Szentgyörgyi Rita
Szentgyörgyi Rita

A nem patrónus-kliens viszonyon alapuló támogatások elapadtak, az irodalmat száműzték a médiából, ezzel még erőteljesebbé vált az írók kiszolgáltatottsága – mondja Závada Pál, aki új regényében a hatalom iránti lojalitás és a szembeszegülés dilemmáját boncolgatja. Interjú.

HVG: Legújabb regénye, a Hajó a ködben a Weiss Manfréd-vállalatbirodalom örököseinek az SS-szel kötött paktumán keresztül az ellenállás és a helytállás kérdéseit feszegeti. Öntől tudjuk, hogy a szőnyeg alá söpört múlt, „a történelmi bűnök hulláinak kilógó végtagjai” miatt kezdett történelmi regényeket írni. Csalódott, hogy a napi politikai célokat szolgáló történelemhamisítás felülírja a tisztánlátás igényét?

Závada Pál: Nem szeretnék „a társadalmi lelkiismeret” vagy emlékezetpolitika helyes értelmezőjének a szerepében feltűnni. Ezek amúgy is csak legföljebb járulékos hatásai lehetnek egy irodalmi műnek. Magyarország és Közép-Európa XX. századi történelmének szégyenletes, elhazudott vagy meglehetősen súlyos lelkifurdalásokat okozó eseményeivel íróként foglalkozom. Az elmúlt tíz- húsz évünk tele van ilyen, a hazugságokra, a politika által befolyásolt vagy félrevezető történelmi tanulságokra vonatkozó epizódokkal. A tisztázás helyett további torzítás, a múlt kisajátítása, szelektív használata, kifordítása zajlik, ahelyett hogy européer módon tekintenénk például a közösségünk bűneire, és nem csak az áldozati mivoltunkra koncentrálnánk.

HVG: Ez a magyarázata a Horthy-korszak iránti kormányzati nosztalgiának?

Z. P.: A Horthy-korszak mellett a magyar történelem számos korszakából fel lehet ismerni motívumokat: a Kádár- és a Rákosi-korszakra jellemzők mellett Monarchia kori nosztalgiák is léteznek. Mindezt a felemás polgárosodásnak és a gyötrelmes közép-európai fejlődésnek szokták egyebek közt betudni. A történelmünk során nem az autonóm, önálló döntésre képes, az európai közösség legjobb mintáit követő értékrend vert gyökeret. A rendszerváltás utáni eufóriát követően kiderült, hogy nagyon erős fogadókészség van az autokratikus berendezkedésre. Sokkal mélyebbek a bizonytalanságaink, a szorongásaink, az egzisztenciális félelmeink, mint a demokratikus értékrendünk. A tekintélyelvűségnek errefelé több évszázadra visszanyúló gyökerei vannak; alapja pedig a kiszolgáltatottság. Vidéken akkora hatalomra, uralomra és vagyonra tettek szert egyes helyi kiskirályok, az oligarchák, mint a Horthy-rendszerben. Azzal a különbséggel, hogy az akkori birtokviszonyok között még öröklődés volt, manapság meg inkább afféle központosított rablással alakulnak ki hatalmas vagyonkoncentrációk.

HVG: Ki vagy mi a felelős azért, hogy ezt így le lehet nyomni a magyarok torkán?

Z. P.: Lehet okolni ezért a társadalmi folyamatokat, de mindannyian benne vagyunk, akik ezt hagyjuk. Sőt bizonyos tekintetben vágyunk is ilyesfajta függésekre, az erőskezű vezetésre. Szomorúan mélyre nyúló okai vannak annak, hogy az emberek ilyen jelentős részben szavaznak az arrogáns, pimasz, a végtelen lopásoktól sem visszariadó hatalomra.

HVG: A történelmi áthallások motiválták, hogy épp most állt elő a Weiss Manfréd család örököseinek történetével?

Z. P.: Az aktualizálástól, moralizálástól függetlenül az mozgatott, hogy egy amúgy ismert történetet belülről láttassak. Ezért a privát életük szférái és a fikció felé mozdultam el. A Weiss Manfréd család vagyon, befolyás, kapcsolatok szempontjából az ország legelőkelőbb gazdasági, szellemi, s bizonyos tekintetben politikai elitjéhez tartozott. A fajvédő törvények, az antiszemita üldöztetés áldozataiként ugyanúgy életveszélyben találták magukat, mint a legszegényebb zsidók. Erre a sarokba szorított, kiélezett drámai helyzetre a család tagjai eltérően válaszoltak. Az üzletkötésnek álcázott, életveszélyes zsarolás árnyékában lezajlott tranzakcióban eljátszották azt, hogy a polgárjog szerint járnak el, korrekt üzleti partnerként, miközben a világtörténelem legborzalmasabb tömeggyilkos szervezetével, az SS-szel kötöttek alkut.

Závada Pál /// Mélységes mély a múltnak kútja
©

HVG: Lát párhuzamot az ország egykori és mai oligarchái között?

Z. P.: Az Egri csillagokból ismert Török Bálinttól a mai oligarchákig sokféle mechanizmus fedezhető fel például a két világháború között iparbáróknak nevezett konszerntulajdonosok és kései utódaik között. Ipari, gazdasági, banktőke, szellemi és hatalmi befolyás koncentrálódott a kezükben. A zsarolási potenciál, illetve az enyhén szólva sem egyenrangú üzleti partnerek adásvételi szerződései révén gazdát cserélő, irdatlan méretű vagyonok tekintetében fölismerhetünk mai hasonlóságokat is.

HVG: Súlyos, morális dilemmaként merül fel a regényben, hogy üldözött zsidók miként üzletelhettek azokkal, akik a halálba küldték a sorstársaikat.

Z. P.: A legszorosabb rokonság tagjai között Weiss Edith – aki Juditként szerepel a regényemben – egész életét annak szentelte, hogy az agressziót szenvedetteken segítsen. Hatalmas érdemei voltak az „idegenrendészeti eljárás” keretében Kamenyec-Podolszkijba kitoloncolt zsidók tízezreinek megmentésében, illetve a sorsuk nyilvánosság elé tárásában. Ugyanakkor abban is van igazság, hogy Chorin Ferencet, Weiss Daisy férjét a harmincas években még senki sem kényszerítette arra, hogy jövedelmező üzletet kössön a német birodalom üzleti köreivel. Később persze egyre kevésbé dönthetett autonóm módon. Kényszerpályán mozgott, nem tehetett mást, mint hogy a Csepel Műveket és a Dunai Repülőgépgyárat a németekkel együttműködésben működteti. Az is köztudott, hogy Weiss Manfréd örökösei támogatták a kiugráspárti és ellenzéki politikai erőket, miközben kormánypárti kapcsolatokat, barátságokat is ápoltak.

HVG: Könyvének a Kraft durch Freude szervezetről szóló része óhatatlanul is felidézi az olvasóban napjaink kultúrpolitikai harcait. Hogy látja szakmája helyét ebben a kultúrkampfban?

Z. P.: Az állami kultúratámogatás párhuzamos – és domináns – kultúra létrehozására törekszik. Bizonyos esetekben támogat értékes törekvéseket, de leginkább a maga udvari művészetét igyekszik létrehozni és pénzelni. Új benzinkutakat nyit a saját oldalán, és olyan helyzetet teremt, hogy csak nála tudjon tankolni az, aki közlekedni akar. A nem patrónus-kliens viszonyon alapuló forrásokat elapasztják.

Azt gondolják, az a biztos, ha eszmeileg, világnézetileg is ők felügyelik a kultúrát, a tudományt. Ezt szolgálja a központosítás.

Az irodalom annyiban szerencsésebb helyzetben van, hogy a könyvkiadókat magánemberek és cégek piaci alapon működtetik, ahol még az olvasó ítél. Keserves persze a helyzet olyan szempontból, hogy a fiatal szerzők egyre kevésbé tudnak megélni. Az intézményrendszer kiüresedett, az ösztöndíjak nehezen elérhetők, a Nemzeti Kulturális Alap pénzei alig csordogálnak. Ráadásul megszűntek olyan korábbi álláslehetőségek is, amelyek az irodalom művelőinek a megélhetését segítették: újságok, folyóiratok, tévé- és rádióműsorok. Az irodalmat gyakorlatilag száműzték a médiából. Másrészről nyíltak új pénzcsapok, elsőként a Magyar Művészeti Akadémia köztestületté emelésével, ahol viszont – kormányzati kapcsolatai révén – sajátos ízlésű, világnézetű társaság került helyzetbe. Irdatlan pénzeket kaptak a művészeti struktúra megduplázására. A Vigadóval, a MUOSZ-székház palotává alakításával fantasztikus presztízsberuházásokhoz jutottak, miközben tartalmi szempontból lényegében üres, tékozló szervezetről beszélünk.

HVG: A központosítás részeként „nemzeti irodalmi erőközponttá” szerveződik át a Petőfi Irodalmi Múzeum. Az új igazgató, Demeter Szilárd máris 17 milliárdos többlettámogatást harcolt ki. Elégedett?

Z. P.: A PIM-nek kitűnő kutatói vannak, abban bízhatunk, hogy ne rúgják ki őket. Bizakodva kellene üdvözölni a jelentősen nagyobb forrásokra tett ígéreteket, de nagyon nehéz eltekinteni bizonyos körülményektől. A Magyar Időkben több mint egy éven keresztül folyt hadjárat a magyar kulturális élet jelentős része, köztük a magamfajta írók ellen, egészen elborzasztó stílusban. Velünk kapcsolatban például az egyik jellegzetes vád az volt, hogy arányunkat messze meghaladó módon és gyakorisággal vagyunk jelen a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Még Esterházy Péter nevével is visszaéltek. A támadást a Kárpát-medencei Tehetséggondozó Kft., illetve az Előretolt Helyőrség íróakadémia baráti és ízlésköre folytatta, ahonnan a PIM jelenlegi főigazgatója is érkezett. Eléggé szemet szúr, hogy bizonyos ösztöndíjak lehetőségének a kibővítése kapcsán az új főigazgató úgy nyilatkozott, hogy bizonyos javaslatokat meghallgat ugyan, de dönteni teljeskörűen egymaga óhajt. A pártállami időkre volt jellemző, hogy ne valami grémium, kuratórium döntsön ilyen ügyekben. Fölmerül a gyanú, hogy nem azért van-e szükség a vétójogra, hogy meg lehessen hiúsítani valaki olyannak az ösztöndíját, akinek a nézetei nemkívánatosak.

Akármennyire biztatónak vagy támogatásra méltónak látszanak is bizonyos ígéretek, nem feledkezhetünk meg arról, hogy ez ugyanannak a kultúrpolitikának a része, amelyik tönkreteszi az MTA intézményhálózatát, szétzúzza az autonómiáját, kénye-kedve szerint nyit és csuk be intézményeket. Mi garantálja, hogy az irodalmi múzeumot nem telepítik ki, mint a természettudományit, vagy nem csatolják bármihez, mint az '56-os Intézetet? Ahol így megy a tudomány, a kultúra és a művészet ügyeinek az intézése, ahol ilyen a kulturális kormányzat, ott az ember nem érezheti magát biztonságban, és intézményi garancia nélkül nem szavazhat automatikusan bizalmat egy hivatalnok ígéreteihez vagy programjához.

A Petőfi Irodalmi Múzeum /// Mit mond az írás?
©

HVG: Az Írók a szolidaritásért mozgalom egyik szónokaként a rabszolgatörvény elleni tüntetésen azt mondta: „Nekünk kell Orbánt lemondatnunk.” Az év eleji civil tüntetések nem sok eredményt hoztak, az ellenzéki pártok összefogása is akadozik. Miben reménykedik?

Z. P.: Az év eleji remények mára kissé megcsappantak, de az önkormányzati választásokkal kapcsolatban helyenként formálódó ellenzéki együttműködések némi bizalomra adnak okot. Rengeteg a bizonytalankodó, aki nem bízik már semmilyen politikai erőben. Nem történik olyasmi, mint akár Szlovákiában, ahol hirtelen a semmiből találtak egy rokonszenves ellenzéki köztársaságielnök-jelöltet, és aki mögé odaállt az ország többsége. Nálunk ugyanezek a reménykeltő folyamatok csak nagyon gyenge hullámokban képesek némi fodrozódást kelteni a politika állóvizében. Nem találom az igazi magyarázatot az okokra. És nem vagyok túl bizakodó. Sok folyamatnak kellene közös hullámhosszra kerülnie a privát és szakmai közösségekben ahhoz, hogy valami tényleg elinduljon. Mert ha van már valami forrongás, mozgolódás, akkor azok egymást is erősíteni tudnák. De sajnos itt még nem tartunk.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A felsőoktatás átalakítása minisztériumi személycseréket is hoz

A felsőoktatás átalakítása minisztériumi személycseréket is hoz

Indokolt a sárga versenycsík a 700 lóerőre tuningolt Mercedes-AMG SUV-n

Indokolt a sárga versenycsík a 700 lóerőre tuningolt Mercedes-AMG SUV-n

Így előzhetjük meg, hogy a gyerekeinket bántsák a neten

Így előzhetjük meg, hogy a gyerekeinket bántsák a neten

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Jön a választás, fákat ültet a József nádor téren az V. kerületi polgármester

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Videón mutatja meg a BMW a 600 kilométeres hatótávú új villanyautóját

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak

Öt napjuk maradt az olasz pártoknak, hogy kormányt alakítsanak