szerző:
hvg.hu/MTI

Nem sikerült megállapodni a bérekről az Audi-gyárban, kétórás figyelmeztető sztrájkba kezdett a szakszervezet.

Péntek délelőtt kilenc órától kétórás figyelmeztető sztrájkot tartanak az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában.

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) azért hirdette meg a demonstrációt, mert nem sikerült megállapodni a 2019-es bérekről.

Az érdekképviselet azt kérte, hogy a bérmegállapodást egy évre rögzítsék, úgy, hogy az alapbéremelést kombinált béremelés alkalmazásával 18 százalékkal, de minimum 75 ezer forinttal emeljék meg. Ezen felül az alapbérbe a mozgóbér négy százalékát építsék be, kapjon minden munkavállaló egy hónapban egy teljes szabad hétvégét, a gyerekek és az életkor után járó szabadságokkal pedig a munkavállaló rendelkezhessen. A választható béren kívüli juttatás keretösszegét a jelenlegi 620 ezer forintról 787 ezer forintra növeljék, fejlesszék tovább a lojalitás bónuszt és vezessék be a jubileumi bónuszt.

Az Audi két év alatt húsz százalékos béremelést javasolt, szerdán azonban a korábbi ajánlathoz képest "közel azonos mértékű", új tartalmi elemekkel kiegészített ajánlatot adott át az érdekképviseletnek. Ezt az ajánlatot a bértárgyaló delegáció nem fogadta el.

A sztrájkot az Audi teljes területére hirdették meg, amihez nem szakszervezeti tagok is csatlakozhatnak.

Az AHFSZ-nek a honlapjuk szerint mintegy 7300 tagja van. A győri Audi mintegy 13 ezer embert foglalkoztat.

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Hazudtak a fideszes médiumok Nagy Blanka iskolai ügyeiről

Hazudtak a fideszes médiumok Nagy Blanka iskolai ügyeiről

Karl Lagerfeld: "Vámpír vagyok, más emberek vérét veszem"

Karl Lagerfeld: "Vámpír vagyok, más emberek vérét veszem"

Itt a csodaablak: ilyet kellene tenni minden lakásba, meghálálna magát

Itt a csodaablak: ilyet kellene tenni minden lakásba, meghálálna magát

Bele lehet nézni Michael Jackson állítólagos áldozatainak gyomorforgató interjúiba

Bele lehet nézni Michael Jackson állítólagos áldozatainak gyomorforgató interjúiba

Ezek most a leginkább és legkevésbé megbízható 3 éves autók

Ezek most a leginkább és legkevésbé megbízható 3 éves autók

Egy lebénult majomnak már visszaadták a járását, most emberekbe fecskendezik az újraprogramozott őssejteket

Egy lebénult majomnak már visszaadták a járását, most emberekbe fecskendezik az újraprogramozott őssejteket