szerző:
hvg.hu

Az önkormányzati hulladékgazdálkodási társulás egyik vezetője maga a polgármester, a hulladékgazdálkodással megbízott cég felügyelőbizottságának tagjai között pedig két ceglédi fideszes önkormányzati képviselő van, a szemét mégis sokszor napokig áll a konténerekben.

Uniós projektként indult még 2001-ben a térségi hulladékkezelési program Cegléden: a projekt célja az volt, hogy Pest megye és Bács-Kiskun megye néhány nagyvárosában – Cegléd mellett Nagykőrösön, Kecskeméten, Nagykátán, Monoron – és több mint 40 kisebb településen javítsa a lakók életkörülményeit. Az elsöprő siker azonban elmaradt, sőt: Cegléden az elmúlt időszakban többször is akadozott a szemétszállítás – írja az Átlátszó.

A ceglédiek több helyi Facebook-csoportba is rendszeresen töltik fel az általuk készített fotókat, amelyen el nem szállított szeméthegyen és túlterhelt szelektív konténerek láthatók. A térségben a települési hulladék gyűjtése, elszállítása és kezelése az egy évvel ezelőtt megalapított Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulás feladata, amelynek alelnöke Takáts László, Cegléd fideszes polgármestere.

A hulladék kezelését persze nem maga a társulás végzi, hanem a DTKH Nonprofit Kft. A cég egyik tulajdonosa pedig nem más, mint a ceglédi önkormányzat, felügyelőbizottságában pedig két ceglédi fideszes képviselő is helyet kap. A cég a tavaly évet 48 millió forint adózott nyereséggel zárta, ennek ellenére hónapok óta rendszeresek a panaszok.

Pontosítás

Cikkünk megjelenését követően - Takáts László polgármester aláírásával – azzal a felszólítással fordult szerkesztőségünkhöz Cegléd város önkormányzata, hogy közöljük: a Duna-Tisza Közi Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Önkormányzati Társulásnak a polgármester nem elnöke, hanem az egyik alelnöke. (Ezt javítottuk is az írásban, illetve ennek megfelelően módosítottuk a címet.) Egyben jelezték, a ceglédi önkormányzatnak a DTKH Nonprofit Kft-ben, 23 másik tag mellett, 0,1%-os tulajdonrésze van.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
hvg.hu Ingatlan

Egymást hibáztatják a felelősök, míg mi a szemétben gázolunk Budapesten

A hulladék kibuggyan a szemetesekből, a járdák koszosak, a lakók pedig idegesek, és hiába leveleznek az illetékes szervekkel. Az FKF és az önkormányzatok szerint magunknak köszönhetjük a bajt, de bizonyos senki földjének számító területek – például a Széll Kálmán tér – esetében inkább egymásra mutogatnak.

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Mondd meg, mit ünnepelsz, és megmondom, ki vagy

Orbán Viktor felköszöntötte Magyarországot

Orbán Viktor felköszöntötte Magyarországot

Halála előtt két nappal rendelkezett busás vagyonáról Epstein

Halála előtt két nappal rendelkezett busás vagyonáról Epstein

Békesi László: Egyre több a haszonélvező, és nem csupán az oligarchák, a maffiacsalád

Békesi László: Egyre több a haszonélvező, és nem csupán az oligarchák, a maffiacsalád

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Püspök lehet Balog Zoltán volt Emmi-miniszterből

Légi csaták: „Nem az a csoda, ha nem indul el egy járat, hanem az, ha elindul”

Légi csaták: „Nem az a csoda, ha nem indul el egy járat, hanem az, ha elindul”