szerző:
hvg.hu

Nagy üzlet az észak-koreai diktátorra hasonlítani, bár néha megtámadják az embert az utcán.

Két ember is abból lett milliomos, hogy rendkívüli módon hasonlítanak Kim Dzsong Unra – írta meg a BBC. A Hong Kongban élő, egyébként ausztrál-kínai humorista, akit csak Howard X művésznéven ismernek, és a dél-koreai Kim Min Jong, vagy ahogy fellépésein nevezik, Dragon Kim, alapították meg a kétszemélyes Kim Dzsong Un Hasonmások Unióját.

A BBC-nek úgy nyilatkoztak: jobb napjaikon akár 10 ezer fontot, vagyis 3,7 millió forintot is kereshetnek. Videójátékokban szerepelnek, plázák megnyitóira hívják el őket, vagy épp milliárdosok születésnapi bulijaira szervezik be őket meglepetésvendégnek.

Kim Min Jong akkor lett híres, amikor egy Halloween-bulira beöltözött Kim Dzsong Unnak, Howard pedig egy április 1-ji Facebook-posttal vétette észre magát először. Mindkettejüket napokon belül megtalálták a cégek, akik velük szerettek volna hirdetni. Amint az észak-koreai diktátor bekerül valamivel a hírekbe, máris készülhetnek mindketten, hogy perceken belül csörögni fog a telefonjuk újabb ajánlatokért.

A munkához teljesen máshogyan állnak hozzá: a szöuli  imitátor csak a megjelenésével szerez pénzt, ausztrál-kínai kollégája viszont provokatív humorral is próbálkozik, de csak Dél-Koreát kivéve, mert koreaiul nem beszél. Kim szívesen fogadja, ha egy sétája egy-egy étterembe vagy szórakozóhelyre behívják ingyen étel-ital ígéretével, Howard viszont nem szereti az ilyen üzletet, ő csak a fizető megbízásokat vállalja el.

Azért vannak a munkájuknak árnyoldalai is: mindkettejüket támadták már meg az utcán, megesett, hogy rendőrök vezették el őket egy-egy rendezvényről. De a szöuli imitátor arról is mesélt, mennyire stresszes időszak volt neki, amikor Kim Dzsong Un átvette a hatalmat Észak-Koreában, ő pedig még a dél-koreai hadseregben volt sorkatona.

(Képünkön az eredeti Kim Dzsong Un.)

Ide kattintva eléri a Nyüzsi további cikkeit, azonnali véleményeket, érdekességeket, szórakoztató mémeket, gif-eket, videókat.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Szép új világot ígérnek a budapesti fejlesztésekben a nagy Orbán-Tarlós-alku után

Szép új világot ígérnek a budapesti fejlesztésekben a nagy Orbán-Tarlós-alku után

Most nagyon megugrik Budapesten az intelligens emberek száma

Most nagyon megugrik Budapesten az intelligens emberek száma

Börtönt kapott a párizsi terrortámadások „ál-áldozata”

Börtönt kapott a párizsi terrortámadások „ál-áldozata”

Latorcai János kimondta: Mahachulalongkornrajavidyalaya – videó

Latorcai János kimondta: Mahachulalongkornrajavidyalaya – videó

Orbán egykori támogatója nem szeretné, ha a migrációról szólna az EP-választás kampánya

Orbán egykori támogatója nem szeretné, ha a migrációról szólna az EP-választás kampánya

Magyarul üzentek a holland tévében: „Ugorj le az Orbán-vonatról, amely a semmiből a semmibe tart”

Magyarul üzentek a holland tévében: „Ugorj le az Orbán-vonatról, amely a semmiből a semmibe tart”