Mátraházi Zsuzsa
Mátraházi Zsuzsa

A mi tájainkon a tehetség részben jellem kérdése is – mondja a regényeiben történelmi korokat a mával egybevető író, Márton László.

HVG: Igazolja új regénye, a magyarul és németül egyidejűleg megjelent Két obeliszk haláltánc jellegét, hogy az utószót a rituálékat és a halálkultuszt kutató osztrák művelődéstörténész, Thomas Macho írta?

Márton László: Nem véletlenül épp Machót kérte fel erre a könyv illusztrátora és osztrák kiadója, Christian Thanhäuser. A regény első része az 1914 előtti békebeli korszak utolsó heteit örökíti meg, a második pedig az új háború felé sodródó Európa többi részénél is labilisabb Ausztriában mutatja meg a történet szereplőit. A művelődéstörténész a hazájában kultikus személyiség, számára majdnem evidencia, hogy a regényem életrajzi. Ezt megértem, de íróként nem így látom.

HVG: A főszereplőt, Karl Kraust Az emberiség végnapjai című monumentális társadalomkritikai munkája révén ismerheti a magyar olvasó. Az ő valós személye, a Sidonie Nádhernyá bárónővel szövődött viszonya, esetleg a magyar változat címében szereplő, Csehországban és Svájcban máig álló obeliszkek miatt gondolt arra, hogy regényt ír?

M. L.: Olyan szereplőt kerestem, aki úgy vívott ki magának szellemi tekintélyt, hogy világéletében szembement a fősodrokkal. Az első világháború kitörésekor, amikor mindenki lelkesedett a háborúért, Kraus volt úgyszólván az egyetlen, aki azt mondta: ezt pedig nem. A két háború között, Hitler hatalomátvétele után, amikor a legreakciósabbnak állították be a Führert, ő felismerte, hogy itt valami másról van szó. Kimondta: „Hitlerről nem jut eszembe semmi.” Vagyis: a hagyományos humanista küzdési módok eszköztára kimerült. Ehhez nagy bátorság kellett.

Márton László, író
©

HVG: Mi tette Kraust ennyire vakmerővé?

M. L.: Észrevette, hogy véget ér az a korszak, amelyben hatni tudott. Vetett egy búcsúpillantást önmagára, emberi kapcsolataira meg a következő nagy pusztulás felé sodródó világra. Ezt próbáltam megragadni. Számomra óriási felfedezés volt Kraus Sidoniéhoz írt leveleinek 1974-es első kiadása. Sorai azért maradtak fent, mert a bárónő, amikor 1949-ben elmenekült Csehszlovákiából a letartóztatás elől, a hátizsákjában kizárólag ezeket vitte magával. Közzétételük után meglepte a Kraus iránt érdeklődő közönséget, hogy ez a rendkívül agresszív, rideg, keményszívű ember, aki az irodalmi közéletet küzdőporondnak fogta fel, ennyire kedves, gyöngéd és megértő tudott lenni. Ez a szerelem rengeteg megrázkódtatással, több szakítással járt, de 1913-tól 1936-ig, Kraus haláláig tartott.

HVG: Alkotóként a nyelvi igényességen kívül miben hasonlít Krausra?

M. L.: Jó, ha egy író érdeklődik a hőse iránt. Ez már-már azt jelenti, hogy szereti, és ha szereti, akkor azonosul vele. Olyan idős vagyok nagyjából, mint a regénybeli Karl K. volt a történet második felében. Noha most a szomszédos államban nincs nemzetiszocialista diktatúra, fenyegető agresszió, de például ahhoz valami nagyon hasonlót élünk át ma Magyarországon, ami a két háború közötti Ausztriában élet-halál kérdése volt: a parlamenti demokrácia lebontása és a tekintélyelvű állam kiépítése. Anélkül, hogy az aktualizálást erőltetném, ijesztő módon ismétlődnek ezek a minták.

©

HVG: Azt írja például, hogy Engelbert Dollfuss osztrák kancellárt „úgy fogadták, mintha ő volna az újjászületett Megváltó, az öreg nénikék kezet csókoltak neki”. Ha nem az írói huncutság szülöttei az ilyen áthallások, akkor részint ezek késztették e regény megírására?

M. L.: Ez visszakereshető életrajzi tény az ausztrofasiszta diktátor Dollfussról, akinek alakját Karl Kraus a valóságban is meg a regényben is pozitívan ítélte meg. Úgy gondolta, hogy az Ausztria függetlenségéhez ragaszkodó klerikális reakció még mindig kisebb rossz, mint a nemzetiszocializmus. Lehet, hogy igaza volt. De a kancellár elleni merénylet mutatta, hogy egymagában nem tudta megállítani a nácikat, és azzal meg is pecsételődött Ausztria sorsa. Ezt mind előre átgondoltam, mert regényt úgy érdemes elkezdeni, ha az ember már tisztázta a szándékait.

Tükörképek

„Nem lettem gazdag, nem lettem világhírű, nem én mondom meg vezető német vagy amerikai folyóiratok hasábjain, hogy mitől szögletesek a piramisok, de le tudok ülni reggel az íróasztalhoz, hogy lefordítsak 12 strófát a Nibelung-énekből, amin most dolgozom. Mielőtt ennek nekiállok, megborotválkozom, és eközben bele tudok nézni a tükörbe” – mondja Márton László, aki párhuzamosan németül és magyarul írta legutóbbi regényét. Az itthon Két obeliszk, Németországban Die Überwindlichen (A leküzdhetők) címmel megjelent művében az író a társadalmi jelenségek kifigurázását fantasztikus elemekkel társította. E téren Gogolt, Swiftet, Kafkát tartja elődeinek. Afféle próbatétel volt ez, hogy sikerül-e terjedelmes, többsíkú prózát írnia az anyanyelvén kívül. Három-négy fejezetet németül fogalmazott meg, majd pihenésként megírta magyarul is. Nem kétnyelvű, de ha bizonytalan egy-egy stilisztikai árnyalatban, felüti az értelmező szótárakat. Előnyére válik, hogy ismeri a német nyelv és kultúra régebbi rétegeit is. Már egyetemista korában barokk költőket fordított magyarra. Budapesten nevelkedett, az ELTE magyar–német–szociológia szakán végzett 1983-ban, majd a Helikon Kiadó szerkesztője lett, 1990 óta pedig szabadfoglalkozású író. Tizennégy drámát, ugyanennyi regényt, öt elbeszéléskötetet és számtalan műfordítást jegyez. Az Írók Boltja Üveggolyó-díjának birtokosa.

       

Amikor 2012 elején belefogtam A mi kis köztársaságunkba, tudtam, hogy a nemzeti bezárkózás lesz az alaptémája. Két évvel később a Hamis tanú című könyvemről előre eldöntöttem, hogy a társadalomban elburjánzó idegenellenes előítéletekről fog szólni. A Két obeliszkben eleve egy hirtelen önállóvá vált állam élet-halál görcseiről akartam beszélni, meg arról, hogy egy adott társadalom akarja-e a szabadságot, vagy a parancsuralomhoz kíván igazodni. Ez jól ellenpontozható volt egy bonyolult szerelmi történettel.

HVG: Hogy keveri ki a tények és a fikció arányát? A főhősöket szignójukkal említi, Kraus Die Fackel, vagyis A Fáklya című, 37 éven át megjelent lapját átkereszteli Reflektorra, de például Freudot és Rilkét saját nevén szerepelteti.

M. L.: Ezt a regényt teljes mértékben mesének kell olvasni. Ha az ember ismeri és hitelesen felmutatja a tényeket, legalább annyira fantasztikus történetet tud létrehozni, mint ha eleve kitalált elemekből dolgozik. Ha fölemlítem Ferenc Ferdinánd valószínűtlen mennyiségű elejtett állatról beszámoló vadásznaplóját, vagy leírom egy angol hadihajó, a Dreadnought szörnyeteg kinézetét, az sokkal szürreálisabb, mint az, hogy a trónörökös sellőt fog egy svájci tóban, vagy Max von Thun gróf, korabeli koreográfus átváltozik egyszerre két réti sassá, melyek násztáncot mutatnak be Bécsben a természettudományi társaság épületének udvara fölött. Azt a felismerést próbáltam a szolid polgári környezetben játszódó látomásos regénybe beépíteni, hogy a valóság és a rémfantazmagóriák nagyon szorosan összetartoznak.

©

HVG: Megváltoztathatja az írói kánont napjaink szintén rémálomszerű kultúrharca?

M. L.: A Horthy-rendszerben többször is erőteljes kísérletet tettek kurzusirodalom kialakítására. De kik voltak azok a tehetséges alkotók, akik szívvel-lélekkel támogatták Horthyt? A Nyugat írói nem. A népi írók nem. A konzervatív írók, a Herczeg Ferenc típusúak szintén nem. Ez a kísérlet akkor kudarccal járt, és nem kell prófétának lenni, hogy megjósoljam, most is kudarccal fog járni. Létező szellemi műhelyeket szét lehet verni. A legutóbbi aggasztó fejlemény a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának leváltása. Ez, amellett, hogy rossz üzenet, felmérhetetlen értékek pusztulásával fenyeget. Sok pénzzel futtathatnak persze kurzusírókat. Ezáltal vagy eleve tehetségtelen emberek kerülnek helyzetbe, vagy pályakezdő tehetségek korrumpálódnak. A mi tájainkon a tehetség részben jellem kérdése is. Ha valaki rossz férj vagy rossz apa, attól még lehet jó író. De ha a közéletben alávaló módon viselkedik, elfogad olyan apanázst, ami nem illetné meg, olyan eszmék vagy irányok szolgálatába áll, amelyekről maga is tudja, hogy nem kellene melléjük szegődni, akkor alkotóereje gyorsan felmorzsolódik. Emberi szuverenitásával együtt az alkotói autonómiáját is elveszti.

HVG: Mit gondol arról, hogy újabban felkerült az egyik feketelistára?

M. L.: Szégyellném, ha nem lennék rajta. A listát összeállító személy feltehetőleg nem mélyedt el műveim olvasásában. Azt tudhatja esetleg, hogy újrafordítottam Goethe Faustját. Ha ez az illető úgy gondolja, hogy a fausti történet modern átültetése veszélyezteti a Nemzeti Együttműködés Rendszerét, akkor gratulálnom kell neki: messzire vezető felismerés birtokába jutott.

MÁTRAHÁZI ZSUZSA

Az interjú a HVG 2018/45. számában jelent meg.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Összetűztek jobb- és baloldali tüntetők Portlandben

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Csak így történhetett a vasfüggöny átvágása - drMáriás megmutatja

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Salvini többé nem megbízható – mondja koalíciós partnere

Több százezren tüntettek békésen Hongkongban

Több százezren tüntettek békésen Hongkongban

Megbénult közlekedésre és tüntetésekre számít a kormány no-deal Brexit esetén

Megbénult közlekedésre és tüntetésekre számít a kormány no-deal Brexit esetén

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg

2 millió forintos időgép ez a nagykanizsai eladó Wartburg