szerző:
hvg.hu

Három órát töltött előzetes letartóztatásban egy fiatal nő és az apja, miután egy francia IKEA-üzlet vezetője lopással vádolta meg őket. Valójában csak az egymásba csomagolt ételhordók fedeleinek vonalkódját felejtették el külön-külön beolvasni az önkiszolgáló kasszánál.

Letartóztattak egy 21 éves nőt és apját a strasbourgi IKEA-ban, mert rosszul használták az önkiszolgáló kasszát – tudósított a FranceInfo. Szó sem volt arról, hogy óriási tételben próbáltak meg lopni, a helyzet sokkal egyszerűbb: négyesével árult ételhordókat vettek, és nem vették észre, hogy mind a négynek a fedeléről külön le kellett volna olvasni a vonalkódot.

Amikor a biztonsági őr szólt nekik, hogy mi történt, felajánlották, hogy azonnal kifizetik, amennyivel még tartoznak, de ő túlreagálta az ügyet: az üzletvezetőhöz vitte őket, aki viszont rendőrt hívott. A rendőrök ki is érkeztek, és letartóztatták a két vásárlót. Három órát töltöttek előzetesben, viszont legalább azoknak a rendőröknek, akik ott dolgoztak, el tudták magyarázni, mi történt pontosan. Így aztán elengedték őket, a rendőrségi hivatalos megfogalmazás szerint azért, mert „a vádat pontatlanul fogalmazták meg”.

Miután kiderült, mi történt, az IKEA France bocsánatot kért a két vevőtől. Azt is megerősítette a cég, hogy valóban minden úgy történt, ahogy a nő és apja elmondták.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Trump is szerepel a festményen, amely a Fehér Házban lóg. Na, de hogy néz ki?!

Trump is szerepel a festményen, amely a Fehér Házban lóg. Na, de hogy néz ki?!

10 dolog, ami biztosan nem fog jól menni, ha nem alszik eleget

10 dolog, ami biztosan nem fog jól menni, ha nem alszik eleget

Idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszternek nevezték Trócsányit, perel

Idegengyűlölő, rasszista és antiszemita magyar miniszternek nevezték Trócsányit, perel

Keddtől magyar lesz az olimpiai ezüstérmes John-Henry Krueger

Keddtől magyar lesz az olimpiai ezüstérmes John-Henry Krueger

Gyanús pénzmozgások miatt jelentette fel egy volt tagja a Jobbikot

Gyanús pénzmozgások miatt jelentette fel egy volt tagja a Jobbikot

Japánban 5 év börtönnel "jutalmaznák" azt, aki kalózoldalakkal seftel

Japánban 5 év börtönnel "jutalmaznák" azt, aki kalózoldalakkal seftel