Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Kilőtt a bajai fideszes polgármester cége

Utolsó frissítés:

Szerző:

szerző:
hvg.hu

Baja fideszes polgármestere, Fercsák Róbert főleg ingatlanforgalmazással foglalkozó cége, az elmúlt három év alatt 184 millió forint árbevétel mellett 141 milliós nyereséget produkált. És még alkalmazottja sincs.

A Dominfo Ingatlanforgalmazási Betéti Társaságot a cégkivonat szerint még 1995-ben alapították, de a Bajai Hírhatár információi szerint csak az utóbbi néhány évben „táltosodott meg” – vette észre a Mérce.

Mi is megnéztük a cégadatokat, ezekből az derül ki, hogy öt évre visszamenőleg az első árbevételek  2016-ban tűnnek fel.

A cégben Fercsáknak a vagyonnyilatkozata szerint 90 százalékos tulajdonosi aránya van, székhelye is a polgármester ingatlanjába van bejegyezve. A társaság az ingatlanforgalmazáson kívül foglalkozik még alkohol- és dohánynagykereskedelemmel, kiadói tevékenységgel, időszaki kiadványok készítésével, és még háztartási és kerti gépek javításával is.

A cég kiemelkedő sikere már csak azért is szembetűnő, mert korábban egy, idén már nulla alkalmazottal érte el.

A cégadatok szerint ráadásul a tulajdonosok 10 millió forint osztalékot vettek ki belőle, ebből az a 90 százalék, ami Fercsákot megilletné, nincs jövedelemként feltüntetve a vagyonnyilatkozatában.

Fercsák Róbert egyébként az utóbbi napokban azzal került bele a hírekbe, hogy egy bölcsődébe ment be gyerekekkel kampányolni, igaz a bajai választási bizottság szerint nem volt ezzel semmi gond.

Hozzászólások