Kondor Vilmos: "Minden elit bukásra van ítélve, amelyik elveszti a kapcsolatát a valósággal"

Kondor Vilmos: "Minden elit bukásra van ítélve, amelyik elveszti a kapcsolatát a valósággal"

Utolsó frissítés:

Szentgyörgyi Rita Szerző:

Szentgyörgyi Rita
Szentgyörgyi Rita

Nem egyedi a közélet mostani működése, minden regénynél belebotlik az elit maffiaszerű működésébe – mondja a személyazonosságát titkoló, nemzetközi hírű krimiszerző. A Budapest Bár Pesti éjszakák című koncertjéhez írt szövegek és a készülő Budapest Noir-film apropóján kérdeztük emailben.

hvg.hu: Visszatérő kérdés a személyével kapcsolatban, hogy valójában ki is Kondor Vilmos, miért rejtőzködik. Írói fogásként akarja megőrizni az inkognitóját?

K. V.: Nézze, ha bármiféle fogás lenne, akkor nem ajánlom senkinek, mert a kiadóm állandóan nyaggat, hogy legyek már szíves tévé- vagy rádióinterjút adni, mert akkor mennyivel könnyebb lenne a promóciós munkájuk. A magánéletemet őrzöm, annak nyugalmát, s ehhez még kapcsolódik az is, hogy rendkívül kényelmetlenül érezném magam egy ilyen helyzetben, ami hebegéssel és habogással járna, kellemetlen érzetet keltve mindenkiben, engem is beleértve. Meg hát annyit már tudok magamról, hogy a regényeim nálam sokkal érdekesebbek. Amit mondani akarok, az mind le van írva a könyvekben.

hvg.hu: Vegyészmérnöki diplomával is rendelkező matematika-fizika tanár. Minek a hatására kezdett el írni?

K. V.: Mindig is szerettem a krimit, és ahogy egyre mélyebbre ástam magam a műfaj amerikai, angol és francia ágába, annál fájóbb és érdekesebb volt látnom, hogy ebben a műfajban magyarul jó, izgalmas és hiteles könyv nagyon kevés született. Kevés köze volt ahhoz, hogy milyen diplomát szereztem, s mit tanítok – sokkal fontosabb volt, hogy szenvedélyesen szeretem a jó krimiket, és kíváncsi voltam, hogyan nézne ez ki magyarul. Köztünk, velünk, rólunk.

Kondor Vilmos: Budapest Noir

hvg.hu: A magyar történelmi detektívregény, szociokrimi műfajának megalapozója. Tényleges eseményláncra fűzi fel kitalált történeteit a Horthy-korszakról, a két világháború közötti Magyarországról. A történelmi bűnökkel való szembenézés hiánya, a mai korral való párhuzamok miatt mutat kitüntetett érdeklődést a harmincas évek iránt?

K. V.: Szentül hiszem, hogy ha egy szórakoztató irodalomban dolgozó szerző valamiféle programot tűz ki maga elé, akkor éves bérletet vett a kudarc lassú vicinálisára. A párhuzamokat nem én keresem, ott vannak maguktól – olyannyira, hogy nem egy esetben eleve nem írtam meg valós sztorikat, annyira erősen és bántón tükröződött (vagy néhány alkalommal szó és név szerint visszaköszönt) bennük a jelenünk. A szembenézés hiánya már erősebb tényező, de ez is csak mellékes motiváció. A legjobban a megismerés érdekel, a bemutatás, a hiteles történelmi háttér előtt játszódó történetek, mert még mindig úgy tekintünk a múltunkra, mintha nem a mienk volna.

A harmincas évekkel senki sem tud érdemben mit kezdeni. A kommunisták a múltat mindenáron eltörölni akarták, és ebbéli vállalásukban összességében tekintve is kiemelkedő és hosszan tartó sikereket értek el, különös tekintettel a mára, amikor is a harmincas évekről alkotott képünk ismételten ingatag lábakon áll. Az ötvenes évek politikai kurzusa kigyomlálta a háború előtti időszakot, a kortárs kurzus meg csak csiricsáré virágokkal ülteti tele az emlékek ágyását – most már csak azon érdemes elgondolkodni, hogy melyik eljárás okozta a nagyobb kárt. A maga nagyanyja Horthy alatt nem Trianonnal törődött, nem foglalkozott Bethlennel, ahogy az én nagyapám sem járt politikai gyűlésekre és nem volt bocskaija. Piacra jártak, meg moziba, műkedvelő színielőadásokat szerveztek. A maga nagyanyja Jávor láttán borzongott és kevés zsírral főzött, mert a férje szíve rosszalkodott, az én nagyapám meg Muráti Lili láttán borzongott, de erről nem szólt a feleségének, mert féltékeny asszony volt, joggal. Erről senki sem beszél, márpedig a múltunk az, amit megéltünk, és nem az, amit ki akarnak törölni, vagy le akarnak nyomni a torkunkon. Ezek a regények a múltunkról, a közös múltunkról szólnak, mindegyik könyvnek két főszereplője van: Budapest, meg egy Gordon nevű újságíró.

hvg.hu: Stílusában a publicisztikai, oknyomozói vonalat képviseli, mint a Bűnös Budapest-ciklus emblematikussá vált hőse, az említett Gordon Zsigmond. Önben is lakik egy oknyomozó a lelke mélyén?

K. V.: Hogyne, és nem csak a lelkem mélyén. Valahányszor egy új témát találok, az rendszerint minimum három különböző kihívás elé állít. Olyasmikről írok, amiről szinte semmit sem tudtam: prostitúció, kábítószer-kereskedelem, ökölvívás, béketapogatózások, katonai repülés – és még sorolhatnám. Ahhoz, hogy élvezetes legyen a regény, el kell mélyednem ezekben a témákban, magamnak is meg kell értenem, miről írok, és az hol és hogyan helyezkedik el a korban, hogyan viszonyulhattak ahhoz a szereplőim, így számomra minden könyv egy nyomozás – és nem azt érintve, hogy ki ölt meg kit és hogyan. Ráadásul minden könyvben van valami, egy valós történés, egy alak, egy összefüggés, amit magam fedeztem fel, nyomoztam ki, ha úgy tetszik.

hvg.hu: Kultikussá vált regényében, a Budapest Noirban filmes látásmódú és gondolkodású íróként eleveníti meg a harmincas évek Budapestjének fülledt, titokzatos, rejtélyekkel teli alvilágát. Mi igaz abból, hogy egy kapualjban fekvő részeg ember és Seress Rezső egykori törzshelye, a Kispipa indította be a fantáziáját a regény megírásához?

K. V.: Ennek a városnak két krónikása volt, az egyik Seress Rezső, a másik meg Nádas Sándor. Talán nincs is olyan regényem, amelyben ne szerepelne egy Kispipa-szerű kocsma egy Seress-szerű alakkal a félrehangolt zongoránál. A Nagy Diófa utca sötét kapualjában fekvő alak meg olyan plasztikus, olyan erős, olyan megrázó volt, hogy csak egy gondolati lépést kellett tennem, lecserélve a piás alakot egy fiatal lányra, a képet, a jelenetet fekete-fehérré tenni, majd feltenni a kérdést: ki ölte meg? És miért? A legjobban azonban az érdekelt, hogy mindezt ki fogja kinyomozni. Valahogy így kezdődött.

A Gordon szerepét alakító Kolovratnik Krisztián és a Krisztina szerepét alakító Tenki Réka a Kondor Vilmos azonos című regénye nyomán, Gárdos Éva rendezésében készülő Budapest noir című fim forgatásán 2016. március 9-én.
©

hvg.hu: Kilencszáz milliós költségvetésű, nemzetközi piacra szánt film készül a regényből Gárdos Éva rendezésében, sztárszereposztással. Miért döntött úgy, hogy nem vesz részt a forgatókönyvírásban?

K. V.: Mert én ahhoz nem értek. A forgatókönyvírás egy szakma, és szerintem eleve hibás az a feltételezés, hogy az író majd meg tudja írni a forgatókönyvet. John Irvinget és John le Carrét leszámítva alig valakinek sikerült. A forgatókönyvíró egészen más szemmel nézi a sztorimat, mint én, máshol vannak neki a hangsúlyok, más egy film dinamikája, mint egy regényé, és még sorolhatnám. S még ha meg is tudtak volna győzni, akkor is nemet mondtam volna, mert nekem ehhez nincs türelmem. Lendületből dolgozom, és amennyire hallottam, egy forgatókönyv megírása a megyünk-megyünk-egy-kis-dombra-lecsücsülünk-és-ott-üldögélünk címke alá tartozik, s erre a munkára én egyszerűen képtelen vagyok. Biztos vagyok benne, hogy a sajnálatos és érthetetlen módon elhunyt forgatókönyvíró, Szekér András nagyszerű munkát végzett. Ahogy hallottam, maga mondta, hogy erre a könyvére a legbüszkébb.

hvg.hu: Jelenleg újabb folytatáson dolgozik fegyvercsempészekről, titkos nemzetközi alkukról, egy halott bankár szerteágazó kapcsolatairól. A hazai közélet, a politika eldurvulása, maffiaszerű működése indította be a fantáziáját?

K. V.: Nem. Szeretném azt mondani, hogy amit most látunk és megélünk, az egyedi és ritkán előforduló eseménysorozat, de ez nem igaz. Minden regénynél belebotlom az elit maffiaszerű működésébe, valamint abba a rendkívül különös ténybe, hogy ezeket az eliteket (beszéljünk akár 1918-ról, 1938-ról, 1948-ról) egyfajta amorális és elvakult vallásos hit vezeti a saját egyediségükben. Egyik elit sem tanult az előző sorsából, és mindegyik azt hiszi, mit hiszi, tudja, hogy ez vele nem fordulhat elő, nem bukhatnak bele saját ostobaságukba, kapzsiságukba és rátartiságukba. Minden elit bukásra van ítélve, amelyik elveszti a kapcsolatát a valósággal. Lehet a realitást hajlítgatni, és mondanám is, hogy szórakoztató figyelni, ahogy ezek az elitek sorra belebuknak a próbálkozásba, de annál nagyobb árat fizetünk mindannyian. A pénzügyi és a politikai élet összefonódása mindig is érdekelt, és ez a harmincas évek elején, hogy úgy mondjam, elég pikáns volt, mert az ország a párizsi békeszerződésben foglaltak és a gazdasági világválság miatt kettős szorításba került, s nagyon érdekel, hogy erre milyen megoldást találtak akkor.

hvg.hu: A 2015-ben publikált A bűntől keletre című regényében a miniszterelnököt megmérgezik, az ellenzéki párt vezetőjét meggyilkolják. Elképzelhetőnek tartja, hogy az indulatok odáig feszülnek, hogy a vezetők elleni bűncselekménybe torkollnak?

K. V.: Ha a politikáról van szó, mindent elképzelhetőnek tartok. Mindent, és annak az ellenkezőjét is. Egy kikötött kutyát felváltva hergelni és koncokkal etetni minden bizonnyal kacagtató dolog a kutyát leszámítva mindenkinek, de nincs az a lánc, ami megfoghatná az állatot, ha szabadulni akar, vagy rátörni az őt hergelő és olcsó cupákkal etető kézre. Lehet ugyan mondani azt, hogy a magyar néplélektől távol áll az erőszak és a vérontás. Ha a múltat nem törölték volna ki, hogy a helyére nyamvadt árvácskákat meg temetőszagú krizantémot ültessenek, akkor emlékeznénk arra, hogy Pest utcáin 1919-től nagyjából 1956-ig folyamatosan folyt a vér, hol csörgedezve, hol patakokban. Az Andrássy út gyönyörű lámpaoszlopaira szakmányban húztak fel embereket, Solton és Hartán halomra ölték a gazdákat, a Deák téren napokig feküdtek mésszel leöntött holttestek, a Köztársaság téren sebesülteket ápoló orvosokat és ápolónőket öltek – hadd ne soroljam. Tévedés lenne azt hinni, hogy a véres forradalom távol állna tőlünk. És nem az a kérdés, hogy én elképzelhetőnek tartom-e, hanem az elit annak tartja-e – vagy azok, akikben az indulatok már robbanáspontig feszültek.

hvg.hu: A 30-as évek atmoszférája és Karády Katalin megidézésén túl milyen kapcsolódási pontjai vannak a Budapest Bárral, amelynek május 13-i Pesti éjszakák című műsorához szövegeit Jordán Adél, Ónody Eszter fogja felolvasni?

K. V.: Kezdettől fogva hallgattam a lemezeiket, mert valami hasonlót csináltak, amit Ella Fitzgerald tett a Verve-nél az ötvenes években, csak az American Songbook helyett a Hungarian Songbookot rögzítették. Sokszor adták a zenei aláfestést írás közben, mert csak kivételes esetben tudok és akarok csendben dolgozni. Mindig szól a zene, s a Budapest Bár néhány ihletett felvétele gyakran megteremtette a kellő alaphangulatot egy-egy jelenethez. Külön kedvencem volt az első album, rajta a Csak egy nap a világ Lovasi Andrással, illetve két szinte nem evilági nóta Szalóki Ágival, aki talán ennek a lemeznek is köszönhetően készítette el Karády-albumát, amelynél nagyszerűbb albumot évekig nem hallottam, s most is rendszeresen előveszem. És ugyan sem korban, sem stílusban nem a harmincas évek Budapestjéhez kapcsolódik, de a ’Miserlou’-átiratuk egészen egyedülálló. Ráadásul kifejezetten szeretem a határbontogató feldolgozásokat, és a Budapest Bár ezt rendkívül magas színvonalon űzi.

Hozzászólások