szerző:
hvg.hu

A Mystery of Love-val már fellépett az Oscar-gálán, ugyanis jelölték a legjobb eredeti betétdal kategóriában, a Visions of Gideont azonban még nem hallhatta a közönség.

Sufjan Stevens a kétezres évek amerikai könnyűzenéjének egyik legkülönlegesebb személyisége, aki 2015-ben megjelent nagylemezével együtt összesen hét, a saját nevén kiadott sorlemezt jelentetett meg, melyek között van lecsupaszított folkos, vallásos ihletettségű bendzsós lemez (Seven Swans, 2004), amerikai államokról írt nagyigényű munka (Sufjan egy időben azt állította, az összes amerikai államot megzenésíti majd, végül összesen két ilyen album készült: Michigan, 2003; Illinois, 2005), és elektronikus, tánczenés lemez (The Age Of Adz, 2010).

2017-ben aztán felkérték, hogy írja meg a Szólíts a neveden című film két betétdalát, amelyből az egyiket Oscar-díjra is jelölték, de sajnos a Coco című film betétdala elhappolta előle a díjat. Pedig Stevens dalai szerves részét alkotják a film narratívájának, sokszor mintha a főszereplő belső gondolatait közvetítenék, vagy erősítenék azt, ami egyébként is látszik, ki van mondva.

Az énekes-dalszerző most a New York-i városházán adta elő új dalait élőben:

 

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!