szerző:
L. Horváth Katalin
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Ladislav Fuks rasszizmusról, kirekesztésről szóló hátborzongató regényéből, A hullaégetőből 1968-ban készült csehszlovák film. Gálvölgyi Jánost kérdeztük, aki akkor a krematóriumi szakember főhős magyar hangja volt, most pedig színpadon alakítja ezt a „jóravaló kisembert”.

hvg.hu: Egy interjúban azt mondta, negyven éve foglalkoztatja Ladislav Fuks A hullaégetője. Mi fogta meg ennyire?

Gálvölgyi János: Nagy hatással volt rám a film, aztán a könyv, de annak idején fogalmam nem volt arról, hogy miről szól igazán. Úgy voltam vele, mint a gyerekek A kis herceggel: megragadja őket, mert szép, de igazán felnőtt aggyal, felnőtt szívvel értjük meg. A hullaégető borzasztó aktualitását nem kell különösebben megmagyarázni. Az, hogy egy alapjában véve tisztességes embert hogyan tud a propaganda, a sandaság, a politikai irányzat belekeverni egy olyan helyzetbe, amibe normális ésszel nem menne bele, hogyan válik valaki egy szörnyű eszme kiszolgálójává, örök érvényű példa. Hozzáteszem: nem most játszódik a történet, hanem az 1930-as évek végén.

hvg.hu: De azért eléggé áthallásos.

G. J.: Ha egy darab szól valamiről, akkor abban van mára vonatkoztatható tartalom is. Még a legvacakabb kabaréban is. Ha nem szól semmiről, akkor az kutyakomédia. A hullaégető sokat mond annak, aki meg akarja érteni. Aki „csak” megnézi, az nem hall át semmit.

hvg.hu: Miért éppen Pelsőczy Rékát szerette volna rendezőnek?

G. J.: Úgy éreztem, hogy azokkal a rendezőkkel, akikkel már sokszor dolgoztam, egy picit egymásra untunk. Ehhez a darabhoz új szem kellett. Rékát nem ismertem személyesen, de láttam színésznőként, és odavoltam érte, láttam a rendezéseit, amikért szintén odavoltam, és azt gondoltam, hogy talán valami olyasmit tudnánk kihozni egymásból, amiből mind a ketten profitálunk, és a darabnak is javára válik. Most, hogy már próbálunk, tudom, hogy ebben az új kapcsolatban – hála a jóistennek! – megtaláltam azt, akit kerestem.

hvg.hu: Egy régi kapcsolatnak pedig a szövegkönyvet köszönheti: a felesége, Gálvölgyi Judit írta színpadra a regényt.

G. J.: Olyan tökéletes volt a film és a könyv, hogy nem lehetett hozzányúlni. Vékony kötet, de annyira sűrű, olyan fantasztikusan van megírva, hogy nem tudtam megmozdítani. Elolvastam, megnéztem a filmet, megint elolvastam, megint megnéztem, de a tökéletessége miatt nem tudtam mit kezdeni vele. Jutka volt az, akinek sikerült leszednie a vászonról, illetve kimozdítania valahogy a lapok közül. Rengeteget foglalkozott vele, mire eljutottunk odáig, hogy előadás lehet belőle. Ha nem olvasta el a könyvet ötszázszor, akkor egyszer sem. Nem a filmet, hanem a könyvet kellett áttennie színpadra valamilyen módon, de a film jó támpont volt hozzá. Egyébként Rékától hallottam, hogy állítólag tavaly elkezdték újra felfedezni Prágában is. Ezek szerint úttörő vállalkozásba kezdtem negyven évvel ezelőtt, és a feleségemnek hála, most meg is valósul.

 

hvg.hu: Ha ilyen régóta foglalkozik a művel, akkor talán magában már fel is építette a főszereplő krematóriumi szakember, Karl Kopfrkingl karakterét. Hogy haladnak a próbákkal?

G. J.: Másfél hónappal azelőtt, hogy elkezdtünk volna közösen dolgozni, minden napra kiírtam magamnak próbát, és 11-től 1-ig, fél 2-ig a darabbal foglalkoztam: tanultam, olvastam, tanultam, olvastam, jegyzeteltem, aláhúztam, bepiroskarikáztam, fölkiáltójeleztem, kiírtam nehéz szavakat, tehát – szép magyarsággal – ezzel már foglalkozva volt. Tartottunk egy rendelkező próbát, amikor kitaláltuk a dolgokat, aztán el kellett kezdeni újra megtanulni az egészet. Ötvenhárom oldal színtiszta szöveg, Zádor Margit csodálatos fordítása. Olyan, mint egy Molnár Ferenc-mű: nem lehet mást mondani, mint amit leírtak. Hiába mai beszéd, ha mást mondunk, megbicsaklik. Zádor Margitnak gyönyörű jelzői vannak, nagyon-nagyon szép a szöveg, érdemes jól megtanulni.

Teljes nyitottsággal megyek Rékához délelőttönként próbálni, rábízom magam. Borzasztó lenne, ha kész elképzelésem volna, ő pedig gyötrődne velem, hogy meggyőzzön a sajátjáról. Közösen kell felépítenünk a szerepet. Természetesen azért kértem Rékát rendezőnek, mert az ő gondolatai érdekelnek. Ő tesz ajánlatot nekem. De a színész–rendező viszony nem olyan, hogy az egyik lent ül korbáccsal, a másik meg fönt úgy ugrál, ahogy lent pattogtatják a korbácsot. Erről szó sincs. Beszélgetünk. Nagyon jók a próbák, ugyanakkor rettentően fárasztóak, mert a darab gyakorlatilag monodráma, tehát a próba elejétől a végéig a színpadon állok; még csak az sincs, hogy amíg valaki más beszél, addig leülök.

hvg.hu: Mit lát a Réka személyében felfedezett „új szem”?

G. J.: Ezt a darabot nem lehet olyan hagyományos előadásként megcsinálni, hogy fölmegy a függöny, és látunk egy fotelokban üldögélő kispolgári családot; ki kellett találni valamit. A győri Vaskakas Bábszínházzal közös bábos megoldás született. A bábszínházzal kapcsolatban eleve elfogult vagyok gyerekkorom óta, de most, hogy együtt lehetek ezekkel a fantasztikus, drága kollégákkal, különösen örülök. Az az alázat, odaadás, az a rengeteg ötlet, amivel naponta jönnek próbálni Győrből Pestre, lenyűgözően szeretetre méltó. Vissza fogom nekik adni: megyek majd hozzájuk Győrbe.

hvg.hu: El tud vonatkoztatni Rudolf Hrusínský legendásan nagyszerű színészi alakításától?

G. J.: Természetesen. Mondjuk, egyezzünk meg abban, hogy Laurence Olivier volt a legjobb Hamlet. Akkor a Hamletet már soha többet ne játsszuk el? De lehet, hogy Olivier előtt kétszáz évvel volt egy muki, akiről nem tudunk ugyan, de még nála is jobb volt. Ilyen alapon semmit nem szabadna eljátszani.

A hullaégető próbája
©

hvg.hu: Nem hasonlítgatásra gondolok, hanem arra, hogy nem mászik-e be valami önkéntelenül Hrusínský alakításából az ön karakterébe.

G. J.: Nagyon sokszor láttam a filmet, belém égett. De mert nem azt a megoldást választottam, hogy nem vacakolok a szereppel, hanem lemásolom Hrusínskýt és kész, az utóbbi időben eszembe se jutott, hogy megnézzem. Véletlenül sem akarok Hrusínský lenni, a színpadi megoldásnak különben is egészen másnak kell lennie, mint a filmnek. Nekem olyannak kell lennem, amilyen rajtam keresztül lehet A hullaégető.

hvg.hu: Február elején lesz a darab bemutatója. Kiknek ajánlja az előadást?

G. J.: Nem lehet előre tudni, hogy kire milyen hatással lesz egy előadás. A múltkor megállított valaki az utcán, aki húsz évvel ezelőtt látott velem egy darabot, és azt mondta, felejthetetlen élmény volt, köszöni szépen. Ha egy Gálvölgyi nevű huszonéves mukiban ilyen mély nyomott hagyott A hullaégető film, aztán a könyv, akkor gondolom, lesz még egy pár olyan ember, akiben elindít egy gondolatot, megmozdít, felébreszt valamit, és akkor már érdemes volt megcsinálni. Reményeink szerint ez az előadás abba a nagyon rangos Orlai produkciós sorba illeszkedik majd, amelybe az Egy őrült naplója, az Egyasszony, A csemegepultos naplója tartozik.

Az Orlai Produkció előadása február 9-től Győrben, március 8-tól Budapesten a Belvárosi Színházban látható.

Juraj Herz 1968-as filmje itt látható:

 


Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!
Megvan az első magyar GDPR-büntetés

Megvan az első magyar GDPR-büntetés

Kovács Zoltán: Ha valami nem működött, a kormányban mindig megvolt a korrekció szándéka

Kovács Zoltán: Ha valami nem működött, a kormányban mindig megvolt a korrekció szándéka

Gyöngyösi szerint a Jobbik csak rájátszott a rasszista, antiszemita érzelmekre

Gyöngyösi szerint a Jobbik csak rájátszott a rasszista, antiszemita érzelmekre

Sajátos razziát kezdett a rendőrség, ezért a jelenetért 4 hónapra ugrott a jogosítvány

Sajátos razziát kezdett a rendőrség, ezért a jelenetért 4 hónapra ugrott a jogosítvány

60 óra közmunkára megy az MSZP alelnöke

60 óra közmunkára megy az MSZP alelnöke

Így is lehet: fejenként 1,5 millió forintot is kaphatnak Bécsben azok, akik tanfolyamra mennének

Így is lehet: fejenként 1,5 millió forintot is kaphatnak Bécsben azok, akik tanfolyamra mennének