szerző:
MTI/hvg.hu

A Brit Iparszövetség (CBI) legfrissebb felmérése szerint a brit vállalati szektor cégeinek nagy többsége arról számol be, hogy a brit EU-tagság megszűnésének kilátása és különösen a megállapodás nélküli Brexit lehetősége már most negatív hatást gyakorol beruházási döntéseire.

A CBI reprezentatív havi felmérése 236 vállalatra terjedt ki, köztük 101 nagyvállalatra, valamint 135 kis- és közepes méretű cégre. A vizsgálat kimutatta, hogy a megkérdezett vállalatok 80 százaléka már hozott olyan döntést, amely negatívan érintette nagy-britanniai beruházási tevékenységét. E döntések széles skálán mozognak: egy műanyagipari feldolgozó vállalat 7 millió fontos (2,6 milliárd forintos) fejlesztési tervét törölte, egy divatház ugyanakkor 50 millió fontos (csaknem 19 milliárd forintos) költségvetéssel tervezett új nagy-britanniai üzemének felépítéséről mondott le a Brexit-folyamatot övező bizonytalanságok miatt.

A CBI felmérése szerint a vállalatok 58 százaléka dolgozott ki valamilyen készenléti tervet, és e cégek 30 százalékának készenléti tervei termelésük vagy szolgáltatásaik külföldre telepítését irányozza elő, 9 százalékuk pedig ezt már meg is tette. A készenléti terveket kidolgozó brit vállalatok 15 százaléka munkahelyek áttelepítését tűzte ki célként, és 3 százalékuk már meg is valósította e célját.

A készenléti tervek elkészítéséről beszámoló vállalatok 44 százaléka a profiljába tartozó áruk raktárkészletének felduzzasztását is bevette e tervekbe, és 15 százalékuk ezt már végrehajtotta. A felmérésbe bevont vállalatok 19 százaléka arról számolt be, hogy már túljutott azon az időponton, amikor készenléti terveinek végrehajtását még le tudta volna állítani. További 15 százalék szerint ez az időpont októberben, 24 százalék szerint novemberben, ugyancsak 24 százalék szerint decemberben érkezik el.

Carolyn Fairbairn, a Brit Iparszövetség vezérigazgatója a CBI friss felmérésének eredményeit ismertető beszámolóban leszögezte, hogy a helyzet most már sürgető, mivel a brit vállalatok - hacsak addig a brit kormánynak nem sikerül megállapodásra jutnia az Európai Unióval a kilépés feltételrendszeréről - legkésőbb decemberben végrehajtják a Brexit miatt kidolgozott készenléti terveiket, és ez munkahelyek elvesztésével, a beszállítói hálózatok áthelyezésével járna.

A CBI vezetője szerint a brit EU-tagságról 2016-ban tartott népszavazás óta - amelyen a kilépésre voksolók kerültek szűk, 51,89 százalékos többségbe - a brit vállalatok figyelemreméltó rugalmasságot tanúsítottak, de most már türelmük végén járnak. ozzátette: a megállapodás nélküli Brexit - legalábbis amíg reális lehetőségként szerepel a Brexit-tárgyalások lehetséges kimenetelei között - "maró hatást gyakorol" az egész brit gazdaságra és a foglalkoztatási kilátásokra.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Gyükeri Mercédesz Gazdaság

Vasfüggöny mögé kerülhet Nagy-Britannia, amin a magyaroknak se lesz kiskapu

Máig kellett volna megegyezni a Brexit feltételeiről, ám ez nem történt meg, így egyre inkább valós az a veszély, hogy a britek jövő márciusban megegyezés nélkül lépnek ki az EU-ból. Ez beláthatatlan következményekkel járhat, a kutyák utazásának akadályoztatásától a fizetések csökkenéséig.

Videó: Ezt az autóreklámot már a mesterséges intelligencia írta. Rosszabb vagy sem, mint bármelyik reklám?

Videó: Ezt az autóreklámot már a mesterséges intelligencia írta. Rosszabb vagy sem, mint bármelyik reklám?

Gruevszki szabad, mi viszont Orbán foglyai vagyunk

Gruevszki szabad, mi viszont Orbán foglyai vagyunk

Pár ezer forinttal és vízforralóval csábítaná magához az állami áramszolgáltató az E.ON ügyfeleit

Pár ezer forinttal és vízforralóval csábítaná magához az állami áramszolgáltató az E.ON ügyfeleit

Még tovább sem jutottak X-Faktorban, már kikerült a klipjük

Még tovább sem jutottak X-Faktorban, már kikerült a klipjük

A rendőrség azonosította a máltai újságíró-gyilkosság értelmi szerzőit

A rendőrség azonosította a máltai újságíró-gyilkosság értelmi szerzőit

Háromszáz milliárdnyi Mészáros-vagyon vált láthatóvá

Háromszáz milliárdnyi Mészáros-vagyon vált láthatóvá