szerző:
hvg.hu

A színész egészségügyi okokból döntött úgy, inkább szabadúszóként folytatja a jövőben.

Reviczky Gábor az őszi idénytől már nem lesz tagja a Nemzeti Színház társulatának. A színész azért döntött úgy, hogy nem folytatja Vidnyánszky Attila intézményében, mert elmondása szerint neki túl sok stresszel járt a munka. Elmondása szerint úgy érezte, nem jutott elég idő a próbafolyamatra, túl sok darabot adtak elő, ráadásul rengeteg előadást külföldi vagy vidéki utak előztek meg. Reviczky egészségügyi okokból már nem akarta kitenni magát ennek a stressznek, így nem hosszabbított szerződést a Nemzetiben.

A színész ezután szabadúszóként folytatja, jelenleg is három filmben forgat párhuzamosan.

Korábban kerestük már a Nemzeti Színházat is ezügyben, de azóta nem érkezett válasz a kérdéseinkre.

Reviczky Gábor: "Féltek rám osztani a komoly szerepeket"

A Nemzeti színpadán kívül márciusban a mozivásznon és a tévéképernyőkön is újra felbukkan Reviczky Gábor, aki szerint a Liza, a rókatündér és a Kossuthkifli várható sikerének is a nagyon jól megírt fogatókönyv a titka. A színész szerint a Nemzeti igazgatóváltásánál felülről gerjesztették a feszültséget, és a társulaton belül egy rossz szó sem hangzott el Alföldiről.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Másodpercek alatt pénzzé tehetők a használt telefonok, ahol van ilyen automata

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Nem lehet ezután bírósághoz fordulni helyszíni bírság ügyében, mondta ki az Alkotmánybíróság

Borkai Zsolt nem tette meg, mi nyilvánosságra hozzuk a vagyonnyilatkozatát

Borkai Zsolt nem tette meg, mi nyilvánosságra hozzuk a vagyonnyilatkozatát

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Ezt a fényképet küldte haza a Holdról az indiai Csandraján-2

Elzárást kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók

Elzárást kaptak a kutyákat láncra verő és éheztető állatkínzók

Magyar Nemzet: Spanyol ingatlant vett a volt kispesti MSZP-s

Magyar Nemzet: Spanyol ingatlant vett a volt kispesti MSZP-s