szerző:
hvg.hu

Rövidesen csődöt jelenthet a vásárhelyi városi televíziót működtető cég, az önkormányzat nem utal pénzt a tévének, így már fizetésekre sem futja. A fideszesek Márki-Zay Pétert okolják, a polgármester szerint a helyi Fidesz lavírozta csőd felé a várost, minden fillér kiadást meg kell gondolniuk, ezért nem tudnak már a tévének sem fizetni.

„Már szeptemberben is a fizetések nagyjából felét tudtuk kifizetni az itt dolgozóknak” – mondta el Rókus Ákos, a helyi televíziót működtető Szerdahelyi József Nonprofit Kft. ügyvezetője azt követően, hogy munkatársaival együtt kedden egyeztetésen járt Márki-Zay Péter polgármesternél. A százszázalékos önkormányzati tulajdonú gazdasági társaság ügyvezetője szerint érthetetlen, hogy a korábban a közgyűlés által elfogadott ütemezés szerint miért nem küldik meg számukra a megszavazott összeget. Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere viszont úgy véli, hogy az összeg jár, de nincs, mivel a helyi fideszes képviselők lényegében az összes indítványukkal a csőd felé lavírozzák a várost, az év végéig csaknem ötmilliárd forint kötelezettséget kell teljesíteni. A polgármester szerint a februári megválasztása előtt elfogadott költségvetés is gyenge lábakon állt, olyan bevételeket szerepeltettek, amelyek megtérülése kétséges. Például, épp a televízió esetében 460 millió forint szerepel a bevételi oldalon, ami Márki-Zay szerint nonszensz.

Csődöt jelenthet a tévé, pedig évek óta ez lett volna a legjobb üzleti éve

A helyi televízióban tizennégyen dolgoznak, hat munkatárssal alkalmanként kötnek megbízási szerződést, most az ő munkahelyük vált bizonytalanná. Egyedül a takarítónő kapott teljes fizetést, de őt egy TOP pályázati projektben foglalkoztatják. A város költségvetéséről éles viták folynak már május óta, legutóbb szeptember közepén estek egymásnak a fideszes képviselők és a polgármester, a vita tárgya éppen a televízió működése volt, ezen az ülésen a cégvezetőt és a város könyvvizsgálóját is meghallgatták. Tavaly decemberben valóban egy 72 millió forintos összegről döntött a közgyűlés, Rókus Ákos ügyvezető szerint ebből az év elején a tévé számlájára elutaltak tízmilliót, majd májusban újabb hasonló összeget. Rókus szerint az év végéig 25 millió forintból működhetne a stúdió, még ez is a töredéke lenne a megítélt összegnek.

Kong a város kasszája

„Járni jár, de nincs” – reagált Márki-Zay Péter polgármester Rókus Ákos felvetésére, hogy a közgyűlés határozatát bírálja felül a polgármester. Márki-Zay elmondta, hogy lényegében március óta dőlnek ki a csontvázak a szekrényből a város költségvetésével kapcsolatosan, ezekről a hvg.hu is többször beszámolt itt és itt is. Kezdve attól, hogy a fideszes képviselők az utak javítására egymilliárd forint elkülönítését erőszakolták ki a közgyűlésen, holott annak nem volt meg a fedezete.

A költségvetésben egyébként, amelyet még Márki-Zay Péter megválasztása előtt fogadott el a testület a bevételi oldalon több önkormányzati cég több százmillió forintos kötelezettsége is szerepel, így a televíziótól is 460 millió forint bevételt terveztek a büdzsében. A város könyvvizsgálója is magas kockázat megjegyzéssel hagyta jóvá a költségvetésben ezeket a sorokat, és azt is elmagyarázta még a szeptemberi közgyűlésen, hogy lényegében, például a tévé esetében ez az összeg az éveken át görgetett veszteség számviteli technikájával az eredménytartalékba került, de megtérülése igen kétséges, hasonlóan egyébként más önkormányzati cégekhez. Magyarul, az öt, egyébként folyamatosan veszteséget termelő önkormányzati tulajdonú társaság mint bevételt adó forrás került a költségvetésbe. Ez a helyzet a tévével is, miközben év közben más követelések is előkerültek, mint például a Belügyminisztérium egymilliárdos követelése, amely még évekkel ezelőtti szabálytalanságok miatt keletkezett, de a tárcának most jutott eszébe ezt behajtani. Márki-Zay Péter szerint kényszerű döntés született akkor, amikor a tévét működtető cégről döntöttek.

„Ez egy nem kötelező feladat a város számára, kénytelenek vagyunk meglépni, még akkor is, ha nem lesz televízió Hódmezővásárhelyen” – magyarázta a polgármester azzal, hogy ráadásul, a helyi strand működtetése is a nem kötelező feladatok közé tartozik, a költségvetésben ez a cég is bevételi oldalon szerepel hatszáz millió forinttal, miközben hasonlóan a helyi tévéhez, évek óta veszteségesen működik.

A tévések is kezdeményezhetik a felszámolást

A keddi egyeztetés után Rókus Ákos azt is elmagyarázta, hogy abszurd módon, de hosszú idő után ez lett volna az első nyereséges évük, ugyanis az önkormányzati támogatás, illetve kölcsön mellett pályázati és más, például az MTVA felé vállalt feladatok teljesítése is hozott bevételeket, a közmédiával összesen egy darab, tízmilliós szerződésük volt a tavalyi évre. Rókus szerint éppen a saját forrásaik miatt tudták szeptemberig kihúzni, de most elfogyott a pénze a cégnek.

Rókusék egyébként megszondázták az országban működő önkormányzati tévéket, hetvenöt ilyen működik, huszonhét nagyvárosban, ezek nagy részében az önkormányzatok a költségek ötvenhét százalékát támogatásként fizetik a tévéknek.

Úgy tudjuk, hogy a keddi egyeztetésen az is felvetődött, hogy a bérük nélkül maradt munkatársak kezdeményezik a felszámolást, így a bérgarancia alapból kapnak majd juttatásokat. A helyi tévé jelenleg még elkészíti napi híradóját, de a jövőben akár az is elképzelhető, hogy a szomszédos Szegeden működő önkormányzati tévével állapodhat meg a vásárhelyi hírek elkészítéséről, illetve a közgyűlések közvetítéséről.

Márki-Zay Péternek marad a közösségi oldal?

A Márki-Zay Péterrel amúgy sem igazán barátian működő helyi média sorában az önkormányzati televízió volt az egyetlen, ahol a polgármester alkalmanként szerepelhetett, most ez is kidől a sorból. A promenád.hu oldalt már korábban egy algyői volt fideszes képviselő vásárolta meg a rádiót is működtető Kisbíró Kft.-től. A napokban derült ki, hogy ez a cég a rádiót is eladta, nem is akárkiknek, Lázár volt államtitkára, Lázár egykori iskolatársa, és a nemrég óta Lázár által felügyelt Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. igazgatóságának tagja, Rákay Philip vásárolták meg az egyébként huszonkét évvel ezelőtt az elsők között alapított helyi rádiót. Megkerestük telefonon a Rádió 7 tulajdonosát, hogy miért adta el a rádióját, hiszen, finoman szólva, ő maga sem ellensége a kormányzó pártnak, Lázár Jánossal pedig baráti viszonyt ápol, de Égető Gyula erről nem kívánt nyilatkozni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Radar360: Orbán együttműködne Karácsonnyal, török-amerikai tárgyalás

Radar360: Orbán együttműködne Karácsonnyal, török-amerikai tárgyalás

Ami rosszabb a pesti buktánál: öt területen stratégiai előnyét vesztette el a Fidesz

Ami rosszabb a pesti buktánál: öt területen stratégiai előnyét vesztette el a Fidesz

Új találmány a mesterséges vér, bármilyen vércsoportú ember kaphatja

Új találmány a mesterséges vér, bármilyen vércsoportú ember kaphatja

Karácsony jövő héten tárgyalna Orbánnal

Karácsony jövő héten tárgyalna Orbánnal

„Túl kicsi” bikini miatt tartóztattak le egy turistát a Fülöp-szigeteken

„Túl kicsi” bikini miatt tartóztattak le egy turistát a Fülöp-szigeteken

Donald Trump "kész gyorsan tönkretenni" a török gazdaságot

Donald Trump "kész gyorsan tönkretenni" a török gazdaságot