Már csak a legszegényebb helyeken nem éri el az 1000 forintot a fizikai dolgozók órabére

Már csak a legszegényebb helyeken nem éri el az 1000 forintot a fizikai dolgozók órabére

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu/MTI
Tetszett a cikk?

Egy év alatt 16 százalékkal nőtt a fizikai munkáért járó órabér.

Idén az első negyedévben 1115 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére, ami 16 százalékos emelkedés az előző év azonos időszakához képest – derül ki a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatait feldolgozó elemzéséből.

Így már szinte az ország minden régiójában ezer forint feletti átlagos órabérre számíthatnak a fizikai dolgozók. A két kivétel a Dél-Dunántúl és az Észak-Alföld, ahol a betanított munkát végzők körében az átlagos órabér 900 és 1000 forint között mozog. A Közép-Dunántúlon és Közép-Magyarországon a szakmunkások már átlagosan 1250-1300 forint körüli átlagos órabérrel számolhatnak.

A fizikai munka órabéreinek átlag feletti emelkedésében komoly szerepet játszik a minimálbér 8 százalékos emelkedése, illetve az is, hogy soha nem látott mértékű a betöltetlen álláshelyek száma, így tovább élesedett a vállalatoknak az elérhető munkaerőért folytatott versenye.

(Képünk illusztráció.)

Hozzászólások