szerző:
Heimer György

Amennyiben átmegy a szejmen a kormány törvénytervezete, akár hároméves börtönt is kaphatna Lengyelországban, aki felveti, hogy nem csak a nácik felelősek a holokausztért, hanem az őslakosok is. Valóságos hazaárulónak számít például az a történész, aki megírta a jedwabnei pogromról szóló döbbenetes kötetét.

„Nem anyáink és apáink felelősek a holokausztért, hanem a német náci bűnösök, akik elkövették azokat a rémtetteket a megszállt lengyel területeken. Mindezért a mi felelősségünk megvédeni az igazságot, a lengyel állam és nemzet méltóságát.” Mindezeket a fennkölt mondatokat Zbigniew Ziobro, lengyel igazságügyi miniszter mondta, amikor tavaly nyáron kormánya nevében – a hatalmon lévő Jog és Igazságosság Párt régóta szorgalmazott törekvése szerint – beterjesztette a lengyel nemzet becsületének megvédéséről szóló törvényjavaslatot.

A hazafias passzusok azzal riogatnak, hogy a szabályvétőket perbe fogják, súlyos esetekben pedig akár hároméves börtönbüntetés is kiszabható. Jelenleg a szejm, a lengyel parlament bizottságaiban folyik erről a vita, de ha elfogadja a parlament a tervezetet, ezután bűnnek fog számítani, ha valaki lengyel haláltáborokat emleget, mivel azok helyesen német megsemmisítő táborok, amelyeket a nácik hoztak létre a megszállt Lengyelországban.

A „lengyel haláltáborok” néven elhíresült törvénytervezet világszerte megütközést keltett, elvégre demokratikus, jogállami keretek között az ilyen nemzeti méltóságot sértő kifejezéseket nem büntetőjoggal, hanem társadalmi diskurzusokkal, tisztázó történelmi vitákkal és az oktatás eszközeivel szokták helyükre tenni. Ilyenfajta jogszabályokat eddig legfeljebb csak autoriter országok, így például Törökország hozott, ahol az oszmán múlt bemocskolásának tekintik, ha az örmény népirtásért (amely a múlt század elején milliós áldozatokat követelt) a törököket ültetik a vádlottak padjára.

©

Mindezzel együtt a nemzeti jobboldal törvénykezési tervét még a bírálók is a lengyelek jogos érzékenységével magyarázzák. Mint emlékeztetnek, a nácik által leigázott Európában alighanem a lengyel nép szenvedte a legtöbbet. A hitleri Németország nemcsak az államot, a nemzeti és önkormányzati intézményeket, az iskolákat és egyetemeket rombolta le, hanem még az ország nevét is kiradírozta, szemforgató módon Főkormányzóságnak nevezték.

A megszállt európai országok közül a nácik ugyanakkor csak lengyel földön nem tudtak kollaboráns kormányt létrehozni, jóllehet a veszteség iszonyatos: hatmillió lengyel állampolgár – köztük hárommillió zsidó – esett a német gyilkoló gépezet áldozatául. Mindezek tetejébe a hírhedt Molotov–Ribbentrop-paktum alapján Sztálin – az 1939. szeptember elsejei német invázióval egy időben – megszállta Kelet-Lengyelországot, teljessé téve a lengyel államiság tönkretételét.

Ugyanazok támogatták a Vörös Hadsereget, akik a nácikat

Ám az agresszió nyomában dúló pusztulás és a mintegy 600 náci haláltábor hálózata – köztük a leghírhedtebbek, Auschwitz-Birkenau, Majdanek, Treblinka, Sobibor – rettenete sem takarhatja el sok lengyel vad nacionalizmussal kevert antiszemitizmusát. A zsidógyűlölet hosszú múltra tekint vissza arrafelé is, de 1941 nyarán, amikor Hitler megtámadta a Szovjetuniót, és a sztálini rezsim kénytelen volt visszahúzódni a néhány éve bekebelezett kelet-lengyelországi övezetéből, elszabadult a pokol.

Deák István történész, a New York-i Columbia Egyetem tanára írja, hogy a németek bevonulásával egy időben, gyakran néhány órával a német páncélos ékek megérkezése előtt megkezdődött az öldöklés a szovjetektől elfoglalt lengyel területeken. Az antibolsevista érzelmű partizánok elsősorban a kommunistákra vadásztak, de mivel ilyeneket alig találtak, a helyi zsidóságon töltötték ki bosszújukat.

Az indulatokat fűtötte, hogy a szovjet titkosszolgálat, az NKVD sok ezer politikai foglyot a visszavonulás előtt kivégzett, holttesteik a kelet-lengyel börtönök udvarain is hegyekben tornyosultak (a szovjetek és a németek pedig egymást vádolták a vérengzésekkel).

Mindemellett általános volt a vád, hogy a helyi zsidóság a szovjetek szolgálatába szegődött, ami így általánosítva nem állja meg a helyét. Sőt, Jan Gross történész határozottan tagadja a zsidó-kommunista kollaboráció vádját, kutatásaira hivatkozva állítja: a Vörös Hadsereg kiszolgálói túlnyomó részben ugyanazok a keresztény lengyelek voltak, akik a németekkel is együttműködtek.

Ilyenformán a lengyel zsidóellenesség és a német megszállók elleni harc egyáltalán nem zárta ki egymást, sőt ugyanabból a nemzeti öntudatból táplálkozott. Frissen feltárt történet az Ulma családé, torokszorító sorsukat itt Pesten azok is megismerhették, akik tavaly novemberben ellátogattak a Páva utcai Holokauszt Emlékközpontba, és megnézték a házaspárról elnevezett lengyel falumúzeum tablókiállítását.

Jan Gross
©

Korabeli fotók, szövegmagyarázatok szólnak arról, hogy Józef és Wiktoria Ulma egyszerű földművesként, a kilencszáznegyvenes évek elején, a nácik által leigázott Lengyelországban, Markowa településen éltek, ahol dacolva a megszállók gyilkos előírásaival portájukon elrejtettek nyolc menekülő zsidót. Egy falubelijük azonban besúgta őket és a kivonuló német halálosztag rajtuk ütött. Mindenkit lekaszaboltak, még Ulmáék hat kisgyermekét sem kímélték. A halottkém vizsgálata később megállapította, a várandós Wiktoria hetedik gyermeke a kivégzés pillanatában jött volna világra.

A mélyen hívő Ulmáék ahhoz a több ezer keresztény lengyelhez tartoznak, akik akkortájt életük kockáztatása árán is mentőkezet nyújtottak halálra üldözött zsidó honfitársaiknak. A háború utáni lengyel nemzedék joggal lehet büszke a kollektív áldozatvállalásra, arra, hogy a náci és a szovjet agresszió áldozatául esett országukban széles körű ellenállási mozgalom bontakozott ki a megszállókkal szemben.

Pogrom a kis lengyel mezővárosban

Mostanában azonban számos visszaemlékezés, történelmi munka, irodalmi mű született, amely beszél az elhallgatott (fél)múltról is. Így arról, hogy a dicső ellenállás jól megfért a gyilkos zsidógyűlölettel, hogy az antifasiszta harc fő letéteményese, a földalatti Honi Hadsereg, az Armia Krajowa több egysége nem segítette az üldözötteket, sőt megesett, hogy fegyveresen fordultak zsidó partizánbajtársaik ellen.

1943 tavaszán, amikor fellázadt a varsói gettó, s az állig felfegyverzett SS-hadak húsvét vasárnapján utolsó leszámolásra indultak a halálra szánt védőkkel szemben, akkor sem jött segítség.

Az ezredforduló tájékán azonban a hősies áldozatvállalás mítoszát alighanem a jedwabnei pogromról szóló publikációk kezdték ki leginkább. Ebben a kis kelet-lengyelországi mezővárosban, a közel háromezer lelket számláló Jedwabnében, 1941. július 10-én lemészárolták a helybéliek felét kitevő zsidókat. Hogy pontosan hányat, és hány lengyel vett részt az atrocitásokban, ma már nehéz pontosan megállapítani, de Jan Gross Szomszédok címmel 2001-ben megjelent kötete valósággal földrengésként hatott.

A lengyel származású amerikai történész-politológus írásának címe is arra utal, hogy nem a német megszállók, hanem a „szomszédok”, maguk a lengyelek követték el a pogromot: mintegy másfél ezren estek bestiális gyilkosság áldozatául. A szerencsétleneket ide-oda hajszolták, verték a szemlélődő lakosság gúnyos megjegyzéseitől kísérve. A még életben maradottakat – mintegy 400 férfit, nőt, gyereket – végül behajtották egy pajtába, ahol elevenen elégették őket. Aki menekülni próbált, agyonverték.

Anna Bikont
©

A Szomszédok megjelenése után néhány évvel később Anna Bikont, a Gazeta Wyborcza újságírója a Bűn és hallgatás című könyvében (amelyet azóta franciára, angolra is lefordították, és 2011-ben elnyerte az Európa Unió irodalmi díját) mikrofonvégre tudta kapni a jedwabnei pogrom ma is élő szemtanúit, gyilkosait.

Köztük a Laudanski fivéreket, akik az interjúban bűntudat nélkül, ma is érzelem nélkül, cinikusan emlékeztek arról, ahogy megerőszakolták, majd megölték zsidó szomszédasszonyaikat. Zygmunt és Jerzy Laudanski még a kommunista időkben egy semmit sem tisztázó perben kapott többéves börtönbüntetésük után úgy tértek vissza Jedwabnébe, hogy a helyi közösség hősként üdvözölte őket. Ma sem féltek leülni velem beszélgetni – mondta el a hvg.hu-nak Bikont –, mert tudják, hogy a közvélemény, legalábbis részben, pártjukat fogja.

Ma sem mert elmenni az ünnepségre

Egészen másképpen alakult viszont Antonina Wyryzkoska élete, aki Jedwabnéból elmenekült hét zsidót rejtegetett házában, megosztotta velük szegénységét. Mindezért a háború után a partizánok kegyetlenül megverték, és ami a legdöbbenetesebb: nemcsak hogy évtizedeken át nem mert beszélni hőstettéről, de még 2001-ben, a jedwabnei vérengzésre emlékező kegyeleti ünnepségre sem mert elmenni. Félt, mert azok közül, akik 1945-ben megverték, hárman ma is ott élnek a közelében.

Anna Bikont szerint „amikor a korábbi államelnökök, Aleksander Kwasniewski, majd Bronislaw Komorowski bocsánatot kértek Jedwabnéért, akkor nem az ország nevében tették azt, hanem csak azoknak a lengyel állampolgároknak a nevében, akiket a szörnyű bűntett megrendített. Persze jó olyan országban élni, amelyik a háborúban szemben állt a gonosszal. De épp ez az egyik ok, amely miatt a lengyeleknek oly nehéz feldolgozni a bűntetteket. Egyszerre vagyunk tettesek és áldozatok.”

Ilyesfajta katarzis a jobboldali Jog és Igazságosság Párt szerint merő ármány, ballib hazugság. Olyannyira, hogy a Szomszédok szerzője, Jan Gross hovatovább első számú közellenségnek számít.

©

A kommunista idők egyik zsidó hecckampánya nyomán Amerikába elüldözött Gross Félelem címen írt még egy leleplező és dühödt reakciót kiváltó könyvet a háború utáni lengyel antiszemita erőszakoskodásokról.

Tanúvallomások egész sorából kiderül, hogy a legvéresebb pogrom Kielce városában történt: ott még a vérvád ősi hazugságát is felhasználva 41 embert, köztük nőket és gyerekeket lincseltek halálra. Auschwitz után összesen 1600 túlélő esett a gyűlölködés áldozatául Lengyelországban, köztük a műveltnek számító egyetemi városban, Krakkóban.

A Félelem 2008-as megjelenését követően a krakkói ügyészség vádat akart emelni Gross ellen nemzetgyalázásért, de a Princeton egyetem professzorának nem is ez a legnagyobb „bűne”.

Több világlap 2015 szeptemberében megjelentette írását, amelyben Gross annak a véleményének ad hangot, hogy a közép-európai államok menekültellenessége a gyilkos múltban keresendő, sőt nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a háborúban a lengyelek több zsidót öltek meg, mint németet.

Számháború

A jobboldal szemében ez már felér az árulással, oly sok, hogy Andrej Duda államelnök megfosztaná Grosst a korábban neki adományozott magas állami kitüntetésétől. A dühödt támadások ellenére azonban a történész köti az ebet a karóhoz. Bár pontos számokat nehéz mérni, de mint az AP hírügynökségnek adott interjúban mondta: fenntartja, hogy a lengyelek legfeljebb 30 ezer németet semmisíthettek meg, míg zsidó áldozataik száma 70-90 ezer között mozoghat.

Néhány történész megjegyzi, ilyen összehasonlításnak nincs sok értelme, mivel a megszálló németek jól fegyverzettek voltak, azaz nem is volt olyan egyszerű végezni velük, szemben a védtelen zsidókkal, akikre még a nácik is vadásztak. Mások kifogásolják, hogy Gross nem veszi figyelembe a nyugati szövetségesek oldalán harcoló Anders hadsereg és a szovjetekkel harcoló lengyel harci alakulatok meglehetősen nehezen mérhető adatait, ami biztosan megbillentené a számháborút.

©

Mindezzel együtt a kiátkozott történész a már idézett nyilatkozatban hozzáteszi: tudja, hogy sok lengyel árulónak tartja, ő azonban csak megpróbálja számba venni a történelmi tényeket. De különben is, nem egyedülállóak a lengyelek atrocitásai. „Európa népei, az ukránoktól a litvánokon át a franciákig – Dánia és Bulgária kivételével – mind részt vettek a náci Németország zsidó népirtásában.”

Így aztán a lengyel emlékezetpolitika mai kurzusa inkább a dicső múltra emlékszik. Az idén mindenekelőtt Józef Pilsudski marsallra, a lengyel függetlenség 1918. évi visszanyerését megtestesítő II. Köztársaság megteremtőjére, aki „a lengyelek szabadságának és függetlenségének rendíthetetlen harcosa, a lengyel hazafiak következő nemzedékének példaképe” – olvasható a budapesti lengyel nagykövetség brosúrájában.

Gross azonban nincs egyedül, sokan gondolkodnak hozzá hasonlóan. Köztük Tadeusz Slobodzianek drámaíró, akinek a Mi osztályunk című drámáját ma két magyar színház is műsoron tartja. A Jedwabne tragédiáját feldolgozó mű is azt üzeni: bármennyire is nehéz, szembe kell nézni a múlttal. Látni kell a történelem sötét oldalát, mert csak ez segíthet hozzá, hogy egyszer talán meghaladjuk a nemzedékről nemzedékre átörökített gyűlölködést, és kezet nyújtsunk a menekülőknek – legyen az muszlim, zsidó vagy keresztény.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Vezettük a 680 lóerős Porsche SUV-t, ami ráadásul zöld rendszámos

Csoda robotvécéje lett Szegednek, csak időnként kinyílik

Csoda robotvécéje lett Szegednek, csak időnként kinyílik

Tűz pusztított a bangladesi főváros egyik nyomornegyedében - képek

Tűz pusztított a bangladesi főváros egyik nyomornegyedében - képek

Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne

Shane Tusup Hosszú Katinka olasz ellenfelével szövetkezik, de egy 15 éves magyar úszótehetséggel is bizonyítani szeretne

Eladó a Porsche legendás első autója

Eladó a Porsche legendás első autója

A „rágalmazó, valótlan médiahadjárat miatt” mondott le a botrányba keveredett karcagi rendőrkapitány

A „rágalmazó, valótlan médiahadjárat miatt” mondott le a botrányba keveredett karcagi rendőrkapitány