szerző:
hvg.hu

Vágatlan, egysnittes videót készített a Magashegyi Underground csapata legújabb, Egytől hétig című dalára.

A szövegvideó és a klip határain mozgó, rendhagyó anyagot Szilágyi Fanni és Rónai Domonkos készítette. A dal szövegét - a legutóbbi, Itt leszel című számukhoz hasonlóan - ezúttal is a 30Y frontembere, Beck Zoli jegyzi, aki megint teljesen más szemszögből közelíti meg a párkapcsolatok örök kérdéseit.

"Számomra ez a dal a társas magányról és az időről szól" - mondja Bocskor Bíborka, a zenekar énekesnője - "arról az időről, amit senki sem tud visszaadni a másiknak. Azért szeretem ezt a szöveget, mert drámai de mégis nyugodt, azt a lelkiállapotot idézi fel bennem, amikor képes vagyok örülni az idő múlásának.”

Intenzív év közepén jár a Magashegyi: a sűrű nyári koncertidőszak ellenére több komoly projektet indítottak útjára: az év végére tervezett “hagyományos” Magashegyi-lemez mellett Tóth Krisztina verseiből-írásaiból készítenek dalokat - Krisztinával a MÜPA felkérésére adott akusztikus irodalmi koncertjük munkálatai során dolgoztak együtt. Az első öt szám felvételére nemrég került sor a legendás Pannónia Stúdióban.

2018 december 2-án pedig az év egyik legfontosabb Magashegyi-koncertjére kerül sor: hét éve játszott szimfonikus műsorunk teljesen felújított, újrahangszerelt és új dalokkal kibővített változatát adják elő a Kongresszusi Központban.


Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Nagy Ervin: Szeretek az öntelt magyar macsó típusból hülyét csinálni

Nagy Ervin: Szeretek az öntelt magyar macsó típusból hülyét csinálni

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Minden dolgozó nyugdíjas járulékmentességet kap 2020-tól

Balavány: Nagyapák, fiúk, turulok

Balavány: Nagyapák, fiúk, turulok

"Egyedül fejezem be az utat" – Vitray Tamás 87 évesen válik

"Egyedül fejezem be az utat" – Vitray Tamás 87 évesen válik

Hogyan legyünk rugalmasak és ellenállók?

Hogyan legyünk rugalmasak és ellenállók?

Nem tartott sokáig a „természetellenes” moldovai kormány

Nem tartott sokáig a „természetellenes” moldovai kormány