szerző:
Lengyel Miklós

2461 euró az átlagkereset a pedagógustársadalomban, a medián pedig 2332 euró Franciaországban. Magyarországról nézve ez irigylésre méltóan magas jövedelem még akkor is, ha a megélhetési költségek magasabbak francia földön. Mégis egyre kevesebben kívánnak tanárok lenni, és egyre kevésbé elégedettek sorsukkal azok, akik ezt a hivatást választották.

 Pedig a párizsi Le Monde összeállításából kiderül, hogy a csúcskategóriában kifejezetten jól lehet keresni a tanári pályán is. A minimális havi jövedelem ugyanis 1831 euró, míg a csúcs 4151 euró. Ez magyar forintban már igen csinos összeg, Franciaországban viszont nem versenyképes: egy matektanár jobban jár, ha elmegy informatikusnak vagy épp tőzsdeügynöknek. De nemcsak a pénz jelent gondot a pedagógustársadalomnak, hanem a megváltozott társadalmi presztízs is. Hiába hallják azt, hogy a jelenlegi First Lady is tanárnő volt, aki úgy ismerkedett meg Emmanuel Macron elnökkel, hogy a középiskolában tanította őt. Az informatikai forradalom szinte megoldhatatlan kihívás elé állította a tanári kart.

Szeptembertől már tilos az okostelefon az általános iskolákban, sőt egyes középiskolákban is

A diákok jó része okostelefonnal kezdte el megismerni a világot, és ezért fölényben van oktatójával szemben. Egy kattintással juthat a legújabb információk birtokába. Mit ér ehhez képest az évtizedekkel korábban megszerzett diploma? Lifelong learning – tanítják Franciaországban is angolul a pedagógusok. Facile à dire – könnyű azt mondani – érzik ők maguk, is hiszen sem idejük ,sem lehetőségük sincs arra, hogy igazán lépést tartsanak a tudomány fejlődésével. De nemcsak az oktatás a gond.

Hogyan neveljünk öntudatos állampolgárt a huszonegyedik században?

Ezzel a kihívással kell szembenéznie a pedagógusnak, aki maga is egy kicsit tanácstalanul áll a globalizált világban az informatikai forradalom kellős közepén. A francia iskolarendszer kiválóan teljesít – általában. Csakhogy a televíziókból a kínos kivételek köszönnek vissza: a kábítószeres hajléktalanok, a terroristává lett piti tolvajok.

A pedagógusok 70%-a nő, akit a diákok egy része nem fogad el tekintélyként

Ázsia és Afrika legtöbb civilizációjában a szebbik nemet alsóbbrendűnek tekintik. A muzulmán civilizáció csak az egyik ezek közül. A tanárnőknek így gyakran vért kell izzadniuk, amíg elfogadtatják magukat a fiú gyerekek egy részével. Részben ez is indokolja, hogy egyre kevesebben akarnak tanárok lenni Franciaországban, pedig Jean-Jacques Rousseau óta a pedagógia szinte nemzeti hitvallásnak számít ezen a földön. A felvilágosodás filozófusai valamiféle laikus papoknak képzelték el a tanárokat, akik saját példájukkal nevelnek öntudatos polgárokat a hazának és a világnak. Az állam mindenben segíti őket: a közszolgálat egész életre szól. Biztos munkahelyet jelent. Ráadásul az oktatásban a közszolgálat magasabb bért is ad: 2511 euró az átlag, míg a magánszférában 2188 eurót keres átlagban egy tanár. Ennek a furcsa anomáliának az az oka, hogy sok a részmunkaidős tanár a magániskolákban.


A bankok szívesen adnak hitelt a közszolgálatban dolgozó tanároknak, hiszen a munkahelyük biztos. Ha nem következik be katasztrófa, akkor 25 év múlva sem lehet gond a lakáshitel részleteivel. A párizsi Le Monde összeállításából kiderül, keserédes a helyzet. A pedagógus nem keres rosszul Franciaországban, de nem is él túlságosan fényesen. Pályája biztos, de egy idő után nehéz motiválnia magát és a diákjait. Pedig a XXI. század ezt várja el Franciaországban is. Macron elnök tisztában van azzal: hazája lemaradt az informatikai versenyben Észak-Amerika és Kelet-Ázsia mögött. Ezért megpróbálja ösztönözni a pedagógustársadalmat is arra, hogy ne a múltra, hanem a jövőre koncentráljon. Jó példák vannak: a londoni Cityben tarolnak a francia matematikusok. A kiválóan képzett matekosok jó tőzsdeügynökök lehetnek. De hát ez az elit. Macron elnöknek és a pedagógustársadalomnak az átlag számára kell vonzó jövőképet felmutatnia, és ez nem megy könnyen Franciaországban sem.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
hvg.hu Itthon

2025-re nagyon nagy gond lesz a pedagógushiány

Ha minden változatlan marad, akkor összeomlás előtti állapotban van az oktatás – ezt mondta a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének új elnöke, Szűcs Tamás a 24.hu-nak adott interjúja során.

Több pénzt kapnak, de keményebben is fogják majd a kormánytisztviselőket

Több pénzt kapnak, de keményebben is fogják majd a kormánytisztviselőket

Ebéd a szegényekkel, fotó a szakácsokkal

Ebéd a szegényekkel, fotó a szakácsokkal

Több illegális szemétlerakási ügyben is érintett cég újíthatja fel a zalaegerszegi uszodát

Több illegális szemétlerakási ügyben is érintett cég újíthatja fel a zalaegerszegi uszodát

Nézze csak: ilyen kis kampók vannak a macskák nyelvén, amik segítenek nekik a tisztálkodásban – videó

Nézze csak: ilyen kis kampók vannak a macskák nyelvén, amik segítenek nekik a tisztálkodásban – videó

Hasogdzsi-ügy: Németország belépési tilalmat rendelt el 18 szaúdival szemben

Hasogdzsi-ügy: Németország belépési tilalmat rendelt el 18 szaúdival szemben

Szeviép-ügy: Botkának ez kínos lesz

Szeviép-ügy: Botkának ez kínos lesz