szerző:
hvg.hu

Az önkormányzatot nem kereste meg a klub azzal, hogy vissza kell pótolni a közel 200 milliós hiányt, ha nem lépnek gyorsan, bukhatják az indulási engedélyt.

A Facebookon magyarázkodnak a balmazújvárosi futballklub vezetői, miért nem kaptak licencet a következő bajnokságra – vette észre a 444. A csapat tavaly még NB I.-es volt, de kiesett, most pedig a másodosztályban menekül a kiesés elől. Időközben új polgármestert választottak a városban, a független Hegedűs Péter pedig nem a focira költene. A klub saját tőkéje 196 millió forint mínuszban van, hiába kapott gyorssegélyt már a kormánytól is. Ahhoz, hogy megkapják az indulási engedélyt a következő szezonra, a futballklubot működtető cég tulajdonosa, az önkormányzat feladata lenne, hogy pótolja ezt a 196 millió forintot.

A Facebook-bejegyzés szerint a licencről szóló első döntés előtt az MLSZ felhívta a polgármestert, hogy mondja el, miként pótolnák vissza a saját tőkét, ő viszont azt mondta, nem tud semmit, nem kereste meg a klub a tulajdonost.

Tekintettel arra, hogy a tulajdonos kötelezettsége a tulajdonolt kft.-vel kapcsolatos döntés meghozatala, így nem gondolhattuk azt, hogy ezen törvényi kötelezettségre nekünk kell felhívni a tulajdonos figyelmét, ezért elnézést kérek a kollégáim nevében is

– írta a klub ügyvezetője. A hiánypótlásra május 3-ig van idő.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hihetetlen módon próbálják túlélni a klímaváltozást a korallszigetek

Hihetetlen módon próbálják túlélni a klímaváltozást a korallszigetek

Lecserélik az Index vezérigazgatóját

Lecserélik az Index vezérigazgatóját

CNN: A WikiLeaks alapítója Londonból irányította a beavatkozást a 2016-os amerikai választásba

CNN: A WikiLeaks alapítója Londonból irányította a beavatkozást a 2016-os amerikai választásba

Nagy bejelentésre készül holnap Elon Musk, az egész világot megváltoztathatja

Nagy bejelentésre készül holnap Elon Musk, az egész világot megváltoztathatja

Egyenest a kőkerítés lett az autóstalálkozó vége – videó

Egyenest a kőkerítés lett az autóstalálkozó vége – videó

Hazaárulás vádjával vettek őrizetbe egy tudóst Oroszországban

Hazaárulás vádjával vettek őrizetbe egy tudóst Oroszországban