szerző:
Kovács Gellért
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Hogy Stanley Kubrick mit gondolna Mike Flanagan rendezéséről, sosem fogjuk megtudni, mindenesetre ez a rendkívül tehetséges, egyre biztosabb kezű rendező egyszerre épít az 1980-as legendás Ragyogás-adaptációra és emeli Stephen King 2013-ban megjelent folytatásának színvonalát. Nem semmi feladat – megsüvegelendő végeredménnyel. Kritika.

Innen szép nyerni, mondhatnánk, ha jól belegondolunk, mire vállalkozott Mike Flanagan: a Ragyogás Stephen King egyik főműve (kiadás éve: 1977), örökérvényű klasszikus a paranormális képességű kisfiúról, aki édesanyjával együtt igyekszik túlélni a szörnyeteg baltás tombolását, akit édesapja alkoholizmusa keltett életre. Jó, a Szépkilátás hotelben voltak valami szellemek is, King anno ki is akadt Stanley Kubrickra, hogy hova lett a természetfeletti a történetből – pedig ott volt az, nagyon is ott volt, és nem csak Jack Nicholson összekócolt, megszállt pszichopatájának bestiális vigyorában. Mint ahogy ott van, ott lakik a hétköznapi sötétségben is, nap mint nap, számtalan szomorú, szorongató négy fal között. De hát jó ideig magyarázhatta ezt bárki Kingnek, ő bizony erősen fújt a Ragyogás kubricki értelmezésére, de aztán megenyhült, és ma már nem is haragszik. (Hát, hülye lenne haragudni.)

Kubrick filmje örökéletű hivatkozási alap, megrázó arthorror és popkulturális hivatkozások gyűjteményének hátborzongató hangulatú otthona. King meg azóta is ígérgette párszor, hogy egyszer majd ír egy folytatást arról, hogyan alakult Danny Torrance élete azok után, hogy kijutott a fagyos pokolból. Aztán egyszer csak elkészült az Álom doktor, amely nemcsak azért lett csupán élvezhető, de halovány második része a Ragyogásnak, mert ennyi idő után felesleges volt folytatni, hanem mert Kingnek tán nem is volt kedve hozzá. Rutinból megírta, közönsége elfogadta, haragra nem volt különösebb oka.

©

Mivel nyakig benne vagyunk az úgynevezett Stephen King filmes reneszánszban, nem is volt kérdés, hogy a Warner megveszi a jogokat, és film lesz a könyvből. Látva az Álom doktort, azt kell, mondjam (boldogan mondom), hogy Flanagannél aligha találhattak volna alkalmasabb rendezőt a projekt élére: nemcsak azért, mert a Netflixnek készített egy igencsak klassz King-adaptációt (Gerald’s Game), hanem mert ő a kortárs amerikai horrorrendezők azon szűk elitjébe tartozik, ahol valóban gondolnak valamit a műfajról, és úgy tudnak modernek lenni, hogy közben a zsáner alapértékeihez is képesek igazodni: bámulatos példa erre A Hill-ház szelleme című tévésorozat, amelynek első évada alaposan feladta a leckét azoknak, akik azt gondolták, nincs már több lehetőség a kísértetházas sémában. Hát, van, csak olyan ihletettnek kell lenni hozzá, mint amilyen Mike Flanagan. (A sorozat egyik főszereplője, Henry Thomas az Álom doktorban is feltűnik, egy igencsak meglepő, parádésan megoldott szerepben.)

Ez a film pontosan tudja, hogy korlátozottak a lehetőségei – ami az alapanyagot illeti. Mint ahogy azzal is tisztában volt Flanagan, hogy bár nem ő döntött úgy, hogy Danny visszatérjen gyermekkori traumájának színhelyére, hanem maga King, nincs más választása, mint hogy Kubrick filmjének követőjeként definiálja rendezését. Bele is bukhatott volna, ám egyfelől hozzáértően idézi meg a rendezőistent, ugyanakkor azt is vállalja, hogy filmje nem tud, és nem is akar olyan naggyá válni, mint amilyen a Ragyogás volt. Egyszerűen csak szórakoztatni akar, és azt bizony példaértékűen teszi: az Álom doktor fakó színekben utaztató, remekül felépített, túlkapásoktól, jumpscare-hatásoktól mentes kommersz horrorfilm, amely két és fél órás játékidejében kiválóan vezeti remek színészeit, s egyszerűen csak elmesél egy történetet, amely egyébként a Ragyogás folytatása.

©

King annyi gyereket ölt meg regényeiben eddigi pályafutása során, hogy néha szinte már észre sem veszi, mekkora súlya lehet ezeknek a gyilkosságoknak. Flanagan filmje akkor válik végképp erőteljessé, amikor azt láthatjuk, ahogy a ragyogás képességével megáldott gyerekekre vadászó, legnagyobb számban kalapos, hippiszerű ragadozók végeznek egy fiúval, hogy kiszedjék belőle a „párát”. Addigra már persze elégségesen megszerettük Ewan McGregor felnőtt, alkoholizmusából kilábaló Dannyjét is, ám az Álom doktor „csak” szépen, lassan, de biztosan lesz lebilincselő film – egyszerűen azért, mert Flanagan elhiteti velünk, hogy van miért szorítani. Hogy ért annyira a suspense-hez és a sokkoláshoz, hogy magával rántson minket egy nem igazán kreatív cselekménybe is.

A Rose (Rebecca Ferguson) által vezetett szektaszerű társaság eleinte alig tűnik félelmetesebbnek, mint azok a szépen felöltöztetett, steril vámpírok az Alkonyat-sorozatban, majd ez igencsak megváltozik. Bár Ferguson csapata sem rossz, de nem feltétlenül miattuk, hanem McGregor, és a „mentoráltját”, Abrát (Kyliegh Curran) alakító kislánynak köszönhetően kerülünk egyre közelebb a filmhez. Egyszerűen Flanagannek vannak olyan fontosak ezek a figurák, hogy aztán nekünk is azok lehessenek. És nem mellékesen tökéletesen ért ahhoz is, hogyan kell felépíteni azokat a jeleneteket, amelyek nemcsak a szereplőkkel, de velünk is „trükköznek”, nekik paranormális, nekünk érzelmi értelemben. Könnyen lehetne az Álom doktorból olcsó kis szuperhős film is, ám rendezőnk nem feltétlenül trendekben gondolkodik.

©

A legkockázatosabb nyilván a befejezés, ahol aztán már végképp nem lehet kikerülni, hogy Flanagan ne csináljon valamit Kubrick Ragyogásával – addig is ad belőle ízelítőt, mire készül, de amikor aztán tényleg megtörténik, aminek meg kell történnie, egyszerre tud alázatos és bátor filmesként viselkedni. Leborul Kubrick előtt, ám közben tolja előre a maga filmjét is, és egy pillanatig sem feledi, hogy az Álom doktor feladata az, hogy kielégítően befejezze, amit elkezdett: a maga sztoriját, amelyben Danielnek nem csak saját démonait kell legyőznie, de felelőséggel kell segítenie egy gyereknek úgy, ahogy annak idején az a csupaszív szakács is tette a Szépkilátás hotelben.

Flanagan érti Kinget, érti Kubrickot, és érti azt is, ő mit szeretne elérni: hogy úgy emlékezzünk majd az Álom doktorra, mint egy filmre, amely közben azt éreztük, hogy moziban ülünk, és nem is akarunk onnan kimenni. Egészen addig, amíg ő nem mondja, hogy vége van, mehetünk. Ez pedig összejött neki. És ennél többet bizony aligha várhattunk ettől a filmtől.  

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Parragh László elárulta, mikor és hogyan változhat a kata

Parragh László elárulta, mikor és hogyan változhat a kata

Blikk: Újra átírhatják a választási szabályokat

Blikk: Újra átírhatják a választási szabályokat

Összellenzéki ellenállást szorgalmaz a XV. kerület Budapesten

Összellenzéki ellenállást szorgalmaz a XV. kerület Budapesten

Már napi 300-400 ezer hackertámadást regisztrálnak

Már napi 300-400 ezer hackertámadást regisztrálnak

Maffia, tolvaj, lakásmutyi – ezeket a szavakat blokkolta Ferencváros volt fideszes önkormányzata a Facebookon

Maffia, tolvaj, lakásmutyi – ezeket a szavakat blokkolta Ferencváros volt fideszes önkormányzata a Facebookon

333 lóerő: az új 8-as Golfot is megvadítja a VW

333 lóerő: az új 8-as Golfot is megvadítja a VW