szerző:
Daczi Dóra

„Jó a kedvem, hej tillárom / Grüntől vettem a csillárom” - örökítette meg a hatvanas években az első magyar musical, az Egy szerelem három éjszakája egyik slágere, hogy a Grünbergerék csillárboltja fogalom. A lassan 120 éves cégben már a negyedik generáció dolgozik, és nemcsak az akár másfél tonnás csillárok készítését fejlesztették művészi szintre, hanem a túlélést is.

Nehéz elképzelni, hogy a Nagymező utcai apró műhelyben olyan hatalmas csillárok készülnek, mint a Zeneakadémia kistermének monstruma, vagy a Dohány utcai zsinagóga világítótestei, amelyek akkora statikai csúcsteljesítménynek számítottak, hogy Grünberger Tamás Eureak feltalálói díjat kapott értük Brüsszelben.

©

Tamás azonban megfogadta az apai tanácsot: „Nem kell 200 négyzetméteres bolt, elég a 20 is. Nem lenne több vevőd, úgyis a nevünk miatt jönnek be.” Így aztán itt készítette el több mint félszáz közintézmény - pl. az Operaház, az Operettszínház, a Holokauszt Dokumentációs Központ,New York Palota, az állatkerti Elefántház, és „minden vallás, hiten alapuló egyház és felekezet” - lámpáit. De Grünberger-csillár lóg az Uránia moziban is, igaz, azt még Jenő nagybátyja készítette, és erre csak akkor derült fény, mikor Tamást megbízták a restaurálással, majd a kutatómunka során egy a filmszínházról szóló korabeli újságcikkben megtalálta a Grünberger cég nevét.

©

A céget 1901-ben alapította Tamás nagyapja, Adolf, aki a Somogy megyei Kötcsén sváb iparosoktól tanulta a szakmát. Adolf Pesten kezdetben pincérkedett, a borravalókból tették össze a Kertész utcában, „egy udvari kócerájban” a lámpa- és bútorkészítő üzletet, innen keresték meg a nagyobb, Klauzál téri műhelyre valót. A fénykorban - amely Tamás szerint „némileg ellentmondásos módon a gazdasági válság utáni időszakra esett” – több mint egy tucat ember dolgozott a műhelyben, és a cég a kerület virilista adófizetői közé tartozott. A munkából az egész család kivette a részét: a – jellemzően négy elemit végzett - férfiak készítették a csillárokat, kereskedtek, a nők a pénzügyekkel foglalkoztak, bútort és lámpát aranyoztak, gyöngyöt fűztek a csillárokhoz az alkalmazottakkal. A mulatozásban is jeleskedő Grünberger fivérekről úgy tartották a pestiek, hogy

nélkülük nem volt fény az éjszakában – de reggelre időben megjelentek a munkahelyükön.

A háború alatt az üzletet kirabolták, a cégvezető Jenő és a nagyszülők hirtelen meghaltak, majd a boltot államosították. Grünberger Manónak, aki akkor már az Andrássy úton műkereskedelemmel is foglalkozott, „felajánlottak, hogy nem teszik padlóra”, a szakmában maradhatott: az Andrássy úti lámpaszövetkezetbe hívták dolgozni, ahol saját csillárjait árulhatta - azokból képezték ugyanis a szövetkezet árukészletének alapját. Manó az ötvenes évek végén válthatta ki az ipart, és a Nagymező utcában néhány családtaggal Győri néven dolgozhattak tovább, csak a rendszerváltás után szerezve vissza eredeti nevüket.

©

Tamás ötvösként végzett a Pénzverőben, fiának, Gábornak pedig villanyszerelésből van papírja, a csillárkészítést ugyanis soha, sehol nem oktatták. Ehhez csaknem tucatnyi szakmát kell elsajátítani; az ötvös, bronzműves, rézműves, fafaragó, fémöntő, esztergályos, csőhajlító, géplakatos, belsőépítészeti-statikai és villanyszerelői tudás a Grünberger-családban apáról fiúra száll. „Ha mindenről papírt szeretnék, 20 évig járhatnék OKJ-s képzésekre és egyetemre” - mondja a 21 éves Gábor, aki apjához hasonlóan versenyszerűen vízilabdázott, mivel a szakmához átlagon felüli testi erő is szükségeltetik. „Emlékszem, mikor a Gellért Szállóba elkészült a csillár, még nem volt kocsink. Apám és én a vállunkra tettünk egy rudat, arról lógott a csillár, és gyalog vittük át a Nagymező utcából a Gellérthez. A 2 méter magas, 120 kilós apám, aki a mázsányi csillárokat egyedül szerelte fel a mennyezetre, a Szabadság hídon fordult először hátra, hogy bírod-e még, fiam?” - meséli Tamás.

©

Grünbergerék hagyományos módszerekkel tervezik a csillárt. „Itt nincs látványterv meg 3D-s nyomtatás. Ha kapok egy megrendelést, alszom rá jó sokat. Nagyjából egy év kell ahhoz, hogy megálmodjam a csillárt, kijöjjön belőlem, mint egy vers. Nincs is két egyforma darab. A megrendelőnek pedig nem tervrajzot prezentálok, hanem érzést adok át. Nekem érzés az egész életem” - mondja Tamás, akinek a rendszerváltás után két, az elmúlt években már csak egy alkalmazott segített a csillárkészítésben.

©

„Karcsi, az utolsó kollégám itt esett össze az üzletben. Egy villamosmérnök végzettségű embert vettem fel a helyére, de úgy csinálta meg a csillárt, hogy zárlatos lett, azóta nem is keresek ide embert. Legyártatjuk máshol azt a néhány alkatrészt, amit mi nem tudunk, de már azoknak a társszakmáknak is az utolsó képviselőivel dolgozunk együtt. Tervezéskor tehát azt is figyelembe kell vennem, ki lesz még életben közülük.” A csillárkészítő mester egyébként azért lobbizik, hogy a kihalófélben lévő szakmákat egy „Skanzenházban” mentsék meg, ott oktassák az új generációkat, „lehetőleg a Klauzál tér, a régi zsidó iparos negyed környékén”.

©

Az üzletben, ahogy Tamás mondja, kizárólag styl csillárt találni, mert ő csak klasszikusban álmodik. A keresleti oldal emiatt behatárolt, magánmegrendelés csak elvétve akad. Pedig egy csillár sokat adhat: „Bartókot jó darabig nem értettem, de egyszer az unokabátyám, Markó Iván elvitt A csodálatos mandarin győri előadására. Akkor és ott, a tánc és a díszlet segítségével megértettem, mit akart Bartók. A csillár is ilyen; annyi művészeti ág egyesül benne, hogy egy magasabb szintű megértéshez emel” - mondja Tamás.

©

„Az én szakmai fejlődésemnek az istenhit az alapja, az örökkévaló életre dolgozom. Így aztán garancia is addig van, amíg én élek. Nem arra hajtok, hogy minél hamarabb tönkremenjen a csillár, és visszahozzák javítani, vagy újat venni.” Javítási munka azért így is akad, a félszáz éves Grünberger-darabok már felújításra szorulnak. „Mivel az ötvenes években gumihiány volt, cérnával tekerték körbe nagyapámék a vezetéket, ezeket már cserélni kell” mondja Gábor. A javításokból persze nem lehet megélni, Tamás szerint ”annyira megemelkedtek a rezsik minden szakmában, hogy a mesterek kénytelenek újabb és újabb termékeket kitalálni, és arra vevőkört szerezni.”

©

Mivel a mai alacsonyabb belmagasságú otthonokba már nem való csillár, és a kínai tömeggyártás is konkurál velük, Tamásék a nagy technikai tudást igénylő, mamut méretű csillárokra specializálódtak. „Egyszer a kínai követségre szereltem be egyet, de előtte alá kellett írnom, hogy beleegyezem: két ember folyamatosan figyeli a munkámat. Gondoltam magamban, ezt figyelhetitek, nem fogjátok tudni lemásolni így sem, hiszen ti szinte papírból gyártjátok a csillárjaitokat.” Tamás azt mondja, a művészi elgondolás mellett a szakmában a statikai tudás a legfontosabb, de az ő csillárjai alá nyugodtan le lehet ülni. „Az anyag 100 évet kibír, utána már érdemes megröntgenezni, milyen állapotban van.”

Tamás egyik legkedvesebb munkája mégis egy kisebb magánrendelés volt. „Még a kilencvenes évek elején történt, hogy egy házaspár betért hozzánk csillárt készíttetni. Tetettek rá gyöngyfűzért is. Majd megint visszajöttek, még több gyöngyöt kérve rá. Mikor harmadjára is megjelentek újabb füzérért, mondtuk, hogy talán elég lesz már – de kiderült, hogy a férfi bányász volt, most ment nyugdíjba, és arra tett félre pénzt, hogy neki minél több fény és csillogás jusson a lakásába.”

©

Szép is az a fény és csillogás, de egy kávézó több jövedelmet hozna a kis üzletnek, javasolta Gábornak egy közgazdász ismerőse. „Megköszöntem a tippet, de kizárt, hogy más bolt legyen itt. Egyszerre áldás és átok is a családi vállalkozás, hiszen nehéz volna néhány év alatt 120 éves tapasztalatot szerezni egy másik szakmában, de már azt is látom, milyen nehéz lesz folytatni” - mondja Gábor. „Érettségi után felvettek az egyetemre, európai tanulmányokat folytattam volna, de édesapám akkoriban dolgozott a Zeneakadémia csillárján, és láttam rajta, mennyire megterheli már a munka. Nem tudtam őt egyedül hagyni.”

Gábornak először a szakmát kell felsőfokon kitanulnia, „csak utána lehet foglalkozni a vállalkozással, a pénzügyekkel. Van hova fejlődni, például gyakorlatilag nincs internetes jelenlétünk, de édesapa tart attól, hogy lemásolják a csillárjait.” Gábor egyelőre zsebpénzért dolgozik, mert, ahogy Tamás mondja, ő is így kezdte, és 50 éves koráig alkalmazott volt. „Csak édesanyám halála után vettem át az üzlet vezetését. Ha én már nem leszek, jöhet Gábor. Akkor majd neki kell kitalálnia, hogyan maradhat fent tovább ez a cég.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

Eperjesi gázrobbanás: hat embert még mindig keresnek

Szijjártó Péter: 400 japán tanul orvosnak Magyarországon

Szijjártó Péter: 400 japán tanul orvosnak Magyarországon

Varga Judit: Uniós szintű problémát jelent a Magyarország elleni "politikai boszorkányüldözés"

Varga Judit: Uniós szintű problémát jelent a Magyarország elleni "politikai boszorkányüldözés"

Orbán felesége szerint kincs van a birtokában annak, akinek földje van

Orbán felesége szerint kincs van a birtokában annak, akinek földje van

Az EU legnagyobb egészségügyi problémájának oka: az emberi butaság

Az EU legnagyobb egészségügyi problémájának oka: az emberi butaság

Eltűnés miatt keresi a rendőrség Bujdosó Krisztofert

Eltűnés miatt keresi a rendőrség Bujdosó Krisztofert