szerző:
hvg.hu

A 19. század végéig a különféle oktatási intézményekben csak november elején kezdődött meg a tanítás. Hetven éve pedig még az 1-es volt a jeles érdemjegy.

A tanév rendje csak 1876-tól írja elő a szeptembertől júniusig tartó szorgalmi időszakot, korábban november elején csengettek csak be az akkor még természetesen egészen más – nem a tömegoktatást biztosító – iskolákban.

II. József ugyan próbálkozott már a szeptemberi kezdéssel az 1786-os császári rendelet, de az csak az uralkodó haláláig, 1790-ig maradt érvényben. Az utód, II. Lipót késlekedés nélkül visszahozta a régi iskolai menetrendet, így az oktatás még közel egy évszázadon át csak az év utolsó előtti hónapjában vette kezdetét a különféle hazai tanodákban.

Az e heti HVG ténytárából az is kiderül, meddig kellett tanulnia az ifjúságnak a most Kásler miniszter által favorizált ógörögöt (1880-tól már felvehettek görögpótló tantárgyakat a gimnazisták), illetve hogy miként alakult az osztályzással való osztályzás, mi volt a 68 éve bevezetett ötjegyű skála előtt, mikor volt 7 vagy 6 jegyű, mikor csak 4, és persze, hogy mikor volt az 1-es a jeles.

©

Kiemelt képünkünk a Fortepan / Vértes Károly felvétele 1902-ből.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!