szerző:
Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt - Németh Róbert

Születhet valaki a Los Angeles-i gettóba, esetleg Japánba, diplomata család gyerekeként, vagy Londonba, ugandai szülőktől, minden esélye megvan rá, hogy felnőve maradandót hozzon létre zenészként, akár a laptopján. Ezt bizonyítja ehavi lemezajánlónk, melyben a nyárhoz tökéletes zenei aláfestést nyújtó előadók idei albumait mutatjuk be.

Blood Orange: Freetown Sound (Spotify)

©

Nehéz elhinni, hogy az aktuálisan Blood Orange alteregó alatt zenélő, máris az új Prince-nek kikáltott Dev Hynes még csak 30 éves. A guyanai anyától, Sierra Leone-i apától származó, Londonban született, de lassan tíz éve New Yorkban élő és működő Hynes már élete hatodik nagylemezét adta ki idén, de talán most bérelte ki végleges helyét a mainstreamben.

Nem kellene, hogy nagy szó legyen az, hogy egy meleg, fekete bevándorló előtt borult le leginkább a zenevilág ezen a nyáron, de a Trump-frázisoktól zengő Amerikában ez mégis hírértékű. És mekkora utat járt be Hynes: 18 évesen alapította két haverjával Londonban a Test Icicles nevű dance-punk bandát, amelynek egyetlen albuma, a 2005-ös For Screening Purposes Only a legendás Domino kiadásában jelent meg, a simianos James Ford (Arctic Monkeys, Klaxons, Florence and the Machine) produceri munkálataival. Miután New Yorkba költözött, kiadott két finom indie-lemezt Lightspeed Champion néven, aztán az új évtizededre a gondosan kimunkált, folkos hangzást eldobta, és felfedezte magának a laptopját.

Amivel nemcsak a nyolcvanas évek újhullámját idéző – sőt, már-már bántóan phillcollinsos – dobhangzást generált magának, hanem látszólag átpörgette a teljes funk/soul/R&B zsánerkatalógust. Ez a 2011-es, poposabb Coastal Grooves-on még csak nyomokban, a két évvel későbbi Cupid Deluxe rózsaszín szaxofonfutamain már annál inkább érződött. A felfelé ívelő pálya törvényeinek megfelelően legújabb lemeze egyben a legjobb is – pedig a Freetown Sound (amelyet apja Sierra Leone-i szülővárosáról nevezett el) könnyen lehetett volna túlkapás is a maga 17 dalával.

A minden eddiginél légiesebb, mentalitásában dzsesszesebb albumnak ugyan gigaslágere a Szent Ágoston-idézeteket és Puccini-melódiákat a rendőrerőszak témájával és nyugat-afrikai nyelvjárással vegyítő Augustine, de talán most először nem ez a slágeres vonal jellemzi Blood Orange albumát. Nem véletlenül kerültek elő hirtelen a Prince-hasonlatok: a Freetown Sound igazi kollektíva-hangulatot áraszt (néhány vendégelőadó: Debbie Harry, Nelly Furtado, Empress Of), a karibi diszkós Best to Youtól, a színtiszta funkból atmoszférikus ódába váltó E.V.P.-n át a Massive Attackot idéző Hadron Colliderig. Hiába fordult teljesen befelé Dev Hynes, a zenéje még sosem szólt ennyire mindenkinek. (BZS)

Michael Kiwanuka: Love & Hate (Spotify)

©

Az ugandai felmenők gyermekeként 1987-ben, Londonban született Michael Kiwanuka izgalmasan értelmezi újra a késő-hatvanas, hetvenes évek blues-, soul-, R&B-, és folk-örökségét, olyan klasszikusokat idéz meg, mint Marvin Gaye, Otis Redding vagy Van Morrison - mindezt 2012 óta tudjuk; abban az évben landolt a fiatal énekes-dalszerző a brit közszolgálati rádió új tehetségeket bemutató listája, a BBC Sound Of élén, s ugyanabban az esztendőben jelent meg Home Again című nagyszerű bemutatkozó nagylemeze, melyet keblükre öleltek a kritikusok.

A zenész, akiről mindezekkel együtt vegyes emlékeket őrizhet a hazai közönség, hiszen két egymást követő évben (2013-ban és 2014-ben) is lemondta Sziget-fellépését, új nagylemezét három zenei rendezővel, három, más és más irányból érkező külső füllel, Danger Mouse-zal, a londoni hiphop-producer, Inflóval és a három évvel ezelőtti Home Againt gondozó néhai Bees-frontemberrel, Paul Butlerrel készítette. Ez persze már az első hallgatás előtt sokat elmond a lemezről, és az is van, amit ez az összeállítás előlegez: a kortárs pop, a már említett soul/R&B-tradíció, és a hetvenes évek folkos pszichedéliája találkozik az albumon, de mindnyájunk szerencséjére nem zsákvarró tűvel patchworkölték össze ezeket a zenei tartalmakat, hanem finoman, egyben izgalmasan simulnak össze és válnak eggyé Michael Kiwanuka dalaiban.

Kiwanuka viszonylag sokáig érlelte második nagylemezét, de minden jel arra mutat, hogy volt értelme időt adni magának: a Love & Hate nagyjából-egészében ugyanazokból az alapanyagokból építkezik, mint a Home Again, de sűrűbben szőtt, elmélyültebb, személyesebb, gazdagabban stilizált, és kifejezetten bátor lemez. Ami a merészséget illeti, a tíz dalt tartalmazó album egy tizenkét perces dallal indít (Cold Little Heart), ami egyrészt úgy soul/R&B, hogy közben az első fele elhangozhatott volna a Pink Floyd Pompeii-i koncertjén, másfelől Kiwanuka az album ötödik percében ad ki először énekhangot; ez így együtt, lássuk be, egy 2016-os könnyűzenei lemezen maga a lázadás. (NR)

Mitski: Puberty 2 (Spotify)

©

“Amikor tinédzser vagy, minden drámai. Minden nap a világvége. A zeném abból az érzésből fakad, hogy bár már kinőttél a kamaszkorból, a szomorúság veled maradt. Hogy a világ megy tovább, és már nem számítasz annyira fontosnak. Nem érzed már egy nagy dráma főszereplőjének magad” - nyilatkozta Mitski Miyawaki, pedig különösebben nem kéne magyaráznia miről is szólnak a dalai.

Az apja munkája miatt több mint tíz országban felnövő, épp ezért a sokszínű Amerikában is örök kívülállónak számító Mitski jelenleg a független zenei színtér legizgalmasabb figurája, talán pont azért, mert dalaiban keresetlen őszinteséggel énekel a második kamaszkorról, arról, amiről nem szokás ennyire nyíltan beszélni, főleg nem a New York-i indie-körökben. A szövegek erejét pedig a korai PJ Harvey-t vagy a grunge-ot idéző nyers, sokszor egyetlen torzított gitárra épülő, minimalista zenével hangsúlyozza.

A 25 éves dalszerzőnek ez már a negyedik albuma, azonban ha valaki elmerülne szerteágazó, már négy nagylemezt számláló munkásságában, akkor mindeképp a legfrissebb Puberty 2-vel kezdje: ezekben a dalokban már nyoma sincs semmilyen felesleges elemnek, ami még konzervatóriumi hallgatóként készített lemezein (Lush; Retired from Sad, New Career in Business) néha fellelhető.

Szinte az összes szám megérdemelné, hogy kiemeljük, annyira könnyedén és hatásosan vesz fel ezekben a dalokban egy-egy ismerős szerepet Mitski. Például a St.Vincent artpopját idéző nyitódal, a pillanatnyi boldogság hajkurászásáról szóló Happy, a reménytelen szerelem balladája, a Your Best American Girl, a magányt elég plasztikusan elénk táró Loving Feeling mind-mind időtlen, a szívig hatoló szerzemények, amelyek hamar meghálálják a figyelmet. (BÁ)

Schoolboy Q: Blank Face LP (Spotify)

©

Mihez kezdesz, ha a társad, akivel együtt kezdted a pályát, akivel együtt tűntél fel mint nagy hiphop-ígéret, egyedül lopja el a show-t, mindenki róla beszél, az ő szövegeit elemzi, és azt veszed észre, rád már senki sem kíváncsi? Először nyilván irigykedsz, aztán ahogy azt Schoolboy Q csinálta, azért csak összekapod magad, és csinálsz egy megkerülhetetlen albumot.

A Blank Face LP azonban nem Q válasza a szintén a Black Hippy kollektívával feltűnő rapper, Kendrick Lamar nagy mainstream dobására, a To Pimp A Butterfly-ra, főleg, hogy a két rapper egészen másban és máshogy jó. Míg Lamar képes a hétköznapi és magánéleti problémákat tágabb kontextusba helyezni, mindezt elképesztő szövegbravúrokkal, addig Q a nyugati parti gengszterrap hagyományait folytatja. Egyszerűbb, és fenyegetőbb társánál, de épp ezért kell rá ugyanúgy odafigyelni.

Q-t nem lehet azzal vádolni, hogy furmányos szövegeket írna, de nagy bravúrok nem is passzolnának az olyan beszámolóihoz, mint hogy milyen tizenévesen fegyverrel fenyegetőzni, dílerkedni, és milyen az Amerikában 2016 nyarán tetőző (Trump, terror, Orlando) egyre csak a hétköznapokba kúszó paranoiában élni.

A lemezen egyébként elképesztő vendégsereg tűnik fel (Kanye West, Vince Staples, E-40, SZA, hogy csak a legnagyobbakat említsük), de a Blank Face nélkülük is működne. Q sötét és könyörtelen szövegeit a hozzájuk passzoló, fojtogató alapok teszik még hatásossabbá: nem véletlenül nyilatkozta a rapper a lemez megjelenésének másnapján, (pár nappal az orlandói tragédia után) hogy sokan azt írták neki, majd csak később lesznek képesek elmerülni a Blank Face rémálomszerű világában.

Ha valakinek elsőre tényleg sok lenne a tömény 70 perc (pedig az utolsó szám anti-katarzisáig nagyon megéri végihallgatni) bevezetésnek a lemezt felvezető háromrészes kisfilm is megteszi, de azután már nehéz lesz szabadulni a Blank Face ijesztő, épp ezért vonzó univerzumától. (BÁ)

M Craft: Blood Moon (Spotify)

©

Éteri és személyes, finom, zongorás, balladás, és persze a vérvörös Holdhoz mérten misztikus és talányos az ausztrál Martin Craft legújabb szólólemeze. Nagyon nagy éjszakai zene.

Az albumait M Craft néven megjelentető művész 1976-ban született Canberrában, de - mivel apja diplomataként dolgozott - Nagy-Britanniában nőtt fel. Később, már Ausztráliában zenekart alakított, miközben zongorát és zeneszerzést tanult, aztán tíz évet élt Londonban, ott készítette el első két szólólemezét, a Silver & Fire és az Arrows at the Sun című albumokat. A most megjelent lemez egy harmadik kontinensen, Amerikában készült, egész pontosan Kaliforniában, a Mojave sivatagban, a popkulturális kegyhelynek, mi több a könnyűkultúra 51-es körzetének számító Joshua Tree településen egy magányos kunyhóban - oda utazott el zongorás demóival és ott készített azokból dalokat.

A tíz számot, kilenc dalt és egy instrumentális felvételt tartalmazó Blood Moon az a fajta lemez, ami nem bármikor, bárhol, bárhogyan jó, hanem az, amire vulgárisan azt szoktuk mondani, "hangulata van", meg, hogy "hangulat kell hozzá"; bármikor, bárhogyan, bárhol nem biztos, hogy működik, de akkor, ott és úgy egész biztosan a hatása alá kerülünk. Nem biztos, hogy vérvörös Hold kell hozzá, de éjszaka lehetőség szerint igen, esetleg egy utazás, vagy egy borongós délután. A dalok egyszerre idézik Nick Drake dalszerzői világát (Blood Moon, és ugye, Nick Drake Pink Moon című klasszikusa; nem állítjuk, hogy a művész nem célozgat), Bon Iver vagy Sufjan Stevens különös, sajátosan értelmezett folk-zenéjét, s távolról beszűrődik az utolsó két Talk Talk-lemez hangulata is. (NR)

BADBADNOTGOOD: IV (Spotify)

©

Amikor a BADBADNOTGOOD megjelentette 2015 talán legfontosabb dalához, a Future Islands Seasons (Waiting for You) című számához készített átiratát, már érezni lehetett, hogy a torontói jazz-tanszék renitens diákjai nem akarnak örökre a hiphop-szcéna alakjai mögött feltűnő árnyékbandaként megöregedni.

Persze a negyedik albumukra hivatalosan is kvartetté váló zenekar nem tagadta meg a gyökereit: hírnevüket főleg az Odd Future-rel és a Tyler, the Creatorral közös felvételeiknek köszönhetik, sőt, tavaly Ghostface Killah-val hoztak ki közös albumot (Sour Soul), legújabb dalaik mégis tovább tágítják a BBNG nehezen behatárolható stílusát. A jazz persze kézenfekvő az esetükben, de a hiphop-hatások helyét etúttal átvette az R&B és a soul. A IV legjobb pillanatait legalábbis a BBNG-től eddig szokatlanul lassú szerzeményeknek köszönhetjük: a Future Islands énekesével, Samuel T. Herringgel készített Time Moves Slow oldszkúl soul-ballada , míg a Charlotte Day Wilsonnal felvett In Your Eyes egy Amy Winehouse-lemezről sem lógott volna ki.

Azért a zenekar nem szelidült meg teljesen, hiszen Colin Stetson a Confessions Pt II-ben hajszolja őrült párbajba a zenekar szaxofonosát, Leland Whittyt, és azért Mick Jenkisszel is összehoznak egy hamisítatlan BBNG hiphop-jammelést a Hyssop of Love-ban. Ha a BBNG legközelebb szerteágazó sítluskavalkád helyett kevesebbet akar markolni, akkor végleg kiléphetnek a vendégénekesek és rapperek árnyékából. (BÁ)

Lemezpakk: Még a kutyák szíve is erre dobban

The Kills: Ash & Ice ( Spotify) Alison Mosshart és a Jamie Hince jó érzékkel pont akkor (2011-ben) küldték pihenőre legsikeresebb projektjüket, amikor épp már mindenki kicsit megunta a gitárra és dobra épülő minimalista rockduókat.

Lemezpakk - Ennél tavaszibb zene nem is létezhet

Képes volt-e újra visszavarázsolni a hatvanas éveket napjainkba az Arctic Monkeys frotemberének és haverjának? Milyen úton indult tovább a Deftones, és valóban tengerpartra írt komplett albumot a Weezer? Mindezek mellett az év talán legelvarázsoltabb lemezét, Grimes érzékenyebb "testvérét", és Kendrick Lamar tavaly mindent vivő magnum opusának újabb leágazását is bemutatjuk ezentúl Lemezpakk néven futó zeneajánlónkban.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Kiderült, miért vált csatatérré a mexikói város

Kiderült, miért vált csatatérré a mexikói város

Traktorral fogalmazta meg gondolatait a Brexitről egy brit gazda

Traktorral fogalmazta meg gondolatait a Brexitről egy brit gazda

Elfogadták az EU-tagországok vezetői a Brexitről szóló új megállapodást

Elfogadták az EU-tagországok vezetői a Brexitről szóló új megállapodást

Hajléktalan szépségnap

Hajléktalan szépségnap

Fittyet hány az időjárás a naptárra, nyári meleg lesz szombaton

Fittyet hány az időjárás a naptárra, nyári meleg lesz szombaton

Iben Sandahl: „A legjobb ellenszer a szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat”

Iben Sandahl: „A legjobb ellenszer a szeretetteljes szülő-gyerek kapcsolat”