szerző:
hvg.hu

Egy férfimagazinnak adott interjúban bocsánatot is kér korábbi tetteiért, noha azt is állítja egyúttal, hogy mindig is tisztelte a nőket.

A MeToo mozgalom előtt több mint tíz évvel Arnold Schwarzeneggert több nő is megvádolta azzal, hogy a színész fogdosta és megalázta őket. Összesen hat nő állította azt, hogy a színész az elmúlt három évtizedben a beleegyezésük nélkül fogdosta őket félreérthetetlen módon. Volt, aki azt állította, hogy Schwarzenegger a szoknyája alá nyúlt, másról egy hotel liftjében akarta letépni a fürdőruhát, megint másnak a melleit markolta meg a férfi. Egy eset még a hetvenes években történt, kettő a nyolcvanas években, kettő a kilencvenes években és egy pedig 2000 után. Nemi erőszakról nem esett szó. "Hogy megerőszakolt engem? Nem. Hogy megalázott-e engem? Arra mérget vehetsz" – nyilatkozta annak idején az egyik nő.

Schwarzenegger akkortájt indult a kormányzói posztért, és ezeket a vádakat 2003-ban egytől-egyig letagadta, Schwarzeneggert pedig soha nem vádolták meg bíróság előtt is.

Ma már azonban másképpen vélekedik az exkormányzó az ellene felhozott vádakról: "visszatekintve, néhányszor átléptem a határt, és én voltam az első, aki bocsánatot kért" – vallja be. A Men's Health nevű magazinnak azt mondja, hogy rosszul érzi magát a történtek miatt, és elnézést kér. Ezért "amikor kormányzó lettem, biztos akartam lenni benne, hogy senki, beleértve magamat is, nem fogja elkövetni ezt a hibát. Ezért tartottunk szexuális zaklatással kapcsolatos órákat, hogy tisztázzuk, törvényileg és a normális viselkedés szempontjából mi elfogadható, és mi nem."

A 2003-as botrány ellenére a Men's Healthnek adott interjújában azt mondja, hogy "mindig is tisztelte a nőket".

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Fölényesen nyert a költségvetési csalással vádolt fideszes polgármester Méhkeréken

Szijjártó Péter: Orbán hétfőn dönt Borkairól, azt érdemes kivárni

Szijjártó Péter: Orbán hétfőn dönt Borkairól, azt érdemes kivárni

Mirkóczki Ádám nyert Egerben

Mirkóczki Ádám nyert Egerben

Luke Evans máris törzsvendég egy budapesti étteremben

Luke Evans máris törzsvendég egy budapesti étteremben

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Nem lett többsége Farkas Flóriánéknak az országos roma önkormányzatban

Pikó: Ígérem, meg fogjuk szolgálni a bizalmat

Pikó: Ígérem, meg fogjuk szolgálni a bizalmat