szerző:
hvg.hu/MTI

Kora délután még dolgoztak a tűzoltók az etyeki filmgyárban, ahol az egyik csarnokban kigyulladt egy film díszlete.

Eloltották a tüzet, ami az etyeki Korda Filmstúdió egyik körülbelül 1500 négyzetméteres csarnokában keletkezett – közölték a katasztrófavédelemtől. Az érdi, a törökbálinti és a bicskei tűzoltók dolgoznak a helyszínen. Több ponton van még izzás és parázslás, amit az átszellőztetés után tudnak teljesen visszahűteni. A tető a folyamatos hűtésnek köszönhetően nem omlott be, de a tűzoltók egy nyílást vágnak rá, hogy a füst könnyebben távozzon a belső térből.

A friss információk szerint a tűz keletkezésekor huszonheten voltak az épületben, mindannyian időben kimenekültek, így nem sérültek meg.

Az épületben fadíszletek, kellékek és festékanyagok lángoltak. Farkas-Bozsik Gábor, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedd kora délután azt mondta: az épület teteje elkezdett deformálódni, ami arra utal, hogy nagyobb hőtermeléssel járó tűzről van szó.

Kresmery Dániel, a Korda Filmstúdió produkciós vezetője szerint az elmúlt napokban filmet forgattak a műteremben, annak díszletei voltak csak a csarnokban. A tűz keletkezésekor, reggel fél kilenckor nem forgattak – tette hozzá. A Korda Filmstúdió hét műterméből egy közepes méretűben ütött ki a tűz.

A stúdióban a Mid Atlantic Films gyártásában készülő új Robin Hood-filmet forgatják. A produkció képviselője is azt közölte az MTI-vel, hogy a tűz kitörésekor éppen nem forgattak, igyekeznek felmérni a károkat, a tűz okát egyelőre nem tudják.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
"A nagyobb nem feltétlenül jobb" – a magasházak ellen tiltakoznak a szakmai szervezetek

"A nagyobb nem feltétlenül jobb" – a magasházak ellen tiltakoznak a szakmai szervezetek

Macedóniába is betette a lábát a Fidesz-média, és Gruevszkit tolja

Macedóniába is betette a lábát a Fidesz-média, és Gruevszkit tolja

Töltőpisztoly helyett fegyvert fogott egy győri garázda a benzinkúton

Töltőpisztoly helyett fegyvert fogott egy győri garázda a benzinkúton

CIA: A szaúdi trónörökös ölethette meg az újságírót

CIA: A szaúdi trónörökös ölethette meg az újságírót

Happy TV: élő adásban jelentkezett be a srebrenicai mészáros

Happy TV: élő adásban jelentkezett be a srebrenicai mészáros

Sokat tudó óra fél áron, és még telefonálni is lehet vele – túl szép, hogy igaz legyen?

Sokat tudó óra fél áron, és még telefonálni is lehet vele – túl szép, hogy igaz legyen?