzente: még több pénzt ad a CEU-nak

Soros megüzente: még több pénzt ad a CEU-nak

Mihez kezd egy menekült család három mobiltelefonnal?

Mihez kezd egy menekült család három mobiltelefonnal?

700-800 éves tejfölt és vajat találtak Mongóliában

700-800 éves tejfölt és vajat találtak Mongóliában