szerző:
hvg.hu

A mai rezsimnek még van legalább 20 éve – állítja a rendező, aki szerint a tao-törvény totális lerohanása szakmának, akkora szégyen, mint a CEU ügye.

„Ami a tao körül történt az utóbbi hetekben, az pontosan leképezi azt, ami az országban történik bármely területen, és azt, ahogyan mi, magyar állampolgárok viseljük magunkat és viselkedünk egymással. És ez egy nagy totális vereség, és nem elsősorban a kormánnyal szemben. Ez a szakmám veresége” – mondta Alföldi Róbert a Magyar Narancsnak adott interjúban.

Hozzátette, hogy noha a tao megszüntetésének szándéka nem volt titok, a színházi szakma képtelen volt közös megnyilatkozásra ezzel kapcsolatban, mindenki sütögeti a maga pecsenyéjét.

A színész-rendező arról is beszélt, szerinte az egy realista kijelentés, hogy az „én aktív éveimben a hazám közege már nem fog változni”. Úgy véli, „biztosan csodálatos élet lesz itt, amikor én 75-80 éves leszek. És örülni is fogok neki. De hogy ebben még van húsz év, az tuti.”

Úgy véli, nincs más út, el kell menjünk a falig, de hogy hol van ez a fal, azt nem tudja. Rengeteg a szegény ember, akik ennek ellenére hisznek ebben a hatalomban, hisznek a vezetőben, ő a guru – mondta.

Alföldi szerint ez az ország azért működik, mert az emberek sok helyen teszik a dolgukat, rendesen dolgoznak tisztességesen, szolidárisan a másikért. Úgy véli, ebben a helyzetben ez az, amit tehetünk. „Csináld a dolgod! Csináld jól, ennyi.”

Legyen HVG pártoló tag!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig 45 millió forinttal segítették munkánkat.
2019-ben is olyan exkluzív sztorikat fogunk olvasóinknak bemutatni, mint tavaly a kamupártok pénzlenyúlásai, Lázár János bécsi videójának háttere vagy a szlovákiai újságírógyilkosság magyarországi szálai.
Ha önnek is fontos a minőségi újságírás, csatlakozzon!

Ha úgy érzi a traffipaxok országában él, akkor meg fog lepődni

Ha úgy érzi a traffipaxok országában él, akkor meg fog lepődni

Orbán Viktor a napfelkeltében pózol

Orbán Viktor a napfelkeltében pózol

Hatalmasat kaszál az állam a kaparós sorsjegyeken

Hatalmasat kaszál az állam a kaparós sorsjegyeken

Hatszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

Hatszorosára nőtt a CIG Pannónia adózott eredménye

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

Komoly változásra számíthatnak az elektromos autók tulajdonosai

Ezért a bakiért valaki még nagyon megütheti a bokáját a Samsungnál

Ezért a bakiért valaki még nagyon megütheti a bokáját a Samsungnál