szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyelőre csak kiszivárogtatásról van szó, de gyakorlatilag biztosra vehető, hogy Franciaországban is bevezetik a nagyobb városok központjában az útdíjat.

 A javaslattervezet, amit most a sajtó megszellőztetett, már régóta a közlekedési miniszter asztalfiókjában van. Kicsit vár, felméri a reakciókat, erre jó a kiszivárogtatás, aztán majd novemberben terjeszti a Nemzetgyűlés elé a törvényjavaslatot. Tehát a csurranó-cseppenő információk szerint a 100 ezres lélekszámot meghaladó városok, agglomerációk vezethetnék be a dugódíjat. Alapból 2,5 euró lenne az egyszeri behajtás, de az ötszázezret meghaladó nagyvárosokban – Párizs, Marseille, Lyon – 5 euró lenne az összeg. Ez összevetve a londoni kilenc euróval nem horribilis díj, de a franciák a közösségi célokat szolgáló kiadásokat mindig katasztrófaként élik meg.

Az érintett városok lakói jelentős kedvezményt kapnának, a közhasznú járművek pedig mentesülnének a dugódíj alól. Korábban felmerült egy pozitív dugódíj ötlete, vagyis egy kedvezmény, amelyben azok az autósok részesülnének, akik kevesebbet használják a kocsit és csak végszükség esetén, de ez a verzió, legalábbis a kiszivárogtatás szerint, nincs benne a készülő törvényjavaslatban. A Le Figaro európai kitekintést is ad: Londonról már szó esett, de az ott átlagos kilenceurós dugódíj csak 15 százalékkal csökkentette a belváros autóforgalmát és a légszennyeződést. Márpedig a The Lancet brit tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerint Nagy- Britanniában hat halálesetből egyet a légszennyeződés okoz.

Berlinben, az eddigi francia modellhez hasonlóan, az autókra kivetett adók a szennyeződés kibocsátásának arányában növekedtek. Hasonló rendszert vezettek be Brémában, Frankfurtban és Münchenben is, de dugódíjat egyelőre nem. Nem véletlenül, hiszen az autógyártás a német gazdaság egyik húzóágazata. Milánóban viszont 2012 óta van dugódíj, öt euró a nem helybélieknek, kb. 2 euró a milánóiaknak, akik ragaszkodnak az autóhoz. Milánóban 2011 óta 35 százalékkal csökkent a szén-dioxid-kibocsátás, az autóforgalom pedig kb. harminc százalékkal. A Le Figaro utal rá, hogy más nagy európai városokban, például Stockholmban, Oslóban vagy Dublinban is van már dugódíj. (via Le Figaro)

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

Az index.hu eddigi szerkesztősége lényegében megszűnt létezni, az ország elveszítette a legolvasottabb online felületét. Ez a független magyar sajtóra és a tájékozódás szabadságára mért eddigi legsúlyosabb csapások egyike. A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, hogy minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Torontáli Zoltán Gazdaság

Itt egy jobb megoldás, mint a dugódíj

Jó az autósoknak, jó a bicikliseknek, lényegesen csökkenti az agglomerációs ingázók miatti dugókat, és egészségesebbé teszi a lakosokat, de egy vagyonba kerül, mi az? A bringasztráda. Németországban, Hollandiában és Dániában már építik, mi meg csak lesünk.

Az utóbbi száz év legsúlyosabb adósságválsága fenyeget a fejlődő világban

Az utóbbi száz év legsúlyosabb adósságválsága fenyeget a fejlődő világban

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Már villoghat is a telefonján a Samsung új háttérképeivel

Már villoghat is a telefonján a Samsung új háttérképeivel