szerző:
hvg.hu

Hat százalékkal, 841,5 millió euróra csökkent a Ryanair ír diszkont légitársaság adózott eredménye a cég szeptember végével záródott második pénzügyi negyedévében.

A nyereségromlást a cég számos járattörléssel és a kiadások növekedésével indokolta. A Ryanair nyeresége ezzel a harmadik egymást követő negyedévben csökkent.  A légitársaság negyedéves bevétele 9,5 százalékkal, 2,76 milliárd euróra emelkedett. A működési tevékenységre fordított negyedéves összeg 1,825 milliárd euró volt, ezen belül az üzemanyagköltségek 22 százalékkal nőttek, a bérköltségek pedig 33 százalékkal. 

A szeptember végével záródott pénzügyi fél évben a Ryanair csaknem 76,6 millió utast szállított, ami 6 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A hat hónapban a cég bevétele 4,43 milliárd euró volt, 8 százalékkal nagyobb éves összevetésben.  A Ryanair fél éves, egyszeri tételek nélküli profitja 7 százalékkal, 1,2 milliárd euróra csökkent az egy évvel korábbi 1,29 milliárd euróról.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
"Bűncselekményben nem veszünk részt" – kritikus állapot jön az orosházi sürgősségin?

"Bűncselekményben nem veszünk részt" – kritikus állapot jön az orosházi sürgősségin?

Karácsony: Elsősorban Zuglóban szeretnék polgármester maradni

Karácsony: Elsősorban Zuglóban szeretnék polgármester maradni

Megvan, mikor kezdi a Spar a házhoz szállítást

Megvan, mikor kezdi a Spar a házhoz szállítást

Videó: Így nézhet ki a Samsung összehajtható okostelefonja

Videó: Így nézhet ki a Samsung összehajtható okostelefonja

Nagy újításra készül a posta: követhetők lesznek a küldemények

Nagy újításra készül a posta: követhetők lesznek a küldemények

Samsung telefonja van? Jön a vadiúj felület, és lehet, hogy az ön mobilja is megkapja

Samsung telefonja van? Jön a vadiúj felület, és lehet, hogy az ön mobilja is megkapja