Bicsérdi Ádám
Bicsérdi Ádám

Az áttörés előtti előadóknak terepet adó bécsi Waves fesztiválon a többség a következő nagy dobásra figyelt, de idén is kiderült, már nagyon egyedit kell nyújtani ahhoz, hogy valaki ki tudjon emelkedni a popzenei közegből. Az például világosan látszott, középtempós gitárzenével már nem érdemes próbálkozni. Más műfajú koncerteken viszont többször is eldobtuk az agyunkat. Szerintünk ezekre a zenekarokra érdemes odafigyelni a közeljövőben.

A Waves fesztivál már jól bejáratott brandnek számít az európai zeneipari közegben, a befutás előtti zenekarokra fókuszáló showcase-fesztiválok mezőnyében egyértelműen ez a közép-európai régió legfontosabb rendezvénye. Főleg, hogy a tavalyi évvel ellentétben idén Bécs testvérvárosában, Pozsonyban nem zajlott párhuzamosan egy másik Waves fesztivál. Így aztán a zeneipari szakemberek, menedzserek, promóterek, kiadók, újságírók a hamburgi, magyar zenekarokat is felvonultató Reeperbahn után a szinte 3 utcán belül koncentrálódó Wavesen lesték, mely előadókra érdemes jobban odafigyelni, kiket érdemes még időben valamelyik klubba lekötni.

A Waves azonban nem csak a szakmának szóló rendezvény: a három nap alatt már bejáratott nevek is csábítják a zenerajongókat, a helyiek egy nagyobb koncert áráért (56 euró) három nap alatt tucatnyi koncertet nézhetnek meg. És Bécsben élnek is ezzel a lehetőséggel, mivel összesen 11 ezer embert mozgatott meg az idei fesztivál, és ennek csak tizedét adták a tágan értelmezett szakmai vendégek.

Azért is volt érdemes nyitott szemmel járni az idei Wavesen, mert alig több mint egy hónap múlva Budapesten is rendeznek egy hasonló zenei showcase fesztivált. A Gödörben, a Gozsdu Manó Klubban és az A38-on zajló BUSH-nak azt kell majd bebizonyítani, hogy a bécsi Waves, az izmosodó ljubljanai MENT mellett a régió elbír még egy hasonló rendezvényt. Azonban a BUSHról fájóan kevesen tudtak még Bécsben, kicsit fura is volt, hogy a magyar szervezőcsapat kihagyta az alkalmat, és nem promózta magát a legkézenfekvőbb helyen. Persze az is lehet, hogy a bécsi szervezők hibájából nem kapott bemutatkozási felületet a magyar fesztivál.

Kattintson galériánkért!
©

De akkor térjünk a lényegre, hiszen a Waves szerencsére elsősorban a fellépőkről szólt. Minden nap körülbelül 20-25 koncert között lehetett válogatni a legkülönbözőbb helyszíneken. A Bécs kreatív központjának számító WUK három terme mellett egy bábszínházban (!), egy XIX. századi épület báltermében, vagy a környék egyik apró bárjában is el lehetett csípni egy-egy izgalmas előadót. A legfontosabb benyomásunk, ami akár a külföldi lehetőségekkel kacérkodó magyar zenekaroknak is hasznos lehet, hogy az egyre homogenizálódó popzenei közegben, ahol nehéz megállapítani hogy épp egy német, szlovén vagy brit produkciót látunk épp a színpadon, muszáj valamilyen egyedi ízt csempészni a hangzásba a figyelem felkeltéséhez. Csak olyan fellépők tudták megmozgatni a Waves közönségét, akik például ráerősítettek a szterotípiákra, vagy pont hogy elvetettek minden műfaji szabályt.

Hannah Epperson

A kanadai származású, de a brooklyni zenei közegből érkező Hannah Eppersont mondjuk pont nem kell már Magyarországra csábítani, hiszen a Waves után Budapesten bűvölt el kb. negyven szerencsés nézőt az eletropop és a kortárs komolyzene határán egyensúlyozó, minimalista dalaival az A38 kiállítótermében. Epperson azonban nem csak azért volt igazi agyeldobós élmény, mert egyedi és intim zenei univerzumot kreál a dobos Jason Burgerrel kiegészülve, hanem mert olyan színpadi jelenlétet produkál, ami elég ritka a mai mindent láttam, mindent hallottam már hozzáállású popzenei közegben.

Hannah Epperson
©

A művésznő egyetlen mondattal képes megnyerni a közönségét, Bécsben a helyszínen lévő bábfigurákkal viccelődött, Budapesten a népszavazás kimeneteléhez gratulált huncut hangján. Nagy sikereket jósolunk Eppersonnak, hiszen mindkét helyszínen megbabonázta közönségét, ami nem is csoda, hiszen dalaiban ott lapul Laurie Anderson bölcsessége és Joanna Newsom bája is, az meg csak hab a tortán hogy a debütlemez (Upsweep) is visszaadja az élő fellépések nem evilági hangulatát.

Black Honey

2015 óta suttognak a Black Honeyről mint az új nagy brit rockbandáról, a Wavesen ezeknek a magas elvárásoknak kellett megfelelnie a négytagú zenekarnak, akiket a The Guardian korábban "shoegaze-be oltott Lana Del Reyként" jellemzett. A hasonlat nem is áll anyira messze a valóságtól, hiszen az énekesnő, Izzy B Phillips hol punkcsajként vezeti a zenekart, hol melankólikus, a Lush-t idéző dallamos noiserock futamokban mutatja meg szelídebb arcát.

Black Honey
©

Még egy csipetnyi egyedi íz hiányzik a Black Honeynak az áttöréshez, de ha lemezen még nem is, élőben már simán megértek a következő lépésre.

Holy Fuck

A fesztivál azért több már ismertebb névnek számító rétegzenekart is bedobott a programba, az idei felhozatal legnagyobb nevének a végül a fellépését lemondó Gold Panda mellett a kanadai Holy Fuck számított, akik friss, Congrats című lemezük turnéján jutottak el Bécsbe. És amit a WUK nagytermében előadtak, arra csak tényleg a nevük a legtökéletesebb jelző: a laptopok és programozott felvételek helyett minden egyes hangot élőben kicsikaró formáció rendesen megmozgatta a Waves közönségét, egy óra alatt az elektrofunktól lehengerlő módon jutottak el a zajos, már-már indusztriál technóig.

Holy Fuck
©

Ezt a zenekart tényleg élőben kell látni, mert ami a lemezen akár még szelídebb prüntyögésnek tűnhet, az a szettjük alatt már fejbekólintó élménynek számít. Caribou-, Soulwax- és Fuck Buttons-rajongóknak egyszerűen kötelező csemege a Holy Fuck.

Ephemerals

A sok középszerű, és egy idő után emészthetetlen mennyiségű gitárbanda után igazi felüdülést jelentett a brit Ephemerals modern soulja: rajtuk cseppet sem látszott a bizonyítani akarás, róluk mindenki azonnal elhitte, hogy minden este meghalnak kicsit a színpadon, még akkor is, ha kifejezetten kalandosan jutottak el a koncerthelyszínig.

Ephemerals
©

A New Orleans zenei hagyományát angol környezetbe ültető kollektíva eddig két lemezt jelentett meg, és ha így folytatják Sharon Joneshoz vagy Charles Bradleyhez hasonló magasságokba törhetnek fel a soul-jazz színtéren.

Klaus Johann Grobe

"Míg első nagylemezük inkább a német krautrock hősök (Can, Neu!) hagyományait hasznosította újra, addig a mostani Spagat der Liebe még bűnösebb élvezet, mert ezúttal Landholtot és Bauchmannt a német romantikus dalnokok ihlették meg, az eredmény pedig egy egyszerre megmosolyogtató és melankolikus elegy lett. Az egész olyan, mintha a hetvenes években felkértek volna valakit, hogy komponáljon filmzenét az első NDK-s űrhajósról szóló filmhez" - írtuk korábban a svájci duóról második lemezük megjelenésekor.

Klaus Johann Grobe
©

A Wavesen úgy tűnt a közönség érti azt a poént, ami az élőben négytagúvá bővülő csapat zenéjében rejtőzik, mert azért azt a szemtelenül slágeres krautdiszkót, amit előadnak, egyszerűen lehetetlen az ember arcára szinte észrevétlenül kiülő mosoly nélkül hallgatni. Bécsben pedig még az is megtörtént, hogy egy pár keringőzni kezdett az egyik melankólikusabb dalra az eslő sorban. A Klaus Johann Grobe a bizonyíték arra, hogy kellő játékossággal, és határozott elképzelésekkel még a nyelvi korlátok sem jelenthetnek akadályt a nemzetközi piac eléréséhez.

Girls Names

A Girls Names sem számít igazán pályakezdő zenekarnak már, de élesebb stílusváltásaik miatt az utóbbi időben át kellett pozícionálniuk magukat, hiszen az elmúlt 4-5 évben a kezdeti indie pop hangzástól a jóval letisztultabb, bátrabban kísérletező sötét posztpunkig jutottak el. Így kicsit későn érő zenekar módjára, a negyedik nagylemezen, az Arms Around a Visionön mutatta eddigi legjobb formáját a Waves után a Dürer Kertben fellépő belfasti banda.

Girls Names
©

Élőben még jobban ráerősítenek a posztpunk koncertek kötelező elemeire, a füsttől és a gyér fénytől szinte alig láthatóak a zenekar tagjai, és a hangzás is zajosabb, még inkább szabadjára engedett a lemezeken megszokottnál. Ha még bátrabban nyúlnak majd ahhoz az örökséghez, amelyből leginkább merítenek (Josef K, The Birthday Party, David Bowie berlini korszaka) akár még a 2010-es évek Interpoljává is válhatnak.

Mule & Man

A Mule & Man a már a Szigetet is megjárt Bonaparte mögött álló svájci Tobias Jundt mellékprojektje, amellyel a spanyol Kid Simius-szal karöltve egyértelmű a cél: még a fő projektjénél is merészebb trash elektropunkot nyomni az emberek képébe.

©

A Wavesen egyértelműen ők csinálták a legőrültebb bulit, az összes elektronikus műfajt egymásra hajigáló, sűrű váltásokkal operáló számaik nagyon illenek a korhangulathoz, nem lepődnénk meg nagyon ha hamarosan valamelyik magyar fesztiválon látnánk viszont őket.

 

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

Jilly Viktor: Nyelvtanulás – téves képzetek

Miért került ma a krokodilvadász Steve Irwin a Google főoldalára?

Miért került ma a krokodilvadász Steve Irwin a Google főoldalára?

Sarka Kata köti össze Rogánékat a kormány kedvenc biztonsági cégével

Sarka Kata köti össze Rogánékat a kormány kedvenc biztonsági cégével

A Gruevszki-kormány két volt miniszterét is őrizetbe vették

A Gruevszki-kormány két volt miniszterét is őrizetbe vették

Megint tanácskozáson járt Palkovics az MTA-n

Megint tanácskozáson járt Palkovics az MTA-n

Abból él, hogy másokat bezár, akik még fizetnek is érte

Abból él, hogy másokat bezár, akik még fizetnek is érte