Hiába a Huawei elleni hadjárat, még mindig úgy viszik a telefonjaikat, mint a cukrot

Hiába a Huawei elleni hadjárat, még mindig úgy viszik a telefonjaikat, mint a cukrot

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
MTI

A cég okoseszközöket gyártó üzletága érte el a legnagyobb eredményt az amerikai szankciók ellenére is.

A kínai Huawei Technologies 401,3 milliárd jüan (58,3 milliárd dollár) forgalmat ért el az első fél évben, 23,2 százalékkal múlva felül az előző év azonos időszakit. Nettó nyereségrátája 8,7 százalék volt az első hat hónapban.

A mobilhálózati gyártó az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében kifejtette, hogy a bevételből a legnagyobb részt, 220,8 milliárd jüant (32 milliárd dollár) az okoseszközökért felelős fogyasztói üzletág érte el. A vállalati üzletág féléves forgalma 31,6 milliárd jüan (4,6 milliárd dollár), a távközlési üzletágé 146,5 milliárd jüan (21,5 milliárd dollár). A kutatási-fejlesztési beruházások idei összértéke a tervek szerint eléri a 120 milliárd jüant (17,6 milliárd dollár).

A Huawei továbbra is főképp a hordozható okoskészülékeinek tulajdonítja a növekedést, de jelentősnek értékelik a táblagépeik és számítógépeik forgalombővülését is. A távközlési bevételeket többek között a vezeték nélküli hálózatok, az optikai átvitel, valamint az adatkommunikáció növekedése hajtotta - tették hozzá. Az első fél évben 118 millió okostelefont forgalmaztak, 24 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. Kiemelték továbbá, hogy a Huawei eddig 50 kereskedelmi 5G hálózat kiépítésére kapott megbízást, a már leszállított bázisállomások száma világszerte meghaladja a 150 ezret.  

A közlemény szerint a vállalat elnöke kiemelte, hogy

az eredményeket az amerikai szankciók ellenére érték el.

Liang Hua ugyanakkor nem tartja kizártnak, hogy a Huawei előtt álló nehézségek akár rövid távon is befolyásolhatják a növekedési kilátásokat. 

A Huawei Technologies 2018-ban 721,2 milliárd jüan, az előző évinél 19,5 százalékkal magasabb értékesítési árbevétel mellett 50,3 milliárd jüan nettó nyereséget ért el. Előbbi 19,5 százalékkal, utóbbi 25 százalékkal haladta meg az előző évit. A fogyasztói üzletág 348,9 milliárd jüan, a vállalati üzletág 74,4 milliárd jüan, a hálózati berendezések üzletág 294 milliárd jüan forgalmat ért el. A kutatási-fejlesztési beruházások értéke 101,5 milliárd jüan volt tavaly.

Hozzászólások