szerző:
hvg.hu

Rákérdeztünk Kósa Lajosnál, mire alapozva került a jövő évi költségvetés tervezetébe az összeg. Nem tudta megmondani.

Kósa Lajos szerint továbbra is szükség van a nyugdíjas-szövetkezetekre. Az Országos Szövetkezeti Tanács elnökeként Parragh Lászlóval, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnökével találkozott, arról egyeztettek, hogyan dolgozhatna a jelenleginél több nyugdíjas Magyarországon.

Parragh László korábban, a Népszavának adott interjújában még vitatta a nyugdíjas-szövetkezetek létjogosultságát. Úgy vélte, felesleges még egy szervezetet közbeiktatni ahhoz, hogy az idősebb korú munkavállaló is el tudjon helyezkedni. Ezúttal azt mondta, most is volt vita közte és Kósa Lajos között a témában, ő ugyanis egyszerűbbé tenné a nyugdíjasok foglalkoztatását, ezért jónak tartja, hogy a jövő évi adótörvény-tervezet szerint 2019. január 1-jétől a nyugdíjas munkavállalók után nem kellene

  • sem szociális hozzájárulási adót,
  • sem szakképzési hozzájárulást

fizetniük a munkáltatóknak.

A nyugdíjasok pedig mentesülnek

  • a természetbeni egészségbiztosítási járulék,
  • az egyéni nyugdíjjárulék

megfizetése alól is.

Míg Kósa Lajos a szövetkezeti formát támogatja, Parragh László az idősek továbbfoglalkoztatásában látja a jövőt.

A közösen tartott, budapesti sajtótájékoztatón az is elhangzott, a kormány 45 milliárd forintot különített el jövőre a nyugdíjasok továbbfoglalkoztatására. Arra a kérdésre azonban, hogy ebből a pénzből hány idős embernek terveznek fizetést adni, Kósa Lajos nem tudott válaszolni. Így azt sem tudtuk meg, hogy mire alapozva gondlják azt, hogy elég lesz erre a célra 45 milliárd forint. Az biztos, hogy ma Magyarországon 70 ezer olyan idős él, aki öregségi nyugdíj mellett dolgozik.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
"Nem volt biztosítva az állami vagyon védelme" - súlyos ÁSZ-megállapítások az Iparművészeti Múzeum gazdálkodásáról

"Nem volt biztosítva az állami vagyon védelme" - súlyos ÁSZ-megállapítások az Iparművészeti Múzeum gazdálkodásáról

Magára hagyta a helyi Fidesz-elnök, mégis behúzta Molnár Oszkár Edelényt

Magára hagyta a helyi Fidesz-elnök, mégis behúzta Molnár Oszkár Edelényt

Nem az elhízás, hanem a rossz táplálás veszélyezteti a legtöbb gyereket

Nem az elhízás, hanem a rossz táplálás veszélyezteti a legtöbb gyereket

6 dolog, amiért megéri pozitívnak lenni

6 dolog, amiért megéri pozitívnak lenni

Lebontani nem fogja a NER-t Karácsony Gergely, de felidegesíteni még tudja

Lebontani nem fogja a NER-t Karácsony Gergely, de felidegesíteni még tudja

Igazi F1-rajongó? Akkor ezt a Pirelli kávézóasztalt imádni fogja

Igazi F1-rajongó? Akkor ezt a Pirelli kávézóasztalt imádni fogja