szerző:
hvg.hu

Páros interjút készített a Magyar Hang a soroksári képviselő-testületbe készülő Rékasi Károllyal és a kormányellenes tüntetéseken rendszeresen felbukkanó fiával, Rékasi Zsigmonddal.

Soroksárra költözött, és elsősorban a kerület jobbá tétele motiválja abban, hogy szerepet vállaljon a helyi képviselő-testületben – mondta Rékasi Károly a Magyar Hangnak adott interjúban. A színész hangsúlyozta, a pártpolitizálás nem érdekli, programja sincs: „(…) az a célom, hogy az itt lévő embereket beszélgetésre késztessem, mindenki mondja el, mit szeretne. A képviselőnek pedig kutya kötelessége, hogy az összerakott, mindenkivel egyeztetett elképzelést bejuttassa a célba.”

A Magyar Hang páros interjút készített, a másik megszólaló Rékasi fia, a 17 éves Zsigmond volt, aki aktívan részt vett a kormányellenes utcai megmozdulásokon. Rékasi Zsigmond azt mondta, nem félti az apját, hiszen ő nem féltenivaló, de nehéz dolga lesz, az biztos. Ami Zsigmond közéleti szerepvállalását illeti, az apja azt mondta: „Mindenki be akarta őt sorolni valahová, egyből felcímkézték. Nagyon kevesen értették meg, hogy mi történik valójában. Arról van szó, hogy van egy ember, aki megpróbálja megérteni a világot, ami körülveszi, és erről véleménye van.”

Szó esett azonban ennek a következményeiről is, különös tekintettel arra a rendszerellenes versre, amelyet Zsigmond írt. „Ha bárki sarokba szorítva érzi magát egy verstől, akkor nincs kizárva, hogy harap. Haraptak is. Zsigmond nem kapott helyet nappali tagozatos középiskolában, ahova addig járt, onnan kirúgták. Magamban azt kérdeztem, hogy

tényleg ekkora a baj, fiúk? Egy 16-17 éves gyerek versétől görcsölés van?

Rékasi Károly azt mondta, maximális drukkere a fiának. „Persze piszkosul féltettem, mert azért azt látni, hogy telibe fújják könnygázzal, nyilván nem a legjobb érzés.”

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Német kutatók szerint a munkanélküliek hamarabb halnak meg

Német kutatók szerint a munkanélküliek hamarabb halnak meg

Születésnapi különleges sportautó készült az egyik legélvezetesebb Porschéból

Születésnapi különleges sportautó készült az egyik legélvezetesebb Porschéból

"Nem volt biztosítva az állami vagyon védelme" - súlyos ÁSZ-megállapítások az Iparművészeti Múzeum gazdálkodásáról

"Nem volt biztosítva az állami vagyon védelme" - súlyos ÁSZ-megállapítások az Iparművészeti Múzeum gazdálkodásáról

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Felkerült a netre 2500 PC-s játék, köztük egy nagyon jó horror

Belebukott a rasszista botrányba a bolgár fociszövetség elnöke

Belebukott a rasszista botrányba a bolgár fociszövetség elnöke

Fontos szerepet kap Neil Patrick Harris a Mátrix 4. részében

Fontos szerepet kap Neil Patrick Harris a Mátrix 4. részében