szerző:
MTI / hvg.hu

Az írót a Kozma utcai izraelita temetőben helyezték végső nyugalomra.

Családja, barátai és tisztelői kísérték utolsó útjára Ungvári Tamás Széchenyi-díjas írót, műfordítót, kritikust, irodalomtörténészt, egyetemi tanárt pénteken Budapesten, a Kozma utcai izraelita temetőben.

©

Ungvári Tamás nem csupán a jelen, de a jövő generációi számára is maradandót alkotott - búcsúzott a 89 évesen elhunyt írótól Verő Tamás főrabbi. "Szeretettel és hálával búcsúzunk. Mindannyiunkat egy kicsivel bölcsebbé tettél. Férjként, apaként, barátként, tanárként és tudósként egyaránt gazdagabbá tetted a világot" - mondta.

©

A szertartáson beszédet mondott Hegedűs D. Géza színművész, a család nevében pedig az író fia, Ungvári Benjámin búcsúzott, felidézve az együtt töltött évek emlékeit.

©

"A magyar kultúra sok ezer szálból szövődött alkotás, melynek pontos és hiteles bemutatása nemcsak átfogó tudást, de kitartást és alázatot is követel. Ungvári Tamás a magyar polgári értelmiség bátor és elkötelezett képviselőjeként vált a magyar és az egyetemes kultúra történetének nemzetközi szinten is elismert krónikásává" – írta Ungváriról Orbán Viktor miniszterelnök.

Ungvári Tamást múlt szombaton, 88 éves korában érte a halál. A vele készült korábbi interjúnkat itt olvashatja.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Összesen húszmilliárdra lehet pályázni energetikai korszerűsítéshez

Összesen húszmilliárdra lehet pályázni energetikai korszerűsítéshez

Káel Csaba: Miért ne lehetne Orbán Viktorról is filmet csinálni?

Káel Csaba: Miért ne lehetne Orbán Viktorról is filmet csinálni?

Világszínvonalú otthont kapott Budán az európai hírű dizájnegyetem

Világszínvonalú otthont kapott Budán az európai hírű dizájnegyetem

Egy hónappal a választás előtt nagyon vezetnek a brit konzervatívok

Egy hónappal a választás előtt nagyon vezetnek a brit konzervatívok

Ötszázszor írta le a kormányközeli sajtó Karácsonyról, hogy alkalmatlan

Ötszázszor írta le a kormányközeli sajtó Karácsonyról, hogy alkalmatlan

Számokba fojtva – The Trousers-klippremier

Számokba fojtva – The Trousers-klippremier