szerző:
hvg.hu

Százszor vissza akartak vinni az RTL Klubhoz, mondta a zenész egy beszélgetésben.

Az Index készített podcastot Majkával, a beszélgetés egy részét pedig szövegesen is közzétették. Innen tudni, hogy saját bevallása szerint nehéz vele dolgozni.

Az RTL-ről azt mondta, egy nagyon profi televíziós cég, ott kezdett el dolgozni, de sok rossz élményt szerzett. „Ott azért vannak olyan emberek, akikkel én nem tudok együtt dolgozni” – mondta, majd kiderült, százszor vissza akarták vinni.

A TV2 szerinte más, ott fel tudja hívni a programigazgatót vagy akár a vezérigazgatót, meg tud velük beszélni bizonyos dolgokat. „Az RTL az más, az RTL egy olyan birodalmat képviselt, amikor én eljöttem onnan, hogy azt csinálod, amit mi mondunk. Bár azóta talán ebből kicsit visszább vettek.”

A „góréknak” nehéz vele dolgozni, mondta, azoknak, akik felette állnak a ranglétrán. Ugyanis ő tudja, hogy egy nap alatt mennyi munkát lehet elvégezni mondjuk egy műsorvezetőnek, és szerinte hülyeség 16 órát forgatni egy olyan műsorban, amelyben 10-re van hitelesítve.

A beszélgetésben előkerül még, hogy Majka szerint mi a baj a tévés vetélkedőkkel, milyen mentális, egészségügyi betegsége volt 2016-ban, amit többek között Hajós Andrással való barátságának is köszönhetően tudott átvészelni, illetve miért nem kedvelik egymást Dopemannel, és milyen a viszonyuk Curtisszel.

A Majkával készült teljes beszélgetést az Index oldalán lehet meghallgatni.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz

Készül a dolgozat a magyar gyermekjogokról – nem úgy néz ki, hogy jeles lesz

Showman, sztártanár, a fizika varázslója – 40 éve halt meg Öveges professzor

Showman, sztártanár, a fizika varázslója – 40 éve halt meg Öveges professzor

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Újraválasztották a bajor CSU elnökét

Tóth Gabi titokban ment férjhez

Tóth Gabi titokban ment férjhez

Ilyen fejetlenséget is ritkán látni választás után

Ilyen fejetlenséget is ritkán látni választás után

Úgy ágyékon rúgta játékból a budapesti nő a férjét, hogy mentőt kellett hívni

Úgy ágyékon rúgta játékból a budapesti nő a férjét, hogy mentőt kellett hívni