Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A pénzintézetek érdekképviseletének nem tetszik a lépés. Pedig legnagyobb tagjának, az OTP-nek a vezetője napközben még nem látott problémát a lakástakarékok megfojtásában.
A Magyar Bankszövetség is reagált a nyugdíj- és a lakás-takarékpénztári rendszer átalakítására. Egy mai konferencián derült ki, hogy a nyugdíjpiacra is beléphet az állam, az Államadósság-kezelő Központ ugyanis ezt javasolja a kormánynak, hogy fellendüljön a szegmens. A lakás-takarékpénztári kedvezmények megszüntetéséről pedig rohamtempóban szavazott a parlament.
A szövetség közleményében azt írta, a felelős gazdálkodás fontos sarokköve a megtakarítás.
Senki által nem vitatott tény, hogy ha sikeres gazdaságot és fenntartható fejlődést akarunk, akkor erősítenünk kell a megtakarítási hajlandóságot és képességet
– fogalmaznak.
Ezért a Magyar Bankszövetség két szempontra hívja fel a kormány figyelmét:
Erre a szervezet szerint azért van szükség, hogy
A szövetség úgy érvel, a lakás-takarékpénztári megtakarítás az elmúlt két évtizedben a pénzügyi tudatossági stratégia egyik legelfogadottabb és legnépszerűbb eszközévé vált. Magyarországon a lakás-takarékpénztári rendszeren keresztül eddig több, mint 3,7 millió lakás-előtakarékossági szerződést kötöttek. A lakástakarékok által a kezdetektől kifizetett összeg mintegy 2 ezer milliárd forintra rúg. Ebből körülbelül 1 millió család valósíthatta meg lakáscéljait.
A Bankszövetség szerint a lakás-takarékpénztári termék jelentős szerepet játszik a gazdaság fehérítésében is, hiszen a pénz felhasználását mindenkor számlával kell igazolni. A lakás-takarékpénztári rendszer ezáltal jelentős áfajövedelmet csatornázott be az állami költségvetésbe. Számításai szerint a rendszer közvetlen és közvetett hatásain keresztül a támogatási kiadásokat tartósan meghaladóan járul hozzá a költségvetés bevételi oldalához.
A Bankszövetség legnagyobb tagjának, az OTP Banknak a vezetője, Csányi Sándor pár órával korábban a hvg.hu-nak nyilatkozva még nem talált kifogásolnivalót a lakástakarékok állami támogatásának megszüntetésében:
Csányi Sándor a lakástakarékokról: Meccsen voltam tegnap, nem látok problémát
Az OTP vezetője a hvg.hu-nak elmondta: az állami támogatás megszüntetéséről nem egyeztettek előzetesen a Bankszövetséggel.
Ami a nyugdíjpénztárakat illeti, a szervezet kiemeli, a nyugdíjpénztári takarékosság a felelős egyéni, családi gazdálkodás kiemelkedően fontos, hosszú távú összetevője, és a nyugdíjpénztárakba kerülő források évtizedekre biztosítják a magyar állampapírok, kötvények és tőzsdei befektetések jól kiszámítható fedezetét, így a magyar gazdaság szabad fejlesztésében kulcsszerepet játszanak.
A lakástakarékok állami támogatásának megszüntetéséről itt olvashatnak bővebben.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
A klímaváltozás elpusztította a Pannonhalmi Bencés Főapátság egyik jelképét, a több mint százéves fenyőket, most pedig 200 ezer kötetnyi könyvet kell fertőtleníteni a könyvtárában elszaporodott kártevő miatt.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.