szerző:
hvg.hu

Jószívű, kedves emberként emlékszik rá a zenekar.

Hetvenévesen meghalt Larry Junstrom, a legendás amerikai déli rockzenekar, a Lynyrd Skynyrd alapító tagja, és a .38 Special basszusguitárosa.

A hírt vasárnap jelentették be a .38 Special Facebook-oldalán. Junstrom 1977-től 2014-es visszavonulásáig játszott a bandában.

A zenekar kedves, jószívű emberként emlékszik meg róla, aki mindig humoránál volt.

Junstrom a hatvanas évek közepén kezdte zenei karrierjét, a Lynyrd Skynyrd egy korai verziójában, amit korábban My Backyard, the Noble Five és a One Percent neveken ismertek. A csapat tagja volt Ronnie Van Zant, Garry Rossington, Bob Burns és Allen Collins.

A zenekarnevet, amivel elhíresültek (Lynyrd Skynyrd) amolyan gúnyos viccként választották. Leonard Skinnernek hívták ugyanis a gimnáziumi tornatanárukat, aki gyakran szekálta a fiúkat a hosszú hajuk miatt.

Junstrom 1973-ban kilépett a zenekarból, mielőtt felvették volna debütáló Pronounced Leh-nerd Skin-nerd című albumukat.

1977-ben Donnie Van Zandt, a Lynyrd Skynyrd frontemberének, Ronnie-nak öccse hívta .38 Specialbe Junstromot. Itt közel negyven éven át játszott, míg egy kézsérülés miatt meg nem kellett műteni a kezét.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ha ezt megcsinálja a Sony, nagyon más lesz a zenehallgatás

Ha ezt megcsinálja a Sony, nagyon más lesz a zenehallgatás

Műtét közben rosszul lett egy orvos a Semmelweis Egyetemen, miután leszerelték a mobilklímát

Műtét közben rosszul lett egy orvos a Semmelweis Egyetemen, miután leszerelték a mobilklímát

6,6 milliárd forintot adtak ezért a festményért, pedig nem is szép

6,6 milliárd forintot adtak ezért a festményért, pedig nem is szép

Mit adhat a vállalati képzés?

Mit adhat a vállalati képzés?

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Beszáguldott a kikötőbe a 24 millió dolláros jacht, kicsit átrendezte a többi hajót – videó

Papírpalack fejlesztésébe szállt be a Coca-Cola

Papírpalack fejlesztésébe szállt be a Coca-Cola